Mosaico decorativo

Trouvé 14647 Résultats pour: Kő

  • "Emberek, úgy látom, hogy a hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre is veszélyessé kezd válni." (Apostolok Cselekedetei 27, 10)

  • A százados azonban inkább bízott a kormányosban és a hajótulajdonosban, mint Pál szavaiban. (Apostolok Cselekedetei 27, 11)

  • A kikötõ nem volt alkalmas a telelésre, ezért a többség abban állapodott meg, hogy elhajóznak onnét, és ha csak lehetséges, egy krétai kikötõbe, Fõnixbe futnak be, és ott töltik a telet. Ez a kikötõ védelmet nyújt a délnyugati és az északnyugati szél ellen. (Apostolok Cselekedetei 27, 12)

  • Amikor egy Klaudának nevezett kis sziget alatt elfutottunk, alig bírtuk megtartani a mentõcsónakot. (Apostolok Cselekedetei 27, 16)

  • Miután mégis fölhúzták, védõintézkedést tettek, s körülkötözték a hajót. Féltek, hogy a Szirtisznek ütõdnek, lebocsátották a lassítót, s így sodródtak tovább. (Apostolok Cselekedetei 27, 17)

  • A rettenetes vihar egyre hányt-vetett bennünket, ezért másnap a tengerbe szórták a rakományt, (Apostolok Cselekedetei 27, 18)

  • Már jó ideje nem ettek. Pál ekkor elõállt, s megszólalt: "Emberek, rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Krétáról. Elkerülhettük volna ezt a bajt és kárt. (Apostolok Cselekedetei 27, 21)

  • Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik. (Apostolok Cselekedetei 27, 24)

  • Már a tizennegyedik éjszaka szakadt ránk azóta, hogy az Adriai-tengeren hányódtunk, amikor éjféltájban a hajósok azt kezdték sejteni, hogy szárazföldhöz közeledünk. (Apostolok Cselekedetei 27, 27)

  • Féltek, hogy sziklazátonyba ütközünk, lebocsátottak hát négy vasmacskát a hajó faráról, s alig várták, hogy megvirradjon. (Apostolok Cselekedetei 27, 29)

  • Virradatkor a hajósok el akartak a hajóról menekülni, ezért lebocsátották a tengerre a mentõcsónakot, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orráról le akarják ereszteni a vasmacskát. (Apostolok Cselekedetei 27, 30)

  • Erre a katonák elvágták a mentõcsónak kötelékét s engedték, hogy kiessék. (Apostolok Cselekedetei 27, 32)


"Se você fala das próprias virtudes para se exibir ou para vã ostentação perde todo o mérito." São Padre Pio de Pietrelcina