Trouvé 2903 Résultats pour: Isten és Ember
Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról, megbánta a rosszat, amivel fenyegette õket, és nem tette meg. (Jónás könyve 3, 10)
Így imádkozott az Úrhoz: "Ó Uram, vajon nem megmondtam-e ezt már akkor, amikor még otthon voltam? Azért akartam Tarsisba menekülni, mert tudtam, hogy jóságos és irgalmas Isten vagy, türelmes és könyörületes, aki megbánja a rosszat. (Jónás könyve 4, 2)
Ekkor az Isten így szólt Jónáshoz: "Azt hiszed, jogos a haragod a ricinusbokor miatt?" Azt felelte: "Igen, jogosan haragszom, egészen a halálig!" (Jónás könyve 4, 9)
Hát akkor én ne irgalmazzak Ninivének, a nagy városnak, amelyben több mint százhúszezer olyan ember van, aki még nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között, és igen sok állat?" (Jónás könyve 4, 11)
Figyeljen minden nemzet, hallja meg a föld és minden lakója! Az Úr, az Isten vádol benneteket, az Úr az õ szent templomában. (Mikeás könyve 1, 2)
Jákob maradéka olyan lesz majd a sok nép között, mint a harmat, amely az Úrtól jõ, mint az esõcsepp a zöldellõ mezõn: nem emberben bízik, és nem szorul az ember fiára. (Mikeás könyve 5, 6)
"Mivel állhatok az Úr elé, mivel borulhatok a magasságos Isten elé? Álljak oda égõáldozatokkal, egyesztendõs borjakkal? (Mikeás könyve 6, 6)
"Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tõled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hûségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel." (Mikeás könyve 6, 8)
Melyik isten olyan, mint te, aki elveszed a gonoszságot, és megbocsátod a vétkeket? Aki nem haragszol mindörökre, hanem kedved leled az irgalomban? (Mikeás könyve 7, 18)
Az Úr féltékeny és bosszúálló Isten, bosszút áll az Úr, és nagyon haragszik, bosszút áll az Úr ellenségein, nem könyörül ellenfelein. (Náhum könyve 1, 2)
Közeledik az Isten Támán felõl, és Fárán hegyérõl a Szent. (Szünet.) Dicsõsége elborítja az egeket, méltósága betölti a földet. (Habakuk könyve 3, 3)
Az én erõm az Úr, az Isten. A szarvaséhoz teszi hasonlóvá a lábam, felvisz a magasságokba. (Az énekmester szerint. Húros hangszerre.) (Habakuk könyve 3, 19)