Trouvé 5395 Résultats pour: Aki
Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert elõbb volt, mint én. (János evangéliuma 1, 30)
Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. (János evangéliuma 1, 33)
"Gyertek, nézzétek meg!" - mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott. (János evangéliuma 1, 39)
A kettõ közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. (János evangéliuma 1, 40)
Fülöp találkozott Natánaellel és elmondta neki: "Megtaláltuk, akirõl Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát." (János evangéliuma 1, 45)
Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: "Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság." (János evangéliuma 1, 47)
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való - a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták -, hívatta a násznagy a võlegényt, (János evangéliuma 2, 9)
A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. (János evangéliuma 2, 14)
s nem szorult rá, hogy bárki is felvilágosítsa az emberrõl. Tudta, mi lakik az emberben. (János evangéliuma 2, 25)
Jézus azt felelte neki: "Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát." (János evangéliuma 3, 3)
Nikodémus megkérdezte: "Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?" (János evangéliuma 3, 4)
Erre Jézus azt mondta: "Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízbõl és (Szent)lélekbõl születik, az nem megy be az Isten országába. (János evangéliuma 3, 5)