Trouvé 14985 Résultats pour: őr
De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. (János evangéliuma 4, 23)
Az asszony azt felelte rá: "Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad." (János evangéliuma 4, 25)
Az asszony otthagyta a korsóját, sietve visszatért a városba, és azt mondta az embereknek: (János evangéliuma 4, 28)
"Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Õ volna a Messiás?" (János evangéliuma 4, 29)
Az arató már most megkapja bérét, s termést gyûjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. (János evangéliuma 4, 36)
Abból a városból sokan hittek benne a szamariaiak közül, az asszony szavára, aki tanúsította: "Mindent elsorolt, amit csak tettem." (János evangéliuma 4, 39)
Amikor a szamariaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. (János evangéliuma 4, 40)
Mégis, amikor Galileába ért, a galileaiak szívesen fogadták, mert mind látták, amit az ünnep alkalmával Jeruzsálemben tett, hisz ott voltak az ünnepen. (János evangéliuma 4, 45)
Így újra a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselõ, akinek a fia beteg volt. (János evangéliuma 4, 46)
Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már a halálán volt. (János evangéliuma 4, 47)
Megkérdezte tõlük, hogy melyik órában lett jobban. "Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz" - felelték. (János evangéliuma 4, 52)
Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: "Él a fiad." És hívõ lett egész háza népével egyetemben. (János evangéliuma 4, 53)