Trouvé 5569 Résultats pour: út
Miután Ráchel megszülte Józsefet, Jákob így szólt Lábánhoz: "Bocsáss el, hogy hazámba, földemre költözzem. (Teremtés könyve 30, 25)
Lábán így felelt: "Ha kegyelmet találtam szemedben... jövendölés útján megtudtam, hogy Isten miattad áldott meg." (Teremtés könyve 30, 27)
Azután folytatta: "Határozd meg a bért, amit követelsz, és megadom neked." (Teremtés könyve 30, 28)
A jövõben ebben mutatkozik meg becsületességem: Ha jössz és bérem után nézel, akkor ami a kecskék között nem csíkos és foltos és a bárányok között nem sötét színû, azt mind úgy kell tekinteni, mint amit tõlem loptak." (Teremtés könyve 30, 33)
Azután három nap járásnyi térközt jelölt ki maga és Jákob között, Jákob pedig Lábán többi juhát, kecskéjét legeltette. (Teremtés könyve 30, 36)
Azután a csíkozott vesszõket egyenesen az állatok elé helyezte az ivóvályúkba és a víztartályokba, amelyekhez az állatok inni jártak. Ugyanis akkor párosodtak, amikor inni mentek. (Teremtés könyve 30, 38)
A gyenge állatok elé azonban nem tette oda õket. Így a gyengék Lábánnak jutottak, az erõsek Jákobnak. (Teremtés könyve 30, 42)
Így eltávozott mindazzal, ami az övé volt. Útnak eredt, átkelt a folyón és a Gileád-hegynek vette az irányt. (Teremtés könyve 31, 21)
Maga mellé vette rokonait, hétnapi úton üldözte, és a Gileád-hegynél utolérte. (Teremtés könyve 31, 23)
Lábán utolérte Jákobot, amikor Jákob a hegyek közt felütötte sátrát. (Teremtés könyve 31, 25)
Jó, te eljöttél, mert annyira sóvárogtál atyád háza után, de miért loptad el isteneimet?" (Teremtés könyve 31, 30)
Akinél azonban isteneidet megtalálod, az ne maradjon életben. Kutasd fel rokonaid jelenlétében, ami tõled nálam van és vedd magadhoz." (Teremtés könyve 31, 32)