Mosaico decorativo

Trouvé 4038 Résultats pour: Így

  • Elvetették törvényeit és a szövetséget, amelyet atyáikkal kötött, és parancsait is, amelyeket szívükbe vésett. Mihaszna dolgok után futottak, s így maguk is semmirekellõvé váltak. A körülöttük élõ népekhez igazodtak, pedig az Úr megtiltotta nekik, hogy õk is azt tegyék, amit azok. (Királyok II. könyve 17, 15)

  • Fiaikat és lányaikat tûzbe küldték, jövendõmondásra, varázslásra vetemedtek, s arra adták ma- gukat, hogy azt tegyék, ami gonosznak számít az Úr szemében - így ingerelték. (Királyok II. könyve 17, 17)

  • Így hát azok közül a papok közül, akiket Szamariából elhurcoltak, az egyik visszatért, letelepedett Bételben, s tanította õket, hogyan kell az Urat imádniuk. (Királyok II. könyve 17, 28)

  • Így imádták az Urat, de egyszersmind a maguk isteneinek is szolgáltak, azoknak a népeknek a szokásaihoz híven, amelyek közül oda kerültek. (Királyok II. könyve 17, 33)

  • Ezek a népségek imádták ugyan az Urat, de egyszersmind bálványaiknak is szolgáltak, s ugyanígy gyermekeik és gyermekeik gyermekei is. Mint atyáik tettek, úgy tesznek õk is mind a mai napig. (Királyok II. könyve 17, 41)

  • Õ volt az, aki a magaslati helyeket lerombolta, a kõoszlopokat összetörte, a szent fákat kidöntötte, és a Mózes által készített rézkígyót darabokra törte. Mert Izrael fiai egészen addig tömjéneztek elõtte; Nechustánnak nevezték. (Királyok II. könyve 18, 4)

  • Aztán hívatta a királyt. Erre az udvarmester, Hilkijának a fia, Eljakim, továbbá Sebna írnok és Joách kancellár, Aszafnak a fia kimentek hozzá. A fõpohárnok így szólt hozzájuk: (Királyok II. könyve 18, 18)

  • Talán ebben a törött nádszálban, Egyiptomban bízol, amely mindenkinek a kezébe belemegy és átszúrja, aki csak rátámaszkodik. Így van ez a fáraóval, Egyiptom királyával, s azokkal mind, akik benne bíznak. (Királyok II. könyve 18, 21)

  • Eljakim, Sebna és Joách így válaszoltak a fõpohárnoknak: "Beszélj arámul szolgáiddal, hiszen megértjük, és ne szólj hozzánk Júda nyelvén a falon figyelõ nép füle hallatára!" (Királyok II. könyve 18, 26)

  • De a fõpohárnok azt felelte: "Hát azért küldött ide uram, hogy ezeket a szavakat uradhoz és hozzád intézzem, s nem inkább az emberekhez, akik a falakon ülnek, arra kárhoztatva, hogy veletek egyetemben saját ürüléküket egyék és saját vizeletüket igyák?" (Királyok II. könyve 18, 27)

  • Így szóltak hozzá: "Ezt üzeni Hiszkija: Ez a nap a rettegés, a megpróbáltatás és a gyalázat napja. Mert elérkezik a gyermek születésének ideje, de nincs erõ a világra hozatalához. (Királyok II. könyve 19, 3)

  • Figyelj, Uram, és hallgass meg! Halld meg Szancherib szavait, amiket üzent, s hogy gyalázta az élõ Istent. (Királyok II. könyve 19, 16)


"Se você fala das próprias virtudes para se exibir ou para vã ostentação perde todo o mérito." São Padre Pio de Pietrelcina