Znaleziono 31 Wyniki dla: ugyanúgy
Amint megolvad az ezüst az olvasztókemencében, ugyanúgy megolvadtok ti is, és megtudjátok, hogy én, az Úr zúdítottam rátok haragomat. (Ezekiel könyve 22, 22)
Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak - mondták -, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét. (Máté evangéliuma 20, 12)
Ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, vettek, eladtak, ültettek, építettek. (Lukács evangéliuma 17, 28)
"Most azonban - folytatta -, akinek van erszénye, vegye elõ, ugyanúgy a tarisznyáját is. Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját, és vegyen rajta kardot. (Lukács evangéliuma 22, 36)
Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek üdvösséget szerzõ tette minden emberre kiárasztotta az életet adó megigazulást. (Rómaiaknak írt levél 5, 18)
akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek és egy lélekként ugyanarra törekesztek. (Filippieknek írt levél 2, 2)
Ennek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy megfertõzik a testet, megvetik az (isteni) fölséget, káromolják az (égi) hatalmasságokat, (Szent Júdás levele 1, 8)