Znaleziono 58 Wyniki dla: nemcsak
De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensõnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. (Rómaiaknak írt levél 8, 23)
Ilyeneknek hívott meg bennünket, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, (Rómaiaknak írt levél 9, 24)
Alá kell tehát magadat vetned neki, nemcsak a megtorlás miatt, hanem a lelkiismeret szerint is. (Rómaiaknak írt levél 13, 5)
Mert nemcsak úgy átutazóban szeretnélek látni benneteket. Remélem ugyanis, hogy egy kis idõt nálatok tölthetek, ha az Úr megengedi. (Korintusiaknak írt I. levél 16, 7)
Szilárd tehát veletek kapcsolatban a reményünk, hiszen tudjuk, hogy nemcsak a szenvedésben vesztek velünk együtt részt, hanem a vigasztalásból is hozzánk hasonlóan részesültök. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 7)
Erre nézve tanácsot adok nektek, mert javatokra válik. Tavaly óta nemcsak hogy megkezdtétek a gyûjtést, hanem õszinte szándékotokat is megmutattátok. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 10)
De nemcsak dicsérik, hanem az egyházak kísérõnkül is rendelték a jótékonyság megszervezésében, amelyet az Úr dicsõségére saját akaratunkból vállaltunk. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 19)
A becsületre ugyanis vigyázunk nemcsak Isten, hanem az emberek elõtt is. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 21)
Mert, ha ebbe a szent szolgálatba bekapcsolódunk, azzal nemcsak a szentek szükségletét elégítjük ki, hanem Isten iránt is õszinte hálára indítunk. (Korintusiaknak írt II. levél 9, 12)
Szép dolog, ha a jó ügyért lelkesedtek, nemcsak akkor, amikor körötökben vagyok. (Galatáknak írt levél 4, 18)
minden fejedelemségnek, hatalomnak, erõnek és uralomnak, s minden néven nevezhetõ méltóságnak fölé emelte, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendõben is. (Efezusiaknak írt levél 1, 21)
Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket, nemcsak amikor köztetek vagyok, hanem sokkal inkább most, hogy távol kell lennem. (Filippieknek írt levél 2, 12)