Znaleziono 22 Wyniki dla: görög

  • Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják az Istent, volt néhány görög is. (János evangéliuma 12, 20)

  • A görög nyelvû zsidókhoz is beszélt, sõt vitába is szállt velük. De azok az életére törtek. (Apostolok Cselekedetei 9, 29)

  • Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevû tanítvánnyal, aki egy hívõ zsidó feleségnek és egy görög apának volt a fia. (Apostolok Cselekedetei 16, 1)

  • Pál magával akarta vinni útitársul, ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette, hisz mindenki tudta, hogy az apja görög volt. (Apostolok Cselekedetei 16, 3)

  • Sokan megtértek közülük, és az elõkelõ görög asszonyok és férfiak közül is igen sokan. (Apostolok Cselekedetei 17, 12)

  • Ez így tartott két esztendeig, úgyhogy Ázsia minden lakója, zsidó és görög egyaránt hallotta az Úr szavát. (Apostolok Cselekedetei 19, 10)

  • Errõl minden efezusi zsidó és görög tudomást szerzett. Nagy félelem fogta el õket, és magasztalták Urunk Jézus nevét. (Apostolok Cselekedetei 19, 17)

  • Õk még kísérõmet, Tituszt sem kényszerítették körülmetélkedésre, jóllehet görög volt, a betolakodott hamis testvérek ellenére sem, (Galatáknak írt levél 2, 3)

  • Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nõ, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. (Galatáknak írt levél 3, 28)

  • Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben. (Kolosszeieknek írt levél 3, 11)


“Tenhamos sempre horror ao pecado mortal e nunca deixemos de caminhar na estrada da santa eternidade.” São Padre Pio de Pietrelcina