Znaleziono 45 Wyniki dla: adni

  • Hogy tudnék én neki feleletet adni, vele perbe szállva szavakat találni? (Jób könyve 9, 14)

  • Ekkor hozzákezdett Barákel fia, Elihu és így szólt: Fiatal vagyok még, ti pedig már õszek, ezért tartózkodtam, aztán szégyelltem is tudtotokra adni, mi a véleményem. (Jób könyve 32, 6)

  • S lám, rácsapott a sziklára, és megeredt a víz, elõtört a forrás. "De tud-e népének kenyeret adni, és húsételrõl gondoskodni?" (Zsoltárok könyve 78, 20)

  • Azoknak, akik el akarták õket adni, zsákmányul ejtették a pénzüket. Egy darabig üldözték õket, aztán visszafordultak, mert kevés volt az idõ. (Makkabeusok II. könyve 8, 25)

  • Reszketve jelennek meg számot adni bûneikrõl, és gaztetteik vádlóként lépnek föl ellenük. (Bölcsesség könyve 4, 20)

  • De rólad azt hallottam, hogy te tudsz magyarázatot adni, sõt a legnehezebb kérdéseket is meg tudod oldani. Ha csakugyan el tudod olvasni ezt az írást, s meg tudod nekem fejteni az értelmét, akkor bíborba öltöztetlek, aranyláncot kapsz a nyakadba, és harmadikként uralkodhatsz országomban." (Dániel könyve 5, 16)

  • Én, Dániel, napokon keresztül betegen feküdtem, de aztán fölkeltem, és továbbra is elláttam feladataimat a király szolgálatában. A látomásról azonban hallgattam, mert nem volt, aki felvilágosítást tudott volna adni. (Dániel könyve 8, 27)

  • Megvetésre méltó ember kerül a helyére: nem neki akarják adni a királyi méltóságot, de meglepetésszerûen megjelenik, és hízelkedéssel megszerzi a királyságot. (Dániel könyve 11, 21)

  • A barlangban hét oroszlán volt. Mindennap két tetemet és két bárányt szoktak nekik adni. Most azonban éheztették õket, hogy felfalják Dánielt. (Dániel könyve 14, 32)

  • Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik. (Máté evangéliuma 7, 11)

  • Hisz jó pénzért el lehetett volna adni, s az árát a szegények közt szétosztani." (Máté evangéliuma 26, 9)

  • Hisz több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni és szétosztani a szegények közt." És szemrehányást tettek az asszonynak. (Márk evangéliuma 14, 5)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.”(Pe Pio) São Padre Pio de Pietrelcina