Znaleziono 156 Wyniki dla: adja

  • Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. (János evangéliuma 10, 11)

  • Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. (János evangéliuma 14, 27)

  • Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. (János evangéliuma 15, 13)

  • Örökségképpen nem adott neki még egy talpalatnyi földet sem, de megígérte, hogy birtokul adja majd neki, és ha meghal, utódainak, jóllehet ekkor még nem volt gyermeke. (Apostolok Cselekedetei 7, 5)

  • Adja meg nektek a béketûrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, (Rómaiaknak írt levél 15, 5)

  • Tehát aki férjhez adja hajadon lányát, jól teszi, aki pedig nem adja férjhez, még jobban teszi. (Korintusiaknak írt I. levél 7, 38)

  • Aki tehát a Lelket adja nektek, és csodákat mûvel köztetek, törvény szerinti tetteket hajt végre, vagy a hitet fogadja el? (Galatáknak írt levél 3, 5)

  • Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsõség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek. (Efezusiaknak írt levél 1, 17)

  • Adja meg nektek dicsõségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerõsödjetek bensõ emberré, (Efezusiaknak írt levél 3, 16)

  • Adja meg neki az Úr, hogy azon a napon irgalomra találjon az Istennél. Hogy Efezusban mennyi szolgálatot tett nekem, te tudod legjobban. (Timóteusnak írt II. levél 1, 18)

  • Odamentem az angyalhoz, hogy adja át nekem a könyvecskét. Így szólt hozzám: "Nesze, nyeld le! Keserû lesz tõle a gyomrod, de a szád olyan édes, mint a méz." (Jelenések könyve 10, 9)

  • Aztán így szólt hozzám: "Ezek a szavak hitelesek és igazak. Az Úr, a próféták lelkeinek Istene elküldte angyalát, hogy hírül adja szolgáinak, aminek csakhamar be kell következnie. (Jelenések könyve 22, 6)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.”(Pe Pio) São Padre Pio de Pietrelcina