Znaleziono 313 Wyniki dla: Krisztus visszatérése

  • Velük akarta megismertetni az Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus bennetek a megdicsõülés reménye. (Kolosszeieknek írt levél 1, 27)

  • Mivel tehát elismertétek Krisztus Jézust uratoknak, éljetek is benne. (Kolosszeieknek írt levél 2, 6)

  • Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. (Kolosszeieknek írt levél 3, 1)

  • Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsõségesen. (Kolosszeieknek írt levél 3, 4)

  • Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben. (Kolosszeieknek írt levél 3, 11)

  • S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. (Kolosszeieknek írt levél 3, 15)

  • Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. (Kolosszeieknek írt levél 3, 16)

  • Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy az Isten tárja fel elõttünk az ajtót, hogy beszélhessünk, s Krisztus titkát, ami miatt bilincsbe is vertek, (Kolosszeieknek írt levél 4, 3)

  • Köszönt titeket földitek, Epafrász, Krisztus Jézus szolgája. Õ állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát. (Kolosszeieknek írt levél 4, 12)

  • Bár mint Krisztus apostolai követelményekkel állhattunk volna elõ, mégis olyan szelíden viselkedtünk körötökben, mint a gyermekeit dajkáló anya. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 7)

  • Mert ti, testvéreim, követõi lettetek Isten júdeai egyházainak, amelyek Krisztus Jézusban vannak. Ti ugyanazt szenvedtétek el saját népetektõl, amit õk a zsidóktól, (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 14)

  • Hiszen ki volna reményünk, örömünk és dicsekvésünk tárgya Urunk, Jézus Krisztus elõtt, eljövetele napján, ha nem ti? (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 19)


“Que Jesus o aperte sempre mais ao Seu divino coração. Que Ele o alivie no sofrimento e lhe dê o abraço final no Paraíso.” São Padre Pio de Pietrelcina