Znaleziono 969 Wyniki dla: Jézus első csodájának

  • Ha ugyanis az elsõ (szövetség) kifogástalan lett volna, nem volna szükség a másodikra. (Zsidóknak írt levél 8, 7)

  • egy sátor. Ennek elsõ részében ott állt a mécstartó és az asztal, rajta a felajánlott kenyerek. Ezt nevezték szentélynek. (Zsidóknak írt levél 9, 2)

  • Amióta ezt így elrendezték, az elsõ sátorrészbe mindig beléptek a szolgálatot végzõ papok. (Zsidóknak írt levél 9, 6)

  • A Szentlélek ezzel azt jelezte, hogy addig, amíg az elsõ sátor fennáll, a legszentebb szentélybe vezetõ út nem nyílik meg. (Zsidóknak írt levél 9, 8)

  • Ezért az elsõ szövetséget sem kötötték vér nélkül. (Zsidóknak írt levél 9, 18)

  • E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelõdünk. (Zsidóknak írt levél 10, 10)

  • Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. (Zsidóknak írt levél 13, 8)

  • Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy vérével megszentelje a népet. (Zsidóknak írt levél 13, 12)

  • tegyen készségessé titeket minden jóra, hogy teljesítsétek akaratát. Munkálja bennünk Jézus Krisztus által mindazt, ami kedves elõtte. Dicsõség neki mindörökké! Ámen. (Zsidóknak írt levél 13, 21)

  • Jakab, Istennek és Urunknak, Jézus Krisztusnak szolgája üdvözletet (küld) a szórványokban élõ tizenkét törzsnek. (Szent Jakab levele 1, 1)

  • Testvéreim, Urunk, a megdicsõült Jézus Krisztus hitét ne személyválogatással tartsátok. (Szent Jakab levele 2, 1)

  • Péter, Jézus Krisztus apostola a zarándokoknak, akik Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia területén szórványokban élnek, s akiket az (Szent Péter I. levele 1, 1)


“Se você não entrega seu coração a Deus, o que lhe entrega?” “Você deve seguir outra estrada. Tire de seu coração todas as paixões deste mundo, humilhe-se na poeira e reze! Dessa forma, certamente você encontrará Deus, que lhe dará paz e serenidade nesta vida e a eterna beatitude na próxima.” São Padre Pio de Pietrelcina