Znaleziono 2142 Wyniki dla: Isten Hatalmának
majd azután, hogy Pergében hirdették az Isten szavát, lementek Attáliába. (Apostolok Cselekedetei 14, 25)
Innét Antióchiába hajóztak, ahonnan útra keltek, Isten kegyelmébe ajánlva annak a feladatnak a teljesítésére, amelyet aztán teljesítettek is. (Apostolok Cselekedetei 14, 26)
Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok elõtt is kitárta a hit kapuját. (Apostolok Cselekedetei 14, 27)
Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, szívesen fogadta õket az egyház: az apostolok és a presbiterek. Beszámoltak róla, mi mindent tett közremûködésükkel az Isten. (Apostolok Cselekedetei 15, 4)
Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: "Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettõl fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, és higgyenek. (Apostolok Cselekedetei 15, 7)
S maga az Isten, aki ismeri a szívet, tanúsította, hogy nekik is megadta a Szentlelket, éppúgy, mint nekünk. (Apostolok Cselekedetei 15, 8)
Erre az egész gyülekezet elhallgatott, és meghallgatták Pált meg Barnabást, hogy milyen csodákat tett általuk az Isten a pogányok között. (Apostolok Cselekedetei 15, 12)
Simon elmondta, miként gondoskodott róla Isten elõször, hogy a pogányok soraiból népet szerezzen nevének. (Apostolok Cselekedetei 15, 14)
A Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsiában hirdessék az Isten szavát, ezért Frigia és Galácia felé vették útjukat. (Apostolok Cselekedetei 16, 6)
A látomás után rajta voltunk, hogy mielõbb útra keljünk Macedóniába, mert biztosak voltunk benne, hogy az Isten rendelt oda minket hirdetni az evangéliumot. (Apostolok Cselekedetei 16, 10)
Pál után és miutánunk szaladt, és így kiáltozott: "Ezek az emberek a fölséges Isten szolgái, s az üdvösség útját hirdetik nektek." (Apostolok Cselekedetei 16, 17)
Aztán hirdették neki és egész háza népének az Isten szavát. (Apostolok Cselekedetei 16, 32)