Mosaico decorativo

Znaleziono 3575 Wyniki dla: Hal

  • s ha valamelyiküket egy járókelõ elviszi és vele hál, akkor megveti a másikat, hogy azt nem vették észre, mint õt, és nem szakították el a szalagját. (Báruk könyve 6, 43)

  • Hasonlítanak a kerti bozóthoz is, amelyre minden madár rátelepszik. Fából készült, arannyal és ezüsttel bevont isteneik hasonlítanak a halottakhoz is, akiket levetettek a sötétségbe. (Báruk könyve 6, 70)

  • Az egyiknek a szárnya összeért a másikéval. Amikor mentek, nem fordultak meg, hanem mindegyik egyenesen haladt. (Ezekiel könyve 1, 9)

  • Négy irányban haladtak, s nem kellett megfordulniuk, amikor mentek. (Ezekiel könyve 1, 17)

  • Amikor mentek, hallottam szárnyuk suhogását. Olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, mint a Mindenható hangja, a vihar moraja, mint egy tábornak a zaja. Amikor megálltak, leeresztették szárnyukat, (Ezekiel könyve 1, 24)

  • Olyan volt, mint a szivárvány, amely esõs napokon feltûnik a felhõben - ilyen volt a ragyogás körülötte. Ilyennek látszott az Úr dicsõségének jelenése. Láttam, s arccal a földre borultam, és valakinek a hangját is hallottam, aki beszélt. (Ezekiel könyve 1, 28)

  • Amikor ezt mondta, eltöltött a lélek, felállított, és hallottam, amint beszélt hozzám. (Ezekiel könyve 2, 2)

  • Akár meghallgatják, akár nem hallgatják - mert hiszen lázongó nemzedék ez -, megtudják, hogy próféta van közöttük. (Ezekiel könyve 2, 5)

  • Mondd el üzenetemet, akár meghallgatják, akár nem hallgatják, mert hiszen lázongó nemzedék ez. (Ezekiel könyve 2, 7)

  • Te meg, emberfia, hallgass arra, amit majd mondok neked, ne légy lázadozó, mint ez a lázongó nemzedék. Nyisd ki a szád, és edd meg, amit adok neked." (Ezekiel könyve 2, 8)

  • Nem érthetetlenül beszélõ és idegen nyelvû népekhez szól küldetésed, amelyeknek nem érted a szavukat. Ha hozzájuk küldenélek, meghallgatnának, (Ezekiel könyve 3, 6)

  • de Izrael háza nem akar majd meghallgatni, mert engem sem akarnak meghallgatni. Mert Izrael egész házának kemény a feje és megátalkodott a szíve. (Ezekiel könyve 3, 7)


"O temor e a confiança devem dar as mãos e proceder como irmãos. Se nos damos conta de que temos muito temor devemos recorrer à confiança. Se confiamos excessivamente devemos ter um pouco de temor". São Padre Pio de Pietrelcina