Mosaico decorativo

Znaleziono 1540 Wyniki dla: Eli

  • Bizony mondom nektek, egész vagyona fölé rendeli. (Máté evangéliuma 24, 47)

  • Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. (Máté evangéliuma 25, 45)

  • Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett." (Máté evangéliuma 26, 13)

  • Amikor Júdás, az áruló látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a fõpapoknak és a véneknek. (Máté evangéliuma 27, 3)

  • Feje fölé táblát tettek, amelyre elítélése okát írták: "Ez Jézus, a zsidók királya." (Máté evangéliuma 27, 37)

  • Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: "Éli, Éli, lamma szabaktani?" Vagyis: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" (Máté evangéliuma 27, 46)

  • Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete. (Márk evangéliuma 1, 1)

  • Szózat is hallatszott az égbõl: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem." (Márk evangéliuma 1, 11)

  • János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát (Márk evangéliuma 1, 14)

  • és mondta: "Beteljesedett az idõ, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az evangéliumban." (Márk evangéliuma 1, 15)

  • Hajnal tájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni. (Márk evangéliuma 1, 35)

  • De õ így válaszolt: "Menjünk máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem ki." (Márk evangéliuma 1, 38)


"Nas tentações, combata com coragem! Nas quedas, humilhe-se mas não desanime!" São Padre Pio de Pietrelcina