Znaleziono 5395 Wyniki dla: Aki
Vele megy kedves és hû testvérem, Onezimusz is, aki földitek. Õk majd elmondják mind, ami újság itt van. (Kolosszeieknek írt levél 4, 9)
Tanúskodom, hogy sokat dolgozik értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban élnek. (Kolosszeieknek írt levél 4, 13)
és várjátok a mennybõl Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott, s aki megment bennünket az eljövendõ haragtól. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 1, 10)
hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten alkalmasnak ítélt az evangélium hirdetésére. Nem is az embereknek igyekszünk tetszeni, hanem az Istennek, aki szívünket megítéli. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 4)
intettünk, buzdítottunk és kértünk benneteket, éljetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki meghívott titeket dicsõséges országába. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 12)
Szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor az Isten szavát hallottátok tõlünk, nem úgy fogtátok fel, mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát, ahogy valóban az is. Bennetek is hatékonynak bizonyul, akik hittetek. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 13)
akik Urunkat, Jézust és a prófétákat is megölték, minket pedig üldöznek, ezért az Isten elõtt nem kedvesek, és az embereknek is ellenségei. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 15)
nehogy valaki is megtántorodjék ezeknek az üldöztetéseknek közepette. Hiszen tudjátok, hogy ez rendeltetésünk. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 3, 3)
és ne szenvedélyes érzékiségben, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 4, 5)
Aki tehát az ilyen dolgokat megveti, nem az embert veti meg, hanem az Istent, aki kiárasztotta ránk a Szentlelket. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 4, 8)
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 4, 13)
Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 4, 14)