Znaleziono 17607 Wyniki dla: ár
Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része, (Zsidóknak írt levél 9, 27)
úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bûnét elvegye. Másodszor nem a bûn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak. (Zsidóknak írt levél 9, 28)
Mivel a törvény a jövendõ javak árnyéka, de nem a valóságok képe volt, még azokkal az áldozatokkal sem tehette tökéletessé a résztvevõket, amelyeket évrõl évre megszakítás nélkül bemutattak. (Zsidóknak írt levél 10, 1)
Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. (Zsidóknak írt levél 10, 7)
Elõször tehát ezt mondta: "Áldozatot, ajándékot, engesztelõ és égõáldozatot nem akartál, és nem telt benne kedved", jóllehet ezeket a törvény írta elõ. (Zsidóknak írt levél 10, 8)
Azután így folytatta: "Megyek, hogy teljesítsem akaratodat." Eltörli az elsõt, hogy helyébe állítsa a másodikat. (Zsidóknak írt levél 10, 9)
E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelõdünk. (Zsidóknak írt levél 10, 10)
Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába elõtt. (Zsidóknak írt levél 10, 13)
Járuljunk hát hozzá igaz szívvel, hitbõl fakadó bizalommal, hiszen a szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettõl, és testünket is tiszta víz mosta le. (Zsidóknak írt levél 10, 22)
Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hûséges az, aki az ígéretet tette. (Zsidóknak írt levél 10, 23)
Összejöveteleinkrõl ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem annál inkább bátorítsuk egymást, minél közelebb érzitek a napot. (Zsidóknak írt levél 10, 25)
hanem rettenetes ítélet és lángoló tûz vár ránk, amely megemészti a lázadókat. (Zsidóknak írt levél 10, 27)