Teljes olvasási terv
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
Olvasási tervünk hatodik napján három meghökkentő résszel találkozhatunk. A Teremtés könyve 12-13. fejezeteiben tanúi lehetünk Ábrám átalakító elhívásának és hitének az ígéret földje felé vezető útjának. A Jób 1-2 egy becsületes embert mutat be, aki elképzelhetetlen megpróbáltatásokkal néz szembe, mély kérdéseket vetve fel a szenvedéssel és a hittel kapcsolatban. Végül a Példabeszédek 1:1-7 lefekteti a bibliai bölcsesség alapjait, emlékeztetve minket arra, hogy „az Úrnak félelme a tudomány kezdete”.
1. Az Úr így szólt Ábrámhoz: "Vonulj ki földedrõl, rokonságod körébõl és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked.
2. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel.
3. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége."
4. Ábrám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki, s vele ment Lót is. Ábrám 75 éves volt, amikor Háránból elindult.
5. Ábrám vette feleségét, Sárait, az unokaöccsét, Lótot, minden vagyonukat, amijük volt és az összes szolgát, akiket Háránban szereztek. Azután elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek, s meg is érkeztek Kánaán földjére.
6. Ábrám végigvonult az országon Szichem városáig, Móre terebintjéig. A vidéken kánaániták laktak.
7. Akkor az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: "Ezt a földet utódaidnak adom." Erre õ oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.
8. Innét tovább vonult a hegyvidékre, Bételtõl keletre. Fölverte sátrát, s Bétel nyugatra esett, Ai pedig keletre. Aztán oltárt épített az Úrnak és segítségül hívta a nevét.
9. Majd tovább vonult a Negeb felé.
10. Amikor éhínség tört ki a vidéken, Ábrám lement Egyiptomba és ott lakott, mint jövevény, mert az éhínség súlyosan ránehezedett a vidékre.
11. Amint Egyiptomhoz közeledett, így szólt feleségéhez, Sáraihoz: "Jól tudom, hogy szép asszony vagy.
12. Ha az egyiptomiak látnak, azt fogják mondani: Ez a felesége. Engem megölnek, téged életben hagynak.
13. Ezért mondd, hogy a húgom vagy, hogy miattad nekem is jó dolgom legyen és életben maradjak."
14. Amikor Ábrám Egyiptomba ért, az egyiptomiak látták, hogy az asszony nagyon szép.
15. A fáraó udvari fõtisztviselõi is látták és dicsérték a fáraó elõtt. Az asszonyt tehát a fáraó palotájába vitték,
16. Ábrámmal pedig jól bántak miatta. Juhot, szarvasmarhát, szamarat, szolgákat, szolgálólányokat, szamárkancát és tevéket ajándékoztak neki.
17. Az Úr azonban súlyos csapással verte meg a fáraót és házát Sárai, Ábrám felesége miatt.
18. Erre a fáraó hívatta Ábrámot, és így szólt hozzá: "Mit tettél velem? Miért nem vallottad be, hogy a feleséged?
19. Miért állítottad: a húgom -, úgy, hogy feleségül vettem? Most itt a feleséged, vedd és távozz!"
20. A fáraó parancsot adott embereinek, vigyék õt is, feleségét is minden vagyonával együtt vissza.
1. Ábrám tehát feleségével és minden vagyonával visszatért Egyiptomból a Negebre, vele volt Lót is.
2. Ábrám nagyon gazdag lett nyájakban, ezüstben és aranyban.
3. A Negebrõl fokozatosan Bétel felé vonult, addig a helyig, ahol elõször táborozott Bétel és Ai között,
4. annak az oltárnak a helyén, amelyet korábban emelt. Itt Ábrám segítségül hívta az Úr nevét.
5. Lótnak, aki Ábrámmal tartott, szintén voltak juhai, barmai és sátrai.
6. Ezért a vidék nem bírta el, hogy együtt maradjanak. Mivel javaik nagyon felszaporodtak, nem maradhattak egymás mellett.
7. Vita támadt Ábrám nyájának pásztorai és Lót nyájának pásztorai között. (A vidéken akkor kánaániták és periziták laktak.)
8. Ezért Ábrám így szólt Lóthoz: "Ne legyen vita köztem és közted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk.
9. Nemde, nyitva áll elõtted az egész vidék? Válj el tehát tõlem: ha te balra mégy, én jobbra, ha te jobbra mégy, én balra."
10. Lót fölemelte szemét és látta, hogy a Jordán egész síksága jól öntözött - mielõtt Isten elpusztította volna Szodomát és Gomorrát, olyan volt, mint Isten kertje, mint Egyiptom kertje, egészen Coárig.
11. Lót a Jordán egész síkságát választotta. Lót keletnek tartott, és így elváltak egymástól.
12. Ábrám Kánaán földjén lakott, Lót pedig a síkság helységeiben tanyázott és egészen Szodomáig táborozott.
13. A szodomai emberek azonban nagyon rosszak voltak és vétkeztek Isten ellen.
14. Az Úr így szólt Ábrámhoz, miután Lót elvált tõle: "Emeld föl szemedet és tekints a helyrõl, ahol állsz, északra és délre, keletre és nyugatra.
15. Az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom minden idõkre.
16. Olyanná teszem utódaidat, mint a föld homokját. Ha az ember megszámlálhatná a föld homokját, akkor megszámlálhatná utódaidat is.
17. Rajta tehát, járd be a földet széltében és hosszában, mivel neked adom azt."
18. Ábrám tovább is vonult sátraival és Mamre terebintjénél telepedett le, Hebron mellett, s ott oltárt épített az Úrnak.
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
1. Volt Husz földjén egy Jób nevû férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat.
2. Hét fia és három lánya született.
3. Nagy vagyona volt: hétezer juha, háromezer tevéje, ötszáz iga marhája, ötszáz szamara és számos cseléde. Így hatalmasabb volt napkelet valamennyi fiánál.
4. Fiai vendégséget szoktak rendezni: ki-ki a saját házában, a rá esõ napon. Ilyenkor üzentek és három nõvérüket is meghívták, hogy egyenek és igyanak õk is velük.
5. Valahányszor sorra lejártak a vendégség napjai, Jób elhívatta és megtisztította õket. Korán reggel fölkelt, és égõáldozatot mutatott be mindegyikükért. Így gondolkodott ugyanis: "Hátha vétkeztek gyermekeim és szívükben káromolták Istent." Így járt el Jób minden alkalommal.
6. Egy napon az történt, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr elé járultak. A sátán is megjelent köztük.
7. Az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán ezt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és bolyongtam rajta."
8. Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat."
9. A sátán azt válaszolta az Úrnak: "Talán bizony ingyen olyan istenfélõ az a Jób?
10. Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön.
11. Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtõl szemben fog majd káromolni!"
12. Az Úr erre azt mondta a sátánnak: "Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed." Erre a sátán eltávozott az Úr színe elõl.
13. Egyik nap (Jób) fiai és lányai legidõsebb bátyjuk házában lakomát tartottak és bort ittak.
14. Ekkor hírhozó érkezett Jóbhoz és így szólt: "A marhák szántottak, a szamarak meg mellettük legelésztek.
15. De rajtuk ütöttek a szabeusok és elrabolták õket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
16. Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és jelentette: "Isten nyila hullott az égbõl, tûzvészt támasztott a juhok és a szolgák között, és elpusztította õket. Csak én tudtam megmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
17. Még nem ért beszédje végére, máris jött egy másik, és ezt mondta: "A kaldeusok három rajba álltak, megtámadták és elhajtották a tevéket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
18. Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és szólt: "Fiaid és lányaid lakomát tartottak és bort ittak legidõsebb bátyjuk házában.
19. Hirtelen vihar kerekedett a sivatagon túlról, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy rászakadt a fiatalokra és mind meghaltak. Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
20. Jób ekkor fölkelt, megszaggatta ruháját és megnyírta fejét, a földre borult és imádkozott.
21. Így szólt: "Mezítelenül jöttem ki anyám méhébõl, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!"
22. Mindezek ellenére nem vétkezett Jób, és nem szólt dõreséget Isten ellen.
1. Történt egy napon, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr színe elé járultak. Közöttük volt a sátán is.
2. Ekkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán azt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és kószáltam rajta."
3. Erre az Úr megkérdezte a sátánt: "Észrevetted-e szolgámat, Jóbot is? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat. Még mindig kitart feddhetetlenségében. Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!"
4. A sátán ezt válaszolta az Úrnak: "Bõrért bõrt! Az életéért mindenét odaadja az ember, amije csak van.
5. Emeld csak rá kezedet, és nyúlj a csontjához és húsához! Szavamra, szemtõl szemben fog majd káromolni!"
6. Ekkor az Úr azt mondta a sátánnak: "Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!"
7. A sátán eltávozott az Úr színe elõl. Jóbot rosszindulatú fekéllyel sújtotta tetõtõl talpig.
8. Ez hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát.
9. A felesége meg így beszélt hozzá: "Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent és halj meg!"
10. Õ azonban így válaszolt neki: "Mint valami féleszû asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezébõl, miért ne fogadnánk el a rosszat is?" Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával.
11. Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifáz Temánból, Bildád Suachból és Cofár Naamából. Megállapodtak egymás közt, hogy elmennek hozzá, kifejezik együttérzésüket és megvigasztalják.
12. Amikor távolból ráemelték tekintetüket, nem ismerték meg. Hangos sírásban törtek ki, megszaggatták ruhájukat és hamut szórtak a fejükre.
13. Hét nap és hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá egy szót sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma.
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
1. Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának mondásai,
2. hogy bölcsességet, fegyelmet tanuljunk, és megértsük az értelmes beszédet;
3. hogy világos útmutatást kapjunk, igazságosságra, jogra, becsületre;
4. hogy a tapasztalatlan okosságra tegyen szert, az ifjú meg tudásra és körültekintésre.
5. Ha bölcs hallgatja õket, gyarapítja tudását, az értelmes megtudja, hogyan kormányozzon.
6. Hogy megértsük a mondást és a hasonlatot, a bölcsek szavait s fogós kérdéseit.
7. A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, ám a balgák megvetik a bölcsességet és az intést.
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
"O temor e a confiança devem dar as mãos e proceder como irmãos. Se nos damos conta de que temos muito temor devemos recorrer à confiança. Se confiamos excessivamente devemos ter um pouco de temor". São Padre Pio de Pietrelcina