Teljes olvasási terv
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
A 353. napon az 1Péter 3-5 azt tárgyalja, hogyan nézzünk szembe bátran és hittel a szenvedéssel, és hogyan maradjunk szilárdak a keresztény reményben. Az 1Tesszalonika 1-3 arra buzdít minket, hogy maradjunk ki az örömben és a testvéri szeretetben, míg a Példabeszédek 30:15-16 rejtélyes elmélkedéseket kínál az emberi kielégíthetetlenségről és az isteni bölcsességről.
1. Ugyanígy az asszonyok is engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem is hisznek az Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje õket,
2. amikor látják tiszteletet érdemlõ, tiszta életeteket.
3. Ékességüket ne külsõségekben keressék, abban, hogy hullámos a hajuk, arany ékszereket aggatnak magukra vagy drága ruhákat viselnek.
4. Az Isten szemében a rejtett ember az értékes, romolhatatlan szelídségével és nyugodt lelkével.
5. Hajdan így ékesítették magukat a szent asszonyok is: reméltek az Istenben és engedelmeskedtek a férjüknek.
6. Így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az õ leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstõl nem ijedtek meg.
7. Hasonlóképpen, ti férjek, megértõen éljetek együtt az asszonyokkal mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint az élet kegyelmében örököstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya.
8. Végül mindnyájan legyetek egyetértõk, együttérzõk, testvériesek, irgalmasok, alázatosak.
9. Ne fizessetek a rosszért rosszal, se a szidalomért szidalommal. Mondjatok inkább áldást, mert arra kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségetek.
10. Mert aki az életnek örülni szeretne, és jó napokat látni, az óvja nyelvét a rossztól, ajkát a hamis szótól.
11. Forduljon el a gonosztól, tegye a jót, keresse a békét, járjon utána.
12. Mert az Úr szeme az igazakon, hallja imádságukat, s a tekintete a gonosztevõ ellen fordul.
13. Ki árthat nektek, ha buzgók vagytok a jóban?
14. De még ha szenvedtek is az igazságosságért, boldogok vagytok. Ne féljetek fenyegetéseiktõl és ne engedjétek, hogy megzavarjanak benneteket!
15. Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.
16. De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak.
17. Jobb ugyanis, hogy ha az Isten úgy akarja, akkor inkább a jótetteitekért szenvedjetek, mintsem gonoszságaitokért.
18. Mert Krisztus is meghalt egyszer a bûnökért, az Igaz a bûnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt.
19. Így ment el a börtönben sínylõdõ lelkekhez is, és hírt vitt nekik.
20. Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében az Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült, amelyben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által.
21. Az elõképnek megfelelõen most titeket is ugyanígy megment a keresztség, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által,
22. aki azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erõsségek uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.
1. Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, ti is ugyanazzal a gondolattal fegyverkezzetek fel, mert aki testben szenvedett, szakított a bûnnel,
2. hogy ne emberi vágyaitokat követve, hanem az Isten akarata szerint éljetek földi életetek hátralevõ idejében.
3. Épp elég, hogy eddigi idõtöket a pogányokhoz hasonlóan töltöttétek el, kicsapongásokban, érzéki gyönyörökben, részegeskedésekben, nagy evés-ivásokat rendezve és bûnös módon bálványokat imádva.
4. Ezért csodálkoznak most rajtatok, hogy nem fetrengtek velük együtt a kicsapongások posványában, és szidnak benneteket.
5. De számot adnak majd annak, aki készen áll rá, hogy ítélkezzék élõk s holtak fölött.
6. Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által.
7. Közel van mindennek a vége. Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok!
8. Mindenekelõtt szeressétek egymást figyelmesen, mert a szeretet befedi a bûnök sokaságát.
9. Legyetek egymás iránt vendégszeretõk, zúgolódás nélkül.
10. Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.
11. Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erõvel szolgáljon, amelyet az Isten ad neki, hogy így minden az Isten dicsõségére váljék Jézus Krisztus által, akié a dicsõség és a hatalom örökkön-örökké. Amen.
12. Szeretteim, ne lepõdjetek meg azokon az égõ fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek.
13. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsõsége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek.
14. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsõség Lelke, vagyis az Isten Lelke nyugszik rajtatok.
15. Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevõ vagy bujtogató.
16. Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsõítse meg az Istent ezzel a névvel.
17. Mert itt van az ideje, hogy elkezdõdjék az ítélet az Isten házanépén. De ha mirajtunk kezdõdik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában?
18. Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bûnösnek?
19. Ezért azok is, akik az Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hûséges Teremtõnek azzal is, hogy jót tesznek.
1. Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsõségének is részese, kérem:
2. Legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne kényszerbõl, hanem önként, az Isten (szándéka) szerint ne haszonlesésbõl, hanem buzgóságból.
3. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei.
4. Ha majd megjelenik a legfõbb pásztor, elnyeritek a dicsõség hervadhatatlan koszorúját.
5. Ugyanígy, ti fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.
6. Alázkodjatok meg az Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsõítsen benneteket.
7. Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.
8. Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.
9. Erõsen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések sújtják a világban.
10. A minden kegyelem Istene pedig, aki Krisztusban örök dicsõségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerõsíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni.
11. Neki legyen dicsõség, és övé legyen az uralom örökkön-örökké! Amen.
12. Szilvánusz által, akit hû testvérnek tartok, röviden írtam nektek, hogy buzdítsalak titeket és bizonyítsam, hogy ez az Isten kegyelme. Ebben tartsatok ki.
13. Köszöntelek titeket, akik Babilonban, mint ti, kiválasztottak, fiammal, Márkkal együtt.
14. Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával! Békesség nektek, akik Krisztusban éltek!
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
1. Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikaiak egyházának, amely az Atyaistenben és Urunkban, Jézus Krisztusban áll fenn. Kegyelem nektek és békesség!
2. Mindig hálát adunk Istennek mindnyájatokért, ahányszor csak megemlékezünk rólatok imádságainkban.
3. Állandóan gondolunk Istenünk és Atyánk elõtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre.
4. Mi tudjuk, Istentõl szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok,
5. hiszen az evangéliumot nemcsak szóval hirdettük közöttetek, hanem erõvel, Szentlélekkel és mély meggyõzõdéssel is. Ti éppúgy tudjátok, mint mi, hogy - érdeketekben - hogyan viselkedtünk körötökben.
6. S ti az Úr és a mi követõink lettetek. A tanítást a sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok,
7. s így Macedóniában és Achájában minden hívõnek példaképévé lettetek.
8. Tõletek kiindulva terjedt el az Úr szava, s nem is csupán Macedóniában és Achájában; Istenbe vetett hitetek mindenütt ismeretes lett, ezért nem is kell róla beszélnünk.
9. Az emberek maguktól beszélnek róla, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élõ és igaz Istennek szolgáljatok,
10. és várjátok a mennybõl Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott, s aki megment bennünket az eljövendõ haragtól.
1. Magatok is tudjátok, testvérek, hogy nem hiába mentünk el hozzátok.
2. Jóllehet elõzõleg Filippiben szenvedés és bántalom ért bennünket, amint tudjátok, mégis - bízva Istenünkben - vállalni mertük, hogy hirdetjük nektek az Isten evangéliumát, a sok nehézség ellenére is.
3. Buzdításunk nem megtévesztésbõl, hamis szándékból vagy álnokságból fakad,
4. hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten alkalmasnak ítélt az evangélium hirdetésére. Nem is az embereknek igyekszünk tetszeni, hanem az Istennek, aki szívünket megítéli.
5. Mint tudjátok, nem volt szokásunk hízelegni, és kapzsi szándék sem vezetett soha. Isten a tanúnk rá!
6. Emberi elismerésre nem törekedtünk, sem a tiétekre, sem a másokéra.
7. Bár mint Krisztus apostolai követelményekkel állhattunk volna elõ, mégis olyan szelíden viselkedtünk körötökben, mint a gyermekeit dajkáló anya.
8. Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk benneteket!
9. Emlékezhettek, testvérek, fáradozásunkra és kemény munkánkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek se legyünk terhére. Így hirdettük nektek az Isten evangéliumát.
10. Tanúk vagytok rá, ti és az Isten, milyen szentül, becsületesen és feddhetetlenül éltünk köztetek, amikor hívõk lettetek.
11. Azt is tudjátok, hogy mint apa a gyermekeit, egyenként
12. intettünk, buzdítottunk és kértünk benneteket, éljetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki meghívott titeket dicsõséges országába.
13. Szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor az Isten szavát hallottátok tõlünk, nem úgy fogtátok fel, mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát, ahogy valóban az is. Bennetek is hatékonynak bizonyul, akik hittetek.
14. Mert ti, testvéreim, követõi lettetek Isten júdeai egyházainak, amelyek Krisztus Jézusban vannak. Ti ugyanazt szenvedtétek el saját népetektõl, amit õk a zsidóktól,
15. akik Urunkat, Jézust és a prófétákat is megölték, minket pedig üldöznek, ezért az Isten elõtt nem kedvesek, és az embereknek is ellenségei.
16. Akadályoznak bennünket, hogy a pogányoknak ne hirdessük az evangéliumot az üdvösségükre. Így betelik egyszer s mindenkorra bûneik mértéke, s már rajtuk is az Isten haragja, végérvényesen.
17. Testvérek, mi egy idõre elszakadtunk tõletek, de csak térben, a szívünkben nem. Sõt, egyre jobban vágyunk rá, hogy viszontlássunk benneteket.
18. El akartunk hozzátok menni - én, Pál ismételten is -, de a sátán megakadályozott benne.
19. Hiszen ki volna reményünk, örömünk és dicsekvésünk tárgya Urunk, Jézus Krisztus elõtt, eljövetele napján, ha nem ti?
20. Igen, ti vagytok dicsõségünk és örömünk.
1. Már nem bírtuk tovább, elhatároztuk hát, hogy inkább egyedül maradunk Athénban,
2. s testvérünket és Krisztus evangéliumának hirdetésében Isten szolgáját, Timóteust elküldtük hozzátok, hogy megerõsítsen benneteket hitetekben, és bátorítson,
3. nehogy valaki is megtántorodjék ezeknek az üldöztetéseknek közepette. Hiszen tudjátok, hogy ez rendeltetésünk.
4. Már amikor körötökben voltunk, megmondtuk nektek elõre, hogy megpróbáltatás vár ránk.
5. Így is történt, amint tudjátok. Épp ezért nem bírtam már tovább, elküldtem hozzátok, hogy hírt halljak hitetekrõl: Vajon a kísértõ nem szedett-e rá benneteket, és fáradságunk nem veszett-e kárba?
6. Timóteus éppen most tért vissza tõletek, és jó hírt hozott nekünk hitetek, szeretetetek felõl, és arról, hogy szívesen emlékeztek ránk, sõt szeretnétek látni minket, mint ahogy mi is titeket.
7. A hitetek minden bajunkban és szenvedésünkben megvigasztalt minket, testvérek,
8. s újjáéledünk, ha kitartotok az Úrban.
9. Hogyan is róhatnánk le hálánkat az Istennek azért a nagy örömért, amelyet általatok nyertünk az Isten színe elõtt?
10. Buzgón imádkozunk éjjel-nappal, hogy újra láthassunk benneteket személyesen, és pótolhassuk hitetek hiányait.
11. Isten, a mi Atyánk és Urunk, Jézus (Krisztus) vezesse hozzátok utunkat!
12. Titeket meg gyarapítson és gazdagítson az Úr szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket!
13. Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk, Jézus majd eljön, összes szentjének kíséretében!
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
15. Két lánya van a piócának: "Add ide!" és "Add ide!" Három dolog van, ami telhetetlen, s négy nem mondja soha: "Elég!":
16. az alvilág, a terméketlen anyaméh, a föld, amely nem tud betelleni vízzel, és a tûz, amely soha nem mondja, hogy "Elég!"
Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.
"Rezai e continuai a rezar para não ficardes entorpecidos". São Padre Pio de Pietrelcina