Fejezet 1
1. A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának a szavai.
2. Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság!
3. Mi haszna az embernek minden fáradozásból, amit magára vállal a nap alatt?
4. Az egyik nemzedék megy, a másik jön, de a föld örökké megmarad.
5. A nap fölkel és a nap lenyugszik, a helyére siet, s ott újra fölkel.
6. A szél dél felé fúj, északra fordul; körbejár, megfordul, visszatér - így ismétli járását a szél.
7. Minden folyó a tengerbe ömlik, s a tenger mégsem telik meg; a folyók egyre folytatják útjukat céljuk felé.
8. Minden fáraszt. Nem mondhatja senki, hogy a szeme eleget látott, vagy hogy a füle eleget hallott.
9. Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt.
10. Ha azt mondják valamire: "Lám, ez új", az is rég megvolt azokban az idõkben, amelyek elõttünk voltak.
11. Nem törõdnek az emberek a régiekkel. De a késõbbiekre sem gondolnak majd azok, akik még késõbb lesznek.
12. Én, a prédikátor, Izrael királya voltam Jeruzsálemben.
13. Föltettem magamban, hogy bölcsességemben mindent megvizsgálok és kikutatok, ami az ég alatt történik. Ilyen hálátlan feladatot bízott Isten az emberek fiaira, hogy veszõdjenek vele.
14. Láttam mindent, ami csak végbemegy a nap alatt, és kiderült: minden csak hiábavalóság és szélkergetés.
15. Ami görbe, nem válhat egyenessé, ami nincs, azt nem lehet számba venni.
16. Így szóltam magamban: Sok bölcsességre szert tettem, és mind felülmúltam, aki elõttem Jeruzsálem fölött uralkodott. Sok bölcsességet és tudományt latra vetettem.
17. Gondosan tanulmányoztam a bölcsességet és a tudást, az esztelenséget és a balgaságot. S meggyõzõdtem róla, hogy ez is csak szélkergetés.
18. Valóban: sok bölcsességgel sok bosszúság jár együtt, és aki gyarapítja a tudást, a gyötrelmet is fokozza.
Fejezet 2
1. Azt mondtam magamban: Rajta! Próbálkozzál a vigassággal és élvezd az életet! De kiderült: ez is hiábavalóság.
2. A nevetésre azt mondtam: Bolondság! És a vigasságra: Mire jó ez?
3. Elhatároztam, hogy testemet átengedem a mámornak, de szívemet azért megtartom a bölcsességnek; átadom magamat az esztelenségnek, míg nem látom, mi válik javára az emberek fiainak, s mit csinálnak életük folyamán az ég alatt.
4. Nagy dolgokat vittem végbe, palotákat építettem és szõlõket ültettem magamnak.
5. Kerteket és ligeteket telepítettem, és beültettem õket mindenféle gyümölcsfával.
6. Víztároló tavakat létesítettem, hogy öntözhessem a fiatal fákat.
7. Rabszolgákat és rabszolganõket vásároltam, és voltak házamban született rabszolgáim is; jószágom is volt: rengeteg marhám és juhom, több, mint bármelyik elõdömnek Jeruzsálemben.
8. Aranyat és ezüstöt is halmoztam fel magamnak, királyok és országok kincseit. Fogadtam énekeseket és énekesnõket, és megszereztem az emberek fiaitól a fölöslegüket, egyik ládával a másik után.
9. Így nagyobb és gazdagabb lettem, mint bármelyik elõdöm Jeruzsálemben, s közben a bölcsességem is megmaradt.
10. A szememnek megadtam mindent, amit csak megkívánt, semmiféle gyönyört nem vontam meg szívemtõl. Igen, szívem örömet merített minden fáradozásomból, és ez volt a jutalmam minden fáradozásomért.
11. És latra vetettem kezem minden mûvét, és a fáradságot is, amibe került. Ó, minden hiábavalóság és szélkergetés, nincs belõle semmi haszon a nap alatt!
12. Elgondolkodtam a bölcsességen, az esztelenségen és a balgaságon. Hadd lám: mit csinál majd a király utódja? Azt, amit már régen is tettek.
13. És láttam, hogy a bölcsesség felülmúlja a balgaságot, mint a világosság a sötétséget.
14. A bölcs maga elé néz, a balga vaktában megy. De arra is rájöttem, hogy egy és ugyanaz a sorsa mind a kettõnek.
15. Ekkor azt mondtam magamnak: Ha rám is a balgák sorsa vár, miért lettem akkor olyan mérhetetlenül bölcs? És így szóltam magamban: Ez is hiábavalóság!
16. Valóban, a bölcs emlékezete éppoly kevéssé örök, mint a balgáé. A jövõben hamarosan elfelejtik mind a kettõt. A bölcs meghal éppen úgy, mint a balga.
17. Meggyûlöltem az életet, mert bosszantónak találtam azt a fáradozást, ami a nap alatt folyik. Igen, minden hiábavalóság és szélkergetés!
18. Meggyûlöltem minden mûvemet, amit létrehoztam a földön, hiszen az utódomra kell hagynom.
19. Ki tudja, bölcs lesz-e vagy balga? És mégis teljesen szabadon rendelkezik majd munkám minden gyümölcsével, amire (annyi) fáradságot és okosságot pazaroltam életemben. Ez is hiábavalóság!
20. Odáig jutottam, hogy szívemet átengedtem a kétségbeesésnek amiatt a fáradozás miatt, amit magamra vállaltam a nap alatt.
21. Hisz jó néhány ember munkálkodott bölcsen, okosan és sikerrel, aztán át kell engednie szerzeményét olyannak, aki mit sem fáradt érte. Ez is hiábavalóság és nagy baj!
22. Igen, mije marad az embernek minden fáradozásából és törekvésébõl, amivel emésztette magát életében?
23. Valóban: minden napja csupa szenvedés és minden tevékenység csupa bosszúság. Szíve még éjjel sem tud megnyugodni. Ez is hiábavalóság!
24. Nem tehet jobbat az ember, mint hogy egyék, igyék és kedvét lelje a munkájában. Mert beláttam, hogy ez az Isten kezébõl jön.
25. Mert az öröm is, a gond is Istentõl van.
26. Igen, annak, aki kedves elõtte, bölcsességet, tudást és örömet ad; a bûnösnek meg a gyötrelmet adja, hogy gyûjtsön és halmozzon, hogy aztán olyannak adja, aki tetszik Istennek. Ez is hiábavalóság és szélkergetés!
Fejezet 3
1. Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt:
2. Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének.
3. Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a bontásnak és ideje az építésnek.
4. Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak.
5. Ideje a kõ eldobálásának, és ideje a kõ összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstõl való tartózkodásnak.
6. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megõrzésnek, és ideje az eldobásnak.
7. Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak.
8. Ideje a szeretetnek, és ideje a gyûlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének.
9. Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik?
10. Elnéztem a veszõdséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele.
11. Mindent õ tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idõ egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétõl végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz.
12. Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön és élvezze az életét.
13. Mert hiszen az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik és kedvét leli a munkájában.
14. Rájöttem: amit Isten tesz, az minden idõre szól. Ahhoz nem lehet sem hozzátenni, sem semmit elvenni belõle. Isten azért tesz így, hogy féljünk tõle.
15. Ami van, már rég megvolt, s ami lesz, már rég megvan, és Isten szereti az üldözöttet.
16. Láttam továbbá a földön az ítélet helyét - itt bûn volt; és az igazságosság helyét - itt gonoszság.
17. Azt mondtam hát magamban: Isten ítéletet tart mind az igaz, mind a gonosz fölött. Mert mindennek megvan a maga ideje, ami itt végbemegy.
18. Azt mondtam magamban az emberek fiairól: Hogy napfényre hozza (mivoltukat), Isten láthatóvá tette, hogy egymáshoz (csak olyanok, mint az) állatok.
19. Mert hiszen az emberek fiainak sorsa és az állatok sorsa egy és ugyanaz a sors. Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is. Mindben egyforma az éltetõ lehelet, és nincs az embernek többje, mint az állatnak. Igen, mindkettõ hiábavalóság!
20. Mindkettõ ugyanarra a helyre jut. Mindkettõ porból lett és minden visszatér a porba.
21. És ki tudja, vajon az emberek fiainak éltetõ lehelete fölfelé száll-e, és vajon az állatok éltetõ lehelete lefelé, a földbe száll-e?
22. Így beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja odáig, hogy lássa, mi lesz utána?
