Mosaico decorativo

Biblia egy év alatt.

A harmincnyolcadik napon megérkezünk a Sínai-hegyhez, amely a bibliai történelem egyik sorsdöntő pillanata. A Kivonulás könyve 19-20. fejezetei leírják a nép ünnepélyes készülődését, Isten félelmetes leszállását a hegyre tűzben és mennydörgésben, valamint a Tízparancsolat kihirdetését, amely az Izraellel kötött szövetség erkölcsi alapja. A Leviták könyve 13. fejezete részletezi a lepra és más bőrbetegségek diagnosztizálásának eljárásait, kimutatva a közösségi tisztaság iránti törődést. A 74. zsoltár siratóének a szentély meggyalázása miatt, amelyben Istent arra kéri, hogy emlékezzen meg szövetségéről és védje meg ügyét.

Fejezet 19

1. Az Egyiptomból való kivonulás után három hónapra ugyanazon a napon érkeztek meg a Sínai pusztába.

2. Refidimbõl indultak el, a Sínai pusztába érkeztek, és a pusztaságon táboroztak le. Az izraeliták táborukat a heggyel szemben ütötték fel.

3. Mózes elindult Isten elé, az Úr pedig a hegyrõl így szólt hozzá: "Ezt közöld Jákob házával: és hirdesd Izrael fiainak.

4. Láttátok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket, s ide hoztalak magamhoz.

5. Ha tehát hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém.

6. Papi királyságom és szent népem lesztek. Ezeket a szavakat add tudtára Izrael fiainak."

7. Mózes elment és összehívta a nép véneit, s közölte velük mindazokat a szavakat, amelyeket az Úr reá bízott.

8. Az egész nép egy szívvel válaszolt: "Mindent megteszünk, amit az Úr parancsol." Mózes megvitte az Úrnak a nép feleletét.

9. Ezután az Úr így szólt Mózeshez: "Sûrû felhõben jövök hozzád, hogy a nép hallja, amikor veled beszélek, s így mindenkor higgyen neked." Mózes elmondta az Úrnak a nép feleletét.

10. Erre az Úr így szólt Mózeshez: "Menj vissza a néphez. Ma és holnap készüljenek elõ, mossák ki ruhájukat,

11. és harmadnapra legyenek készen. Holnapután az Úr az egész nép szeme láttára leszáll a Sínai-hegyre.

12. Te pedig határold körül a hegyet, és parancsold meg: óvakodjatok attól, hogy fölmenjetek a hegyre, vagy a lábához közeledjetek. Aki hozzáér a hegyhez, annak meg kell halnia:

13. egyetlen kéz sem érintheti; azt meg kell kövezni vagy le kell nyilazni. Sem ember, sem állat nem maradhat életben. Csak akkor mehetnek fel a hegyre, ha majd a kosszarvat hosszan megfújták."

14. Mózes lement a hegyrõl, felszólította a népet, hogy készülõdjék és mossa ki a ruháját.

15. Megparancsolta a népnek: "Holnaputánra legyetek készen. Ne közeledjetek asszonyhoz."

16. Harmadnap virradatkor mennydörgés és villámlás tört ki, sötét felhõ telepedett a hegyre és hatalmas harsonazúgás hangzott fel. A táborban az egész nép remegett.

17. Mózes kivezette a népet a táborból Isten elé, s azok a hegy lábánál helyezkedtek el.

18. Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tûzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztókemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült.

19. A trombitaharsogás egyre erõsödött. Mózes beszélt, és az Úr felelt neki a mennydörgésben.

20. Az Úr leszállt a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment.

21. Az Úr így szólt Mózeshez: "Menj le és figyelmeztesd a népet: ne lépje át a határt, és ne akarja látni az Urat, mert sokan meghalnának közülük.

22. A papoknak is, akik különben közeledhetnek az Úrhoz, meg kell szentelõdniük, nehogy az Úr haragra gerjedjen ellenük."

23. Mózes ezt felelte az Úrnak: "A nép nem mehet fel a Sínai-hegyre, hiszen te magad figyelmeztettél bennünket: határold körül a hegyet és jelentsd ki szentnek."

24. Az Úr még ezt mondta: "Menj le és Áron kíséretében jöjj fel újra. A papok és a nép azonban ne lépjék át a határt, ne jöjjenek fel az Úrhoz, nehogy elpusztítsa õket".

25. Mózes tehát lement és közölte velük.

Fejezet 20

1. Az Úr ezeket jelentette ki:

2. "Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjérõl, a szolgaság házából.

3. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem.

4. Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt.

5. Ne borulj le ilyen képek elõtt és ne tiszteld õket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyûlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.

6. De ezredízig irgalmasságot gyakorlok azokkal, akik szeretnek és megtartják parancsaimat.

7. Uradnak, Istenednek a nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki a nevét hiába veszi.

8. Gondolj a szombatra és szenteld meg.

9. Hat napig dolgozzál és végezd minden munkádat.

10. A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek a pihenõ napja, ezért semmiféle munkát nem szabad végezned, sem neked, sem fiadnak, sem lányodnak, sem szolgádnak, sem szolgálólányodnak, sem állatodnak, sem a kapuidon belül tartózkodó idegennek.

11. Az Úr ugyanis hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van; a hetedik napon azonban megpihent. Az Úr a hetedik napot megáldotta és megszentelte.

12. Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.

13. Ne ölj.

14. Ne törj házasságot.

15. Ne lopj.

16. Ne tégy hamis tanúságot embertársad ellen.

17. Ne kívánd el embertársad házát, ne kívánd el embertársad feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebet, ami az övé."

18. Az egész nép hallotta a mennydörgést, a villámlást, a harsonazengést és látta a füstölgõ hegyet. A nép félt, remegett és távol maradt.

19. Így szóltak Mózeshez: "Te beszélj hozzánk és meghallgatunk. Isten ne szóljon hozzánk, nehogy meghaljunk."

20. Mózes így felelt a népnek: "Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bûnt."

21. A nép távol állott, Mózes azonban bement a sötét felhõbe, ahol Isten volt.

22. Az Úr így szólt Mózeshez: "Közöld Izrael fiaival: Magatok láttátok, hogy az égbõl beszéltem hozzátok.

23. Ezért ne csináljatok mellettem még ezüstisteneket, és ne készítsetek magatoknak aranyisteneket.

24. Földbõl építs nekem oltárt, azon mutasd be az égõáldozatot és a közösségi áldozatot, amelyeket juhaidból és szarvasmarháidból hozol. Eljövök hozzád és megáldalak minden helyen, amelyet kiválasztok, hogy nevemrõl megemlékezzenek.

25. Ha kõbõl építesz oltárt, ne építsd faragott kövekbõl. Ha megdolgozod vésõvel, közönségessé válik.

26. Az oltárhoz ne gyere fel lépcsõkön, nehogy meztelenséged látható legyen.

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.

1. Az Úr ezt mondta Mózesnek és Áronnak:

2. "Ha egy embernek a bõrén duzzadás, kiütés, vagy fénylõ folt keletkezik, bõrleprára lehet gyanakodni. Vezessék Áronhoz, a fõpaphoz, vagy valamelyik fiához, a paphoz.

3. A pap vizsgálja meg a bõr betegségét. Ha a beteg részen a bõr elszíntelenedett, és a beteg bõr alatt üreg képzõdött, akkor lepra esete forog fenn. A vizsgálat után a pap nyilvánítsa az embert tisztátalannak.

4. De ha a bõrön fehér folt van, a bõr látható beesése és a szõr elszíntelenedése nélkül, akkor a pap tartsa megfigyelés alatt a beteget,

5. s a hetedik napon vizsgálja meg. Ha saját szemével meggyõzõdik, hogy a betegség nem múlt el, de a bõr alatt nem is terjedt tovább, akkor újabb hét napig tartsa megfigyelés alatt,

6. s a hetedik napon újra vizsgálja meg. Ha úgy látja, hogy a beteg rész elvesztette csillogását, és a bõr alatt nem terjedt tovább, a pap nyilvánítsa tisztának az illetõt: csak kiütésrõl van szó. Az mossa ki a ruháját és tisztává lesz.

7. De ha a betegség elburjánzik a bõr alatt azután, hogy a pap a beteget megvizsgálta és tisztának nyilvánította, akkor ismét jelentkezzék nála.

8. A pap újra vizsgálja meg, és ha megállapítja, hogy a betegség a bõr alatt elfajzott, akkor nyilvánítsa a pap tisztátalannak, mert leprája van.

9. Akin lepraszerû betegség jelentkezik, azt a paphoz kell vinni.

10. A pap vizsgálja meg, és ha a bõrön sápadt duzzadást talál, a bõr elszíntelenedésével és fekélyes tünettel,

11. akkor az idült lepra a bõrön. A pap nyilvánítsa (az embert) tisztátalannak. Ne tartsa megfigyelés alatt, mivel kétségtelenül tisztátalan.

12. De ha a lepra ellepi a bõrt, a betegség egészen befödi, s elterjed a fejétõl a lábáig, ahová csak néz a pap;

13. a pap vizsgálja meg a beteget, és ha megállapítja, hogy a kiütés elborítja az egész testet, nyilvánítsa a beteget tisztának. Ha egészen fehérré vált, akkor tiszta.

14. De ha egy napon fekély jelenik meg rajta, tisztátalanná válik.

15. A pap nézze meg a fekélyt, és nyilvánítsa tisztátalannak: a fekély tisztátalan, mivel leprából keletkezett.

16. De ha a fekély elfehéredik, az ember keresse fel a papot,

17. s ha ez megállapítja, hogy a seb elfehéredett, nyilvánítsa a beteget tisztának: valóban tiszta.

18. Ha valakinek a bõrén kelevény jelentkezik, amely begyógyult,

19. de a kelés helyén fehéres duzzadás, vagy rózsaszínes fénylõ folt marad, mutassa meg magát a papnak.

20. Ez vizsgálja meg, és ha megállapítja a bõr nyilvánvaló besüppedését, és a szõr elszíntelenedését, a pap nyilvánítsa (az embert) tisztátalannak. Ez a leprának olyan esete, amely a kelevényben terjed.

21. Ha a pap a vizsgálat során sem a bõr elszíntelenedését, sem a bõr besüppedését nem tapasztalja, hanem csak a halvány sebet, tartsa a beteget hét napig vesztegzár alatt,

22. s akkor nyilvánítsa tisztátalannak, ha a betegség valóban elterjedt a bõr alatt, mert a lepra esete áll fenn.

23. Ha a fénylõ folt megmarad, de nem terjed tovább, ez akkor csak betokosodott kelevény: a pap nyilvánítsa tisztának (az embert).

24. Ha valakinek a bõrén gyulladás keletkezik, s ha a gyulladáson fekély jelenik meg, továbbá fénylõ, rózsaszínes vagy fehéres folt,

25. a pap vizsgálja meg. Ha észreveszi a szõr elszíntelenedését és a foltnak nyilvánvaló behúzódását a bõrön, akkor a gyulladásban lepra terjed tovább. A pap nyilvánítsa (az embert) tisztátalannak, mivel leprás.

26. De ha a pap a vizsgálatkor nem látja a folton a szõr kifakulását, sem a bõr besüppedését, hanem csak azt a halvány foltot, a pap tartsa (az embert) vesztegzár alatt hét napig.

27. A hetedik napon vizsgálja meg, s ha a betegség a bõr alatt tovaterjedt, nyilvánítsa tisztátalannak: leprája van.

28. Ha azonban a folt megmaradt, de a bõr alatt nem terjedt tovább, hanem elhalványult, akkor ez csak gyulladásból származó duzzadás. A pap nyilvánítsa (az embert) tisztának, mivel az csak gyulladásos hely.

29. Ha egy férfinek vagy nõnek a fején vagy az állán kiütés jelentkezik,

30. a pap vizsgálja meg a kiütést, s ha megállapítja, hogy a bõr észrevehetõen beesett, és a szõr elszíntelenedett vagy megritkult, nyilvánítsa a beteget tisztálannak. Ez ótvar, vagyis a fejnek, illetõleg az állnak a leprája.

31. Ha a vizsgálat során a pap megállapítja, hogy a bõr nem süppedt be, és a szõr nem fakult ki, akkor tartsa a beteget hét napig vesztegzár alatt.

32. A hetedik nap vizsgálja meg a betegséget, s ha látja, hogy a betegség nem terjed tovább, a haj nem fakult ki, a bõr nem süppedt be észrevehetõen,

33. a beteg nyírassa le a haját - kivéve a varas helyet-, a pap meg tartsa vesztegzár alatt újabb hét napig.

34. A hetedik napon vizsgálja meg a betegséget, s ha úgy látja, hogy nem terjedt tovább a bõrön, s a bõr nem esett be, akkor nyilvánítsa a beteget tisztának. Az pedig mossa ki a ruháját, s tisztává válik.

35. De ha az ilyen tisztulás után a var mégis tovább terjed a bõrön,

36. a pap vizsgálja meg, s ha megállapítja a var terjedését a bõrön, akkor a beteg tisztátalan, s nem is kell kifakult szõrt keresni.

37. Ha ellenben a var megállapodik, s fekete szõr nõ rajta, akkor a beteg meggyógyult és tiszta, a pap nyilvánítsa tisztának.

38. Ha egy férfi vagy nõ bõrén fényes foltok támadnak, a pap vizsgálja meg.

39. Ha megállapítja, hogy a foltok fakó fehérek, akkor kiütésrõl van szó, amely a bõrön terjed, s a beteg tiszta.

40. Ha valakinek a fején kihull a haja, és kopasz lesz a koponyája, azért még tiszta.

41. Ha elöl, a homlokán veszti el a haját, akkor is tiszta.

42. De ha a koponyán vagy a homlokon fehéres rózsaszínû elváltozás jelenik meg, ez lepra, amely a koponyán vagy a homlokon terjed.

43. A pap vizsgálja meg, s ha a koponyán vagy a homlokon fehér es rózsaszínû duzzadást talál, amely hasonlít a bõrleprához,

44. akkor ez az ember leprás és tisztátalan. A pap nyilvánítsa tisztátalannak, mivel leprája van.

45. A leprás, akit a betegség megtámadott, szaggassa meg ruháját, a haját hordja kibontva, a szakállát takarja be és kiabáljon: "Tisztátalan, tisztátalan!"

46. Ameddig a betegsége tart, addig tisztátalan, s mivel tisztátalan, lakjék elkülönülve, tartózkodjék a táboron kívül.

47. Ha a lepra a ruhát támadja meg, akár gyapjú- vagy vászonruha,

48. akár szövet, gyapjútakaró, vászontakaró, bõrtakakaró vagy bármilyen bõrbõl készült darab,

49. csak akkor kell a papnak megmutatni mint leprás esetet, ha a ruhán, a bõrön, a szöveten, a takarón vagy a bõrbõl készült tárgyon zöldes vagy rózsaszínû folt jelenik meg.

50. A pap nézze meg a helyet, és tartsa a tárgyat hét napig megfigyelés alatt.

51. Ha a hetedik nap úgy látja, hogy a folt elterjedt a ruhán, a szöveten, a takarón, a bõrön vagy a bõrbõl készült bármilyen tárgyon, akkor az fertõzõ lepra, s a megtámadott tárgy tisztátalan.

52. Az ilyen ruhát, szövetet, gyapjútakarót vagy vászontakarót és bármilyen bõrbõl készült tárgyat el kell égetni, ha a betegséget fölfedezték rajta. Fertõzõ lepra, azért kell tûzben megsemmisíteni.

53. De ha a vizsgálatkor azt látja a pap, hogy az elváltozás nem terjed tovább a ruhán, a szöveten, a takarón vagy a bõrbõl készült egyéb tárgyon,

54. parancsolja meg, hogy mossák ki a megtámadott darabot, és újra tartsa megfigyelés alatt hét napig.

55. Miután kimosták, vizsgálja meg a foltot, s ha úgy látja, hogy nem változott meg, még ha nem is terjed tovább, a tárgy akkor is tisztátalan. El kell égetni tûzben, akár a színén, akár a fonákján van a folt.

56. De ha a pap a vizsgálat során úgy találja, hogy kimosáskor a folt elhalványult, akkor vágja ki a ruhából, a bõrbõl, a szövetbõl vagy a takaróból.

57. De ha a baj újra jelentkezik a ruhán, a szöveten, a takarón vagy bármiféle bõrtárgyon, akkor az fertõzõ betegség, ezért a megtámadott tárgyat el kell égetni.

58. Ha a ruháról, a szövetrõl, a takaróról és a bármiféle bõrtárgyról a folt a kimosáskor eltûnik, akkor újabb mosás után tiszta lesz."

59. Ez a szabály érvényes a gyapjú- vagy vászonruhával, a szövettel, takaróval vagy a különféle bõrtárgyakkal kapcsolatos leprára, amikor arról van szó, hogy tisztának vagy tisztátalannak kell-e nyilvánítani.

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.

1. (Aszaf tanítókölteménye.) Miért vetettél el minket örökre, Istenem, miért lángol haragod legelõd juhai ellen?

2. Gondolj közösségedre, amelyet õsidõk óta kiválasztottál, a népre, amelyet sajátodul lefoglaltál gondolj Sion hegyére, amelyet lakóhelyül kiszemeltél.

3. Irányítsd lépteid az örök romok felé: a szentélyben mindent szétdúlt az ellenség,

4. a gyülekezet helyén ellenségeid zajonganak, a bejárat fölé jelvényüket akasztották, a jelvényt,

5. amelyet elõbb nem ismertünk. Mint akik a sûrûben fejszét forgatnak,

6. úgy verték szét baltával, kalapáccsal a kapukat.

7. Szentélyedre tüzet vetettek, Istenünk, s neved hajlékát földig meggyalázták.

8. Így szóltak magukban: "Mind megsemmisítjük, égessétek porig Istenük szentélyeit a földön!"

9. Nem látjuk többé jeleinket, próféta nincs többé, senki sincs közöttünk, aki tudná: meddig még?

10. Meddig ûz még csúfot, Istenünk, az ellenség? Mindvégig káromolhatja neved az ellenfél?

11. Miért vonod vissza a kezed, jobbodat miért tartod rejtve magadnál?

12. Mégis Isten a királyom kezdettõl fogva, a földön szabadulást csak õ szerez.

13. Hatalmaddal a tengert megnyitottad, a vizekben összezúztad a sárkányok fejét.

14. A leviatánnak szétverted a fejét, s prédául adtad a tenger szörnyeinek.

15. Te hívtad elõ a forrást és patakot, elapasztottál õsi folyamokat.

16. A tied a nappal, a tied az éj, te helyezted el a napot és a holdat.

17. Te jelölted ki a föld határait, te alkottad a nyarat és a telet.

18. Gondolj rá, Uram, hogyan ócsárolt és gúnyolt az ellenség, egy balga nép káromolta a neved.

19. Turbékoló galambjaid életét ne dobd oda keselyûnek, szegényeid életérõl ne feledkezz meg örökre!

20. Tekints a szövetségre, hisz a mérték betelt. Az ország rejtett szögletei erõszak helyéül szolgálnak.

21. Ne kelljen az elnyomottnak megszégyenülve elvonulnia, dicsõítse neved a szegény és a gyönge!

22. Kelj föl, Istenem, vedd kezedbe ügyed, gondolj a gyalázatra, amivel a balga naponta illet!

23. Ne feledd ellenségeid ordítozását, ellenfeleid eget verõ szidalmát!

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.






"Rezai e continuai a rezar para não ficardes entorpecidos". São Padre Pio de Pietrelcina