Mosaico decorativo

Biblia egy év alatt.

A 125. napon ünnepeljük a Frigyláda Jeruzsálembe vitelét a 2Sámuel 6. fejezetében, valamint Isten Dávidnak tett ígéretét a tartós leszármazásról a 2Sámuel 7. fejezetében. Az 1Krónika 9. fejezete olyan nemzetségtáblázatokat tartalmaz, amelyek megőrzik a nép történelmét. A 89. zsoltár kiemeli Isten hűségét és örök szövetségét, emlékeztetve minket arra, hogy tervei nemzedékről nemzedékre szilárdak maradnak.

Fejezet 6

1. Dávid összegyûjtötte Izraelbõl a legjavát, harmincezer férfit,

2. aztán elindult Dávid, és az egész vele tartó sereggel a júdeai Baalába vonult, hogy elhozza onnan Isten ládáját, amely a Seregek Urának nevét viseli, aki a kerubok fölött trónol.

3. Isten ládáját egy új szekérre tették azután, hogy elhozták Abinadab házából, amely a dombon állt; s Abinadab fiai, Uza és Achjo vezették a szekeret.

4. Uza az Isten ládája mellett ment, Achjo pedig elõtte ment.

5. Dávid és Izrael egész háza teljes lendülettel táncoltak az Úr elõtt, s énekeltek citera, hárfa, dob, csengettyû és cintányér kíséretében.

6. Amikor azonban Nachon sátorához értek, Uza kinyújtotta kezét az Isten ládája felé és megfogta, mert az ökrök megbillentették.

7. Erre fellángolt az Úr haragja Uza ellen, s lesújtott rá az Isten vétkéért, úgyhogy meghalt ott, az Isten ládája mellett.

8. Dávid nagyon megütõdött rajta, hogy az Úr olyan hirtelenül elragadta Uzát. Ezért hívják azt a helyet mind a mai napig Perec-Uzának.

9. Azon a napon félelem fogta el Dávidot az Úr színe elõtt, s azt mondta magában: "Hogy jöhet hozzám az Úr ládája?"

10. Ezért Dávid nem akarta, hogy hozzá, Dávid városába vigyék az Úr ládáját, hanem a Gátból való Obed-Edom házába vitette.

11. Az Úr ládája három hónapig maradt a Gátból való Obed-Edom házában, és az Úr megáldotta Obed-Edomot egész házanépével egyetemben.

12. Amikor aztán hírül vitték Dávid királynak: "Az Úr megáldotta Obed-Edom egész házanépét és mindenét, amije csak van az Isten ládájáért", akkor Dávid elment, és Obed-Edom házából nagy örömmel Dávid városába vitte Isten ládáját.

13. Amikor azok, akik az Úr ládáját vitték, hat lépést tettek, feláldozott egy marhát és egy hizlalt bárányt.

14. S táncolt is Dávid - teljes erejébõl - az Úr elõtt, közben egy vászon efod övezte.

15. Így vitte fel Dávid és Izrael háza ujjongás és harsonaszó kíséretében az Úr ládáját.

16. Amikor azonban az Úr ládája bevonult Dávid városába, történt, hogy Saul lánya, Michal kinézett az ablakon. Amikor meglátta, hogy Dávid király ugrál és forog az Úr elõtt, szívében megvetette.

17. Az Úr ládáját bevitték, és a sátorban arra a helyre állították, amelyet Dávid kijelölt neki. Akkor Dávid égõáldozatot és közösségi áldozatot mutatott be az Úr elõtt,

18. s amikor készen lett az égõáldozatnak és a közösség áldozatának a bemutatásával, megáldotta a népet az Úr nevében.

19. Aztán az egész népnek, Izrael fiai egész seregének, a férfiaknak éppúgy, mint a nõknek kiosztatott egy-egy kenyeret, egy csomó datolyát és egy-egy mazsolás kalácsot. Ezután az egész nép hazament.

20. Amikor Dávid hazatért, hogy családját is megáldja, Saul lánya, Michal, Dávid elé lépett, s azt mondta: "Milyen tiszteletre méltó módon viselkedett ma Izrael királya, amikor szolgái szolgálóinak szeme láttára levetkõzött, ahogy csak a csõcselékbõl szokott valaki levetkõzni!"

21. Dávid így válaszolt Michalnak: "Az Úr elõtt táncoltam! Az Úr életére, aki engem atyád és egész háza helyett kiválasztott, s megtett fejedelemnek az Úr népe, Izrael fölött: Az Úr elõtt igenis táncolok.

22. Sõt, még jobban megalázkodom, mint most, akkor is, ha a te szemedben megvetésre méltó vagyok is. Mert a szolgálók körében, akiket említettél, azok körében tiszteletet váltok ki."

23. Michalnak, Saul lányának egész halála napjáig nem lett gyermeke.

Fejezet 7

1. Amikor már a házában lakott a király, és az Úr nyugalmat adott neki körös-körül minden ellenségétõl,

2. a király így szólt Nátán prófétához: "Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg sátorban lakik."

3. Erre Nátán azt mondta a királynak: "Vigyél véghez mindent, ami szándékodban van, mert veled van az Úr."

4. Még akkor éjszaka történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz:

5. "Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyemül?

6. Azóta, hogy kivezettem Izrael fiait Egyiptomból, sose laktam házban mind a mai napig, hanem ide-oda vándoroltam egy sátorban - az volt a hajlékom.

7. Amíg Izrael fiaival ide-oda vándoroltam, mondtam-e egyetlen szóval is Izrael bírái közül, akiket pásztornak rendeltem népem, Izrael fölé, egyetlen egynek is: Miért nem építtek nekem cédrusfából házat?

8. Ezenkívül mondd még meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Elhoztalak a legelõrõl, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy.

9. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem elõtted. Nagy nevet szerzek neked, olyat, mint a föld nagyjaié.

10. S meghatározok népemnek, Izraelnek egy helyet, és oda telepítem. Ezen a helyen fog majd lakni, és nem hányódik többé ide-oda. A gonoszok nem szorongatják, mint eddig,

11. attól az idõtõl kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Megszabadítom minden ellenségétõl. Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr.

12. Ha aztán napjaid betelnek és megtérsz atyáidhoz, megtartom utánad magvadból származó utódodat és megszilárdítom királyságát.

13. [Az házat épít nevemnek, én meg minden idõkre megszilárdítom királyi trónját.]

14. Az atyja leszek, õ meg a fiam lesz. Ha eltévelyedik, az emberek módjára bottal fegyelmezem, s olyan csapásokkal, amelyek az emberek fiait érik.

15. De irgalmamat nem vonom meg tõle, amint elõdödtõl megvontam.

16. Nem, házad és királyságod örökre fennmarad színem elõtt, trónod örökre szilárd marad."

17. Nátán ezeket a szavakat és ezt az egész kinyilatkoztatást mind elmondta Dávidnak.

18. Erre Dávid bement, leborult az Úr elõtt, és így szólt: "Ki vagyok én, ó Uram, Istenem, s mi az én házam, hogy idáig vezettél?

19. S ez még mind kevés volt a szemedben, ó Uram, Istenem, mert még ígéreteket is tettél szolgád házának a távoli idõkre... ó Uram, Istenem.

20. Mit szólhat Dávid, amikor magad szemelted ki szolgádat, ó Uram, Istenem.

21. Szolgádért, jóakaratod szerint cselekedted és nyilatkoztattad ki ezeket a nagy dolgokat szolgádnak.

22. Ezért ó Uram, Istenem, nagy vagy, nincs hozzád hasonló senki, és nincs más Isten, csak te, amint fülünkkel hallottuk.

23. S hol van a földön még egy nép, amelyet hozzá lehetne mérni népedhez, Izraelhez? (Olyan nép), amelyért az Isten elment volna, hogy saját népéül megszerezze, és híressé tegye, nagy és félelmetes tetteket vigyen végbe, és népeket és isteneket ûzzön el népe elõl?

24. Így örökre népeddé tetted népedet, Izraelt, s magad lettél, Uram, az Istene.

25. Váltsd hát valóra ígéreted, amelyet szolgádnak és házának tettél, ó Uram, Istenem, minden idõkre, és tégy úgy, amint mondtad.

26. Akkor örökké dicsõítik majd a nevedet, és így beszélnek: Izraelnek a Seregek Ura az Istene. Akkor fennmarad szolgádnak, Dávidnak a háza is színed elõtt.

27. Mert magad nyilatkoztattad ki, Seregek Ura, Izraelnek Istene, szolgádnak: Házat építek neked. Ezért vette szolgád a bátorságot, hogy ezzel az imával forduljon hozzád.

28. Igen, ó Uram, Istenem, te Isten vagy, és a te szavad igazság. Magad tetted szolgádnak ezeket az ígéreteket.

29. Azért legyen tetszésedre és áldd meg szolgád házát, hogy örökre fennmaradjon elõtted. Mert te szóltál, Uram, Istenem, és áldásodra szolgád háza örökké áldott lesz."

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.

1. Egész Izrael be volt osztva csoportokra, és bejegyezték õket Izrael és Júda királyainak évkönyveibe. De hûtlenségük miatt fogságba hurcolták õket Babilonba.

2. Akik azelõtt városaikban és birtokukon laktak, azok az izraeliták voltak, a papok, a leviták és a templomszolgák.

3. Jeruzsálem lakói Júda fiai, Benjamin fiai, Efraim és Manassze fiai közül kerültek ki.

4. (Júda fiai közül): Utaj, Ammihud fia, ez Omri fia, ez Imri fia, ez meg Bani fia. Perecnek, Júda fiának fiai

5. a sziloniták közül: Azaja, az elsõszülött és a fiai.

6. Zerách fiai közül: Jeuel és testvérei, hatszázkilencvenen.

7. Benjamin fiai közül: Szallu, Mesullam fia, ez Hodavja fia, ez meg Hasszenua fia

8. Jibneja, Jerochán fia, Ela, Uzinak, Michri fiának a fia Mesullam, Szefatjának, Jibnija fiának, Reuelnek a fia

9. és testvérei, nemzetségeik szerint, kilencszázötvenhatan. Ezek a férfiak mind családfõk voltak.

10. A papok közül: Jejada, Jehojarib, Jachin

11. és Azarja, aki Hilkia fia volt, ez Mesullam fia, ez Cádok fia, ez Merajot fia, ez meg Achitubnak, az Isten háza fõnökének a fia;

12. továbbá Adja, Jerochám fia, aki Malkia fiának, Paschurnak volt a fia Maazáj, aki Adiel fia volt, ez Jachszerach fia, ez Mesullam fia, ez Mesillemit fia, ez meg Immer fia,

13. valamint testvéreik, a családok fejei, ezerhatszázhetvenen, bátor férfiak a templom szolgálatában.

14. A leviták közül Semaja, aki Hasub fia volt, ez Aszrikám fia, ez meg Hasabja fia, Merári fiai közül.

15. Bakbakár, Heres, Galal, Mattanja, aki Micha fia volt, ez Zichri fia, ez Aszaf fia;

16. Obadja, aki Semaja fia volt, ez Galal fia, ez meg Jedutun fia. Berechja, Elkána fiának, Azának a fia, aki a netofatiták tanyáin lakott.

17. A kapuõrök: Sallum, Akub, Talmon, Achiman és testvérei. Sallum volt a fõnök,

18. és mostanáig is õ áll a keleti királyi kapunál. Õk Lévi fiai táborának is a kapuõrei.

19. Sallum, Korachnak a fia, a Korach fiának, Eljaszafnak volt a fia és a testvérei, akik egy családba tartoztak. Ezeket a korachitákat rendelték a szent szolgálatra, a sátor küszöbének õrzésére, s atyáik õrizték az Úr táborának bejáratát.

20. Pinchász, Eleazár fia volt a fõnökük (az Úr legyen vele!);

21. Zacharja, Meselemia fia õrizte a megnyilatkozás sátorának bejáratát.

22. Akik mint kapuõrök a bejáratnál teljesítettek szolgálatot, összesen kétszáztizenketten voltak. Együtt laktak falvaikban. Dávid és Sámuel, a látóember a hûségükért rendelte õket erre a szerepre.

23. Õk és fiaik az Úr házának, a sátorhajléknak a bejáratánál álltak mint õrök.

24. A kapuõröket a négy égtáj irányában állították fel, keletnek, nyugatnak, északnak és délnek.

25. Testvéreik a falvaikban készen álltak rá, hogy idõrõl idõre egy hétre hozzájuk csatlakozzanak.

26. Mert csak õk, a kapuõrök négy fõnöke laktak ott állandóan. Nekik, a levitáknak kellett vigyázniuk Isten házának helyiségeire és készleteire.

27. Az éjszakát Isten házának a közelében töltötték, mivel nekik kellett õrséget adniuk és reggelenként az ajtót kinyitniuk.

28. Közülük kerültek ki azok is, akik az istentisztelethez szükséges eszközöket kezelték. (Elõírt) szám szerint kellett ki- vagy behozniuk õket.

29. Másik feladatuk az volt, hogy a templom összes kellékeit, a szentély minden készletét õrizzék: a lisztet, a bort, az olajat, a tömjént és az illatszereket.

30. De a kenetet a papoknak kellett a fûszerekbõl elkészíteniük.

31. A leviták közül Mattitjának, a korachita Sallum elsõszülöttének kellett a serpenyõben készítendõ süteményekrõl gondoskodnia.

32. Testvéreik, a kechatiták közül néhánynak az volt a feladata, hogy a kenyereket minden szombaton sorba rakva kitegyék.

33. Ezek voltak az énekesek, a levita családfõk. A templom tartozékaiban voltak elhelyezve, mivel hivataluk éjjel-nappal tartott.

34. Ezek a leviták családfõi, nemzetségeik szerint, Jeruzsálemben laktak.

35. Gibeonban lakott Abi-Gibeon és Jejel, akinek a felesége Maacha volt.

36. Elsõszülötte, Abdon, azután Cur, Kis, Baal, Ner, Nadab,

37. Gedor, Achjo, Zecharja és Miklot.

38. Miklot Simeámot nemzette. Õk is testvéreiknél laktak Jeruzsálemben, testvéreikkel szemben.

39. Ner nemzette Kist, Kis nemzette Sault, Saul nemzette Jonatánt, Malki-Suát, Abinadabot és Esbaalt.

40. Jonatán fia: Mifiboset. Mifiboset nemzette Michát.

41. Micha fia Piton, Melech, Tarea.

42. Acház nemzette Járát, Jára nemzette Alemetet, Aszmavetet és Zimrit. Zimri nemzette Mocát,

43. Moca nemzette Bineát. Ennek a fia Refaja, ennek a fia Eleazár, ennek a fia Acel.

44. Acelnek hat fia volt. A nevük: Aszrikám, az elsõszülött, továbbá Ismael, Searja, Obadja és Haman. Ezek Acel fiai.

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.

1. (Az eszrachita Etán tanítókölteménye.)

2. Az Úr kegyelmérõl énekelek örökkön-örökké. Hûségedet hirdeti ajkam minden nemzedéken át.

3. Így szóltam ugyanis: Kegyelmed alapját örökre megvetetted a szövetségben, hûségedet megszilárdítottad a mennyben.

4. "Szövetséget kötöttem választottammal, megesküdtem szolgámnak, Dávidnak:

5. nemzetségedet minden idõkre alapítom, trónodat minden nemzedékre megszilárdítom."

6. Az egek dicsõítik csodáidat, Uram, a szentek közössége áldja hûségedet.

7. Hiszen ki olyan a felhõk közt, mint az Úr, az istenek fiai közül ki hasonlít hozzá?

8. Isten hatalmas a szentek tanácsában, nagy és félelmetes minden fölött, ami körötte van.

9. Seregek Ura! Ki olyan, mint te? Hatalmas az Úr, hûsége körülvesz téged.

10. Te parancsolsz a háborgó tengernek, tobzódó hullámait megfékezed,

11. Rachabot átszúrtad és eltiportad, ellenségeidet szétverte karod ereje.

12. Tied az ég és tied a föld, a földkerekség minden bõsége, hiszen te alkottad.

13. Észak és Dél a te mûved, a Tábor és a Hermon téged dicsõít.

14. Karodban hatalom van, kezed erõs, jobbod fölemelve.

15. Trónod igazságon és jogon nyugszik, elõtted kegyelem és hûség menetel.

16. Boldog a nép, amely ünnepelhet, és arcod fényében járhat, Uram!

17. Mindvégig örülnek nevednek, ujjonganak igazságosságod miatt.

18. Hisz te vagy hatalmuk fénye, kegyelmedbõl emeljük föl fejünk.

19. Pajzsunk az Úré, Izrael Szentjéé, a mi Királyunké.

20. Egykor látomásban beszéltél, s így szóltál szentjeidhez: "Egy erõsre tettem a koronát, fölemeltem, akit kiválasztottam a népbõl.

21. Kiválasztottam szolgámat, Dávidot, szent olajommal fölkentem,

22. hogy kezem mindig segítse és karom erõt öntsön belé.

23. Nehogy rászedje ellenfele, s a gonosz hatalmaskodjék fölötte.

24. Nem, szétzúzom elõtte ellenségeit, és akik gyûlölik, azokat megverem.

25. Hûségem és kegyelmem kíséri majd, nevemben fölemeli fejét.

26. Kezét kinyújtom a tengerig, jobbját kiterjesztem a folyamokig.

27. Így szólít majd engem: Atyám vagy, Istenem és üdvöm sziklája!

28. Én pedig elsõszülöttemmé teszem, nagyobbá a föld minden uránál.

29. Örökre megõrzöm számára kegyelmem, szövetségem vele nem szûnik meg.

30. Nemzetségét megtartom mindvégig, s trónja olyan lesz, mint az ég napjai.

31. Ha fiai nem tartják többé törvényemet, és nem élnek parancsaim szerint,

32. ha megszegik rendelkezéseim, s nem követik útmutatásomat,

33. vesszõvel büntetem vétküket, és ostorral minden bûnüket.

34. De kegyelmem nem vonom meg tõle, s nem tagadom meg tõle hûségemet.

35. Szövetségemet nem szegem meg, ajkam szózatát nem másítom meg.

36. Ahogyan szent vagyok s ahogy megesküdtem, Dávidnak hazudni biztosan nem fogok.

37. Nemzetsége örökre megmarad, trónja elõttem lesz, miként a nap.

38. S mint a hold, amely mindig megmarad, mint hûséges tanú a felhõk között."

39. Most azonban eltaszítottad, elvetetted, s erõsen haragszol fölkentedre.

40. A szolgáddal kötött szövetséget félredobtad, koronáját pedig megaláztad.

41. Falait mind leromboltad, romhalmazzá tetted várait.

42. Kifosztották, akik az úton arra mentek, gúny tárgya lett a szomszédok elõtt.

43. Ellenségeinek karját fölemelted, örömet szereztél minden ellenfélnek.

44. Kardjának élét kicsorbítottad, nem álltál többé mellette a harcban.

45. Dicsõséges jogarát hagytad lekonyulni, trónját a földre döntötted.

46. Megrövidítetted ifjúsága napjait, õt magát meg szégyennel töltötted el.

47. Meddig, Uram? Örökre el akarsz rejtõzni? Haragod úgy ég majd, mint a tûz?

48. Emlékezzél arra, hogy milyen az életem, milyen mulandónak alkottad az embert!

49. Hol van egy élõ is, aki nem lát halált, aki az alvilág markától megmenthetné lelkét?

50. Hol vannak, én Uram, régi kegyeid, ahogy hûségedben Dávidnak esküt tettél?

51. Emlékezzél, Uram, szolgáid gyalázatára: a népek minden gyûlöletét el kell viselnem.

52. Hisz ellenségeid ócsárolnak minket, Uram, s kigúnyolják fölkented nyomait.

53. Legyen áldott az Úr örökké! Úgy legyen! Úgy legyen!

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.






"Desapegue-se daquilo que não é de Deus e não leva a Deus". São Padre Pio de Pietrelcina