Biblia egy év alatt.

A 128. napon a 2Sámuel 10. fejezete Dávid ammoniták és szövetségeseik elleni háborújáról számol be. A Krónikák 13. fejezete leírja a Frigyláda Jeruzsálembe való tiszteletteljes szállításának előkészületeit. A 31. zsoltár arra hív minket, hogy bízzunk Istenben, mint biztonságos menedékben, és megtanít minket arra, hogy a nehézségek közepette is kitartsunk.

1. Ezután történt, hogy az ammoniták királya meghalt, és fia, Hanun lépett helyette a trónra.

2. Dávid ezt mondta magában: "Barátsággal leszek Nachas fia, Hanun iránt, amint az apja is barátsággal volt irántam." Ezért Dávid elküldött, és apja miatt szolgái révén részvétét nyilvánította. Amikor Dávid szolgái az ammoniták országába értek,

3. az ammoniták vezérei így szóltak urukhoz, Hanunhoz: "Gondolod, hogy Dávid apádat akarja megtisztelni, amikor elküldte embereit részvétet nyilvánítani? Vajon nem azért küldte inkább Dávid a szolgáit, hogy kikémleljék a várost, szemügyre vegyék benne az õrséget, s aztán lerombolják?"

4. Erre Hanun elfogatta Dávid szolgáit, az egyik oldalon leborotváltatta a szakállukat és levágatta róluk félig, vagyis egészen az ülepükig a ruhájukat, aztán elküldte õket.

5. Amikor Dávidnak hírül vitték a dolgot, eléjük küldött, mert nagy gyalázat érte ezeket a férfiakat, s azt üzente nekik a király: "Maradjatok Jerikóban, míg ki nem nõ újra a szakállatok, s csak aztán térjetek vissza!"

6. Amikor az ammoniták észrevették, hogy gyûlöletessé tették magukat Dávid elõtt, az ammoniták elküldtek és megszerezték zsoldosnak a Bet-Rechob-i arámokat, valamint a Cobába való arámokat, húszezer gyalogost, továbbá Maacha királyát, ezer embert és Tob fejedelmét, tizenkétezer embert.

7. Mihelyt Dávid tudomást szerzett róla, elküldte Joábot minden harcosával és bajnokával.

8. Erre az ammoniták kivonultak, és a város kapui elõtt csatasorba álltak. A Cobába és Rechobba való arámok Tobtól és Maachától külön, a nyílt mezõn sorakoztak fel.

9. Amikor Joáb látta, hogy elölrõl is, hátulról is csatasorba állnak vele szemben, kiválogatta Izrael legjavát, és felsorakoztatta õket az arámokkal szemben,

10. a csapatai maradékát pedig testvére, Abisáj kezére bízta, hogy állítsa õket csatasorba az ammoniták ellen.

11. Azt mondta: "Ha az arámok erõsebbek nálam, te jössz majd segítségemre, ha azonban az ammoniták erõsebbek, mint te, én sietek a segítségedre.

12. Csak bátorság! Bizonyuljunk erõsnek népünkért és Istenünk városaiért. Aztán tegye az Úr, ami tetszik neki!"

13. S amikor Joáb elõre nyomult harcosaival, hogy megküzdjön az arámokkal, azok megfutamodtak elõle.

14. Mihelyt az ammoniták észrevették, hogy az arámok menekülnek, õk is megfutamodtak Abisáj elõl, s visszahúzódtak a városba. Akkor Joáb visszafordult az ammoniták elleni csatából és hazatért Jeruzsálembe.

15. Amikor az arámok látták, hogy Izrael fiai megverték õket, újra összevonták csapataikat.

16. Hadad-Ezer pedig hírvivõket küldött, és a folyón túl is mozgósította az arámokat. Ezek Helamba mentek, és Hadad-Ezer seregének a vezére, Sobach volt a parancsnokuk.

17. Amikor ezt Dávidnak hírül vitték, egész Izraelt hadba szólította, átkelt a Jordánon, és kivonult Helam ellen. Az arámok felsorakoztak Dáviddal szemben, és megütköztek vele.

18. De az arámok kénytelenek voltak Izrael fiai elõtt meghátrálni. Dávid hétszáz harci szekeret és negyvenezer embert megsemmisített az arámok közül. A parancsnokuk, Sobach is megsebesült, úgyhogy meg is halt ott helyben.

19. A királyok, Hadad-Ezer szövetségesei mind látták, hogy vereséget szenvedtek Izrael fiaitól, azért békét kötöttek Izrael fiaival és alattvalók lettek. Az arámok ezután óvakodtak tõle, hogy az ammonitáknak segítséget nyújtsanak.

1. Dávid tanácsot tartott az ezres és százas csoportok vezetõivel és a vezérekkel.

2. Ezt mondta Dávid Izrael egész közösségének: "Ha jónak látjátok, és ha az Úr, a mi Istenünk úgy határoz, elküldünk testvéreinkhez, akik Izrael földjén élnek, valamint a papokhoz és a levitákhoz a városaikba és a hozzájuk tartozó telepekre, hogy gyûljenek ide egybe.

3. Elhozzuk Isten ládáját, mivel Saul idejében nem gondoltunk rá."

4. Az egész közösség beleegyezett, mert a javaslat tetszett az egész népnek.

5. Erre Dávid egybegyûjtötte egész Izraelt Egyiptom Sihorjától egészen Hamat bejáratáig, hogy Kirjat-Jearimból elhozzák Isten ládáját.

6. Dávid és egész Izrael felvonult Baalába, Kirjat-Jearimba, amely Júdához tartozik, hogy elhozza onnét Isten ládáját, amelyet az Úr nevérõl neveztek el, aki a kerubok fölött trónol.

7. Az Úr ládáját egy új szekéren hozták el Abinadab házából. Uza és Achjó vezették a szekeret.

8. Dávid és egész Izrael teljes lelkesedéssel táncolt Isten elõtt citera és hárfa, dob, csengõ és cintányér hangjára énekelve.

9. Amikor azonban Kidón szérûjéhöz értek, Uza kinyújtotta kezét, hogy megfogja a ládát, mivel az ökrök fölbillentették.

10. Erre fölgerjedt az Úr haragja Uza ellen, lesújtott rá, amiért kinyújtotta kezét a láda felé. Meg is halt ott, az Isten elõtt.

11. Dávid nagyon megrendült amiatt, hogy az Úr olyan hirtelenül elragadta Uzát. Ezért nevezik azt a helyet mind a mai napig Perec-Uzának.

12. Dávidot ezen a napon elfogta az Istentõl való félelem, és így szólt: "Hogyan vigyem el magamhoz az Isten ládáját?"

13. Dávid nem vitette tovább a ládát Dávid városába, hanem a Gádból való Obed-Edon házába küldte.

14. A láda Obed-Edomnál maradt, az õ házában három hónapig. Az Úr megáldotta Obed-Edom házát és minden jószágát.

1. (A karvezetõnek - Dávid zsoltára.)

2. Hozzád menekülök, Uram, ne hagyd, hogy szégyent valljak! Igazságodban szabadíts és ments meg engem,

3. hallgass meg és siess hozzám! Légy megmentõ sziklám, erõs, szabadító váram!

4. Valóban te vagy a sziklám és váram, nevedért vezess és irányíts engem!

5. Kimentesz a hálóból, amit elém vetnek, te vagy szabadulásom.

6. Kezedbe ajánlom lelkemet, te megváltasz, Uram. Te, hûség Istene,

7. te gyûlölöd a silány bálványok tisztelõit, én azonban az Úrban bízom.

8. Ujjonghatok és örülhetek jóságodon, mert kegyesen tekintettél nyomorúságomra, és segítettél kínjaimban.

9. Nem szolgáltattál ki ellenségem hatalmának, lábamat tágas helyre állítottad.

10. Könyörülj rajtam, Uram, tele vagyok félelemmel, tekintetem komor a gondtól, testem, lelkem összetörve.

11. Gondokban múlik életem, éveim sóhajokkal vannak tele. Erõm megtört a nyomorúságban, csontjaim mind megroppantak.

12. Gúny tárgya lettem ellenségeimnek, szomszédaimnak szégyenük, barátaimnak félelmük. Akik az utcán látnak, kitérnek elõlem.

13. A szívek elfeledkeznek rólam, mintha halott volnék. Olyan lettem, mint összetört edény.

14. Hallottam a tömeg suttogását, körülöttem csupa borzadály, csoportokba verõdtek, és meg akartak ölni.

15. De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem!

16. Az idõm a te kezedben van, ragadj ki ellenségeim és üldözõim hatalmából!

17. Derítsd szolgádra arcodat, ments meg irgalmasságodban!

18. Uram, ne hagyd, hogy szégyent valljak, hiszen téged hívlak! A gonoszok valljanak szégyent, némuljanak el és szálljanak sírba!

19. Némuljanak el a hazug ajkak, amelyek az igaz ellen szólnak, rátarti gõggel és megvetéssel!

20. Mily nagy a te jóságod, Uram, amit azoknak tartogatsz, akik félnek téged! Ki is nyilvánítod az emberek szeme láttára, azokon, akik hozzád menekülnek.

21. Tekinteted pajzsával befödöd õket az emberek támadása elõl. Sátradban megvéded õket a nyelvek rágalma elõl.

22. Áldott legyen az Úr (az erõs városban)! Csodálatosan megmutatta nekem irgalmát.

23. Ijedtemben így beszéltem: "Elutasítottál szemed elõl." De te meghallottad könyörgõ szavam, amikor hozzád kiáltottam.

24. Szeressétek az Urat mind, ti övéi! Akik hûek hozzá, azokat az Úr oltalmazza, de bõven megfizet azoknak, akik elbizakodva cselekszenek.

25. Legyetek erõsek és bátor lelkûek, mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!