Biblia egy év alatt.

A 312. napon a 2Makkabeusok 15. fejezete folytatja a Makkabeusok csatáinak és rendíthetetlen hitének elbeszélését. A Bölcsesség 19. fejezete arra ösztönöz minket, hogy bízzunk az isteni védelemben, míg a Példabeusok 25:21-23 a kedvességről, a megbocsátásról és a mindennapi kapcsolatainkban való körültekintő viselkedésről tanít.

1. Amikor Nikanor megtudta, hogy Júdás csapatai Szamaria helységeiben állomásoznak, azt tervezte, hogy egy szombati napon minden kockázat nélkül megtámadja õket.

2. Ám azok a zsidók, akik kényszerûségbõl az õ seregében voltak, így beszéltek: "Ne mészárold le õket ilyen kegyetlen és embertelen módon! Légy tisztelettel a nap iránt, amelyet az szentelt meg kezdettõl, aki mindent lát!"

3. Erre megkérdezte a címeres gazember: "Van hát az égben egy Hatalmas, aki a szombat megülését elrendelte?"

4. Azt felelték: "Maga az élõ Isten parancsolta meg a hetedik nap megülését, aki az égben lakik."

5. De õ ellene vetette: "Ám a földön én vagyok az úr, és parancsot adok: ragadjatok fegyvert és szolgáljátok a királyt." Csakhogy megint nem sikerült neki gyalázatos tervét keresztülvinnie.

6. Nikanor gõgjében felfuvalkodva arra gondolt, hogy Júdás csapatain aratott gyõzelmére nyilvános emlékmûvet emel.

7. Ám a Makkabeus töretlenül és rendületlenül bízott az Úr segítségében.

8. Bátorította embereit, ne féljenek a pogányok támadásától, inkább gondoljanak arra, mennyi segítséget kaptak már az égtõl. Most is bízzanak hát benne, hogy a Mindenható megadja nekik a gyõzelmet.

9. A törvény és a próféták szavaival is bátorította õket, emlékezetükbe idézte azokat a harcokat, amelyeket már megharcoltak, és így fokozta bennük a bátorságot.

10. Amikor már fölkeltette bennük a lelkesedést, kiadta a parancsot, utalva a pogányok hûtlenségére és hitszegésére.

11. Így nem pajzzsal és lándzsával fegyverezte föl õket, hanem találó, bátorító szavakkal. Egy hitelt érdemlõ álmát is elmondta nekik, egy látomását, amelynek mindannyian örültek.

12. Ez volt álmában a látomása: Oniászt látta, az elõzõ fõpapot, ezt a nemeslelkû, igazságos férfiút, akinek viselkedése szerény volt, a lénye csupa jóság, a beszéde pedig megfontolt, s aki ifjúságától törekedett az erényekre. Kitárta kezét és imádkozott a zsidók egész közösségéért.

13. Aztán megjelent Júdásnak - ugyanilyen tartásban - egy õsz hajú, pompás külsejû férfi - csodálatos méltóság övezte.

14. Oniász megszólalt és azt mondta: "Testvéreinknek ez a barátja Jeremiás, Isten prófétája. Sokat imádkozik a népért és az egész szent városért."

15. Aztán Jeremiás kinyújtotta a jobbját és átadott Júdásnak egy aranykardot. Átadáskor e szavakat intézte hozzá:

16. "Vedd Isten ajándékát, a szent kardot! Megsemmisíted vele az ellenséget."

17. Júdás nagyszerû szavai lelket öntöttek beléjük, hisz alkalmasak voltak rá, hogy fölkeltsék a bátorságot, és megerõsítsék az ifjak szívét. Így elhatározták, hogy nem vernek tábort, hanem bátran támadást indítanak, és kimenetelét a szerencsére bízzák. A várost, a vallást és a templomot ugyanis veszély fenyegette.

18. Az asszonyokért és a gyerekekért, a testvérekért és a rokonokért nem aggódtak annyira. Elsõ és legfõbb gondjuk a szent templom volt.

19. De a városban maradottak sem aggódtak kevésbé, s voltak kisebb gondban a nyílt mezõn vívandó harc miatt.

20. Mindannyian várták a hamarosan elkövetkezõ döntõ ütközetet. Az ellenség már felvonult. A sereg csatasorba állt, az elefántokat odavezették a megfelelõ helyekre és a lovasság elhelyezkedett a két szárnyon.

21. Amikor a Makkabeus meglátta a felsorakozó hatalmas sereget, a sokféle fegyvert és a vad elefántokat, kitárta kezét az ég felé, és a csodatevõ Úrhoz folyamodott. Mert tudta, hogy nem a fegyvereké a gyõzelem, hanem azoknak adja Isten, akiket méltónak tart rá.

22. Így imádkozott: "Uram, Júda királyának, Hiszkijának idejében elküldted angyalodat, s az Szancherib táborából 185 000 férfit megsemmisített.

23. Küldd elõre most is, Egek Ura, jó angyalodat, ûzzék el elõlünk a félelmet és a rettenetet!

24. Azok rettegjenek karod erejétõl, akik káromlások közepette felvonultak szent néped ellen!" Ezzel befejezte imáját.

25. Nikanor csapatai kürtszóval és harci dalokat énekelve vonultak fel.

26. Júdás és emberei imádkozva és könyörögve támadtak rá az ellenségre.

27. Míg kezükkel harcoltak, szívükben Istenhez imádkoztak. Isten szemmel látható segítségén örülve nem kevesebb, mint harmincötezer férfit földre terítettek.

28. Amikor a csata végeztével öröm közepette elvonultak, látták, hogy Nikanor is ott fekszik fegyverzetében.

29. Erre kiáltozás és lárma támadt. Atyáik nyelvén dicsõítették az Urat.

30. Júdás pedig, aki testestül-lelkestül feláldozta magát honfitársaiért, és ifjú kora óta mindig hûségesen kitartott a testvérei iránti szeretetben, kiadta a parancsot, hogy Nikanornak vágják le fejét és a kezét a karjával együtt, és vigyék Jeruzsálembe.

31. Megérkezte után összehívta honfitársait, és a papokat az áldozati oltár elé állíttatta.

32. A várõrséget is oda rendelte. Akkor megmutatta nekik az elvetemült Nikanor fejét és az istenkáromlónak a kezét, amelyet az kérkedve kinyújtott a Mindenható szentélye ellen.

33. Aztán kivágatta az istentelen Nikanor nyelvét és feldarabolva odavetette a madaraknak, a gonoszság bûnhõdése jelét azonban felakasztotta a templom elé.

34. Az ég felé fordulva mindannyian dicsõítették az Urat ezekkel a szavakkal: "Legyen áldott, aki hajlékát megoltalmazta a gyalázattól!"

35. Nikanor fejét kitûzette a várra Isten segítségének mindenki számára látható és nyilvánvaló jeléül.

36. Aztán közös akarattal elhatározták, hogy ezt a napot nem hagyják soha megületlenül, hanem az arámul Adarnak nevezett tizenkettedik hónap 13-án, a Mardocháj napja elõtti napon megünneplik.

37. Így zajlottak le a Nikanorral összefüggõ események. Minthogy a hébereknek azóta birtokában maradt a város, bevégzem munkámat.

38. Ha az elbeszélés szépnek és sikerültnek bizonyult, teljesült kívánságom. De ha csak közepesre vagy gyengére sikerült is, megtettem, ami erõmtõl telt.

39. Kár csak bort inni és ugyanígy tisztán vizet is, hiszen a bor vízzel keverve kellemes, így szerez élvezetet. Ugyanígy a mûvészi elbeszélés is élvezet azok számára, akik a történtekre figyelnek. Ezzel befejezem.

1. Az istentelenekre azonban mindvégig könyörtelen harag nehezedett. Elõre ismerte ugyanis jövõbeli magatartásukat is,

2. nevezetesen, hogy - bár maguk sürgették kivonulásukat és sebbel-lobbal elengedték õket - hamarosan mást gondolnak, és üldözõbe veszik õket.

3. Amikor még gyászukkal voltak elfoglalva és még jajgattak a halottak sírjánál, máris más, balga elhatározásra jutottak, és mint szökevényeket, üldözõbe vették azokat, akiket kérve-könyörögve elküldtek.

4. A megérdemelt végzet hajtotta õket efelé a vég felé, és feledtette velük a történteket, hogy teljessé tegyék a csapásaikból még hiányzó büntetést,

5. és hogy néped csodálatosan kivonuljon, õk meg szokatlan halált leljenek.

6. Az egész teremtés újjáalakult ugyanis természetében, hogy egészen különös parancsnoknak engedelmeskedjék, hogy gyermekeid sértetlenül megmaradjanak.

7. Felhõ jelent meg, és árnyékával beborította táborukat, és szárazföld bukkant elõ, ahol azelõtt víz volt - nyitott út a Vörös-tengerbõl és zöldellõ mezõ az örvénylõ áradatból.

8. Ezen vonultak át az egész néppel azok, akiket kezed oltalmazott, és bámulatos csodákat láttak.

9. Legelésztek, mint a paripák, és szökelltek, mint a bárányok, és dicsõítettek téged, Uram, aki megmentetted õket.

10. Mert még emlékeztek arra, amit átéltek az idegen földön, hogy a föld termett legyeket, nem állatok nemzettek, és a folyó ontott töméntelen békát, nem víziállatok szültek.

11. Utóbb meg madarak szokatlan keletkezését látták, amikor mohóságukban csemegét kértek.

12. Mert vágyuk kielégítésére fürjek szálltak föl a tenger felõl.

13. De a büntetések sem jöttek a bûnösökre anélkül, hogy heves mennydörgésben jelek ne elõzték volna meg õket. Mert méltán szenvedtek gonosz tetteik miatt. Hisz ádáz gyûlöletet tápláltak magukban az idegenekkel szemben.

14. Mások ismeretlen jövevényeket nem fogadtak be, õk azonban érdemekben gazdag vendégeket vetettek szolgaságra.

15. De még egyet! Azért is számadásra vonják õket, mert míg azok az idegeneket rögtön gyûlölködve fogadták,

16. addig ezek ünnepségek közt befogadták õket, s miután már egyazon jogok részesei lettek, súlyos robottal sanyargatták õket.

17. De sújtotta is õket a vakság, úgy mint azokat ott az igaznak ajtaja elõtt, amikor a sûrû sötétségben mindegyik kereste a saját ajtajának bejáratát.

18. Az elemek ugyanis átalakulnak, ahogy a húros hangszerben is a hangoktól függõen változik a dallam, noha mindegyik megtartja a maga zengését. Ez világlik ki a történtek tüzetes szemléletébõl.

19. A szárazföldi lények ugyanis vízivé változtak, és az úszó állatok kimentek a szárazra.

20. A tûz felfokozta erejét a vízben, a víz pedig megfeledkezett oltó természetérõl.

21. A lángok azonban nem emésztették föl a bennük járó mulandó lények testét, és nem olvasztották el a könnyen olvadó égi eledelt, amely jéghez hasonlított.

22. Mindezekben ugyanis naggyá és dicsõvé tetted, Uram, népedet, soha sem feledkeztél meg róla, és mindig és mindenütt vele voltál.

21. Ha ellenséged éhes, adj neki kenyeret, hogyha meg szomjas, adjál neki vizet!

22. Így izzó parazsat gyûjtesz a fejére, és majd megfizeti neked az Úr.

23. Az északról fújó szél esõt szokott hozni, a titkon suttogó nyelv megdöbbent arcokat.