Biblia egy év alatt.

A 107. napon Izrael legyőzi ellenségeit Saul vezetésével az 1Sámuel 11-ben, és Sámuel megerősíti az Istennel kötött szövetség iránti hűség fontosságát az 1Sámuel 12-ben. Az 55. zsoltár bizalmat és megadást fejez ki az árulás és a megpróbáltatások közepette, vigaszt és reményt kínálva a hűségeseknek.

Fejezet 11

1. Körülbelül egy hónap elteltével az ammonita Nachas felvonult, és ostrom alá fogta a gileádi Jábest. Jábes lakói ezt üzenték Nachasnak: "Köss velünk békét, s alattvalóid leszünk."

2. De az ammonita Nachas így válaszolt nekik: "Csak azzal a föltétellel kötök veletek békét, hogy mindegyiteknek kiszúrom a jobb szemét, s ezzel egész Izraelre gyalázatot hozok."

3. Jábes vénei erre ezt üzenték: "Adj hétnapi haladékot, hogy hírvivõket küldhessünk Izrael minden részébe. Ha aztán senki sem jön segítségünkre, megadjuk magunkat."

4. A hírvivõk elmentek Saulhoz Gibeába, és elmondták a népnek a dolgot, mire az egész nép hangos sírásban tört ki.

5. Saul épp akkor ért haza az ökreivel a mezõrõl, s megkérdezte: "Mi történt a néppel, hogy sír?" Elbeszélték neki Jábes lakóinak ügyét.

6. Amikor Saul meghallotta a hírt, leszállt rá az Úr lelke, és nagy haragra gerjedt.

7. Fogott egy pár ökröt, darabokra vágta és szétküldte hírvivõivel Izrael miden vidékére, ezzel az üzenettel: "Aki nem vonul ki Saul vezérletével, az ugyanígy jár!" A népet eltöltötte az Úr félelme, s egy emberként kivonultak.

8. Bezekben számba vette õket, s Izrael fiai háromszázezret, a júdeaiak meg harmincezret tettek ki.

9. Erre így szólt a hírhozókhoz, akik fölkeresték: "Mondjátok meg a gileádi Jábes lakóinak: Holnap, mire a nap melegen süt, segítséget kaptok." Amikor a hírvivõk hazatértek és Jábes lakóinak beszámoltak, ezek örültek.

10. Aztán megüzenték Nachasnak: "Holnap kivonulunk, aztán azt tehettek velünk, amit akartok!"

11. Másnap reggel Saul három csapatba osztotta a népet. Hajnal hasadtakor behatoltak a táborba, s mire kivilágosodott, megverték az ammonitákat. A maradék szétszéledt, nem maradt kettõ sem együtt.

12. Akkor a nép így szólt Sámuelhez: "Kik voltak, akik megkérdezték: Saul uralkodjék fölöttünk? Add ki nekünk ezeket az embereket, hadd verjük õket agyon!"

13. Saul azonban azt mondta: "Ezen a napon nem szabad senkit sem megölni, mert az Úr gyõzelemre segítette Izraelt."

14. Sámuel meg így szólt: "Gyerünk, menjünk Gilgalba, és alapítsuk meg ott a királyságot!"

15. Így hát az egész nép Gilgalba vonult, s ott Gilgalban, az Úr színe elõtt megtették Sault királynak. S a közösség áldozatát is bemutatták ott, az Úr elõtt, és Saul is, Izrael férfiai is nagy áldomást csaptak.

Fejezet 12

1. Aztán Sámuel szózatot intézett egész Izraelhez: "Nézzétek, mindent megtettem, amire kértetek, s királyt rendeltem fölétek.

2. Ezentúl ez a király jár majd elõttetek. Ami engem illet, én már megöregedtem és megõszültem, s fiaim vannak közöttetek. Ifjúságomtól mind a mai napig mindent a szemetek láttára tettem.

3. Nézzétek, itt állok! Járuljatok az Úr elé és fölkentje elé, és tanúskodjatok ellenem! Kinek vettem el egyetlen ökrét is? Kitõl vettem el egyetlen szamarat is? Kit nyomtam el? Kivel szemben folyamodtam erõszakhoz? Kitõl fogadtam el megvesztegetésül ajándékot, s hagytam, hogy így bekösse a szemem? Vádoljatok, s megfelelek nektek!"

4. "Nem nyomtál el minket, nem alkalmaztál velünk szemben erõszakot, s nem vettél el senkitõl semmit" - felelték neki.

5. Erre azt mondta nekik: "Az Úr a tanúm veletek szemben, s fölkentje a tanúm ezen a napon, hogy nem találtatok semmit a kezemben." "Igen, õ a tanú" - válaszolták.

6. Ezután Sámuel így beszélt a néphez: "Igen, az Úr a tanú, aki Mózest és Áront rendelte, s aki kivezette atyáitokat Egyiptomból.

7. Álljatok hát elõ, hadd pereljek veletek az Úr színe elõtt, s hadd tárjam elétek azokat a nagy tetteket mind, amelyeket az Úr értetek és atyáitokért végbevitt.

8. Amikor Jákob Egyiptomba ment, az egyiptomiak sanyargatták õket. Akkor atyáitok az Úrhoz folyamodtak, s az Úr Mózest és Áront küldte, akik aztán kivezették atyáitokat Egyiptomból, s ezen a vidéken telepítették le õket.

9. Amikor azonban megfeledkeztek az Úrról, Istenükrõl, az Úr Hacor vezérének, Sziszerának kezére adta õket, meg a filiszteusok kezére és Moáb királya kezére.

10. Akkor az Úrhoz folyamodtak: Vétkeztünk - mondták -, mert elhagytuk az Urat és Baaloknak meg Asztartéknek szolgáltunk. De most szabadíts ki bennünket ellenségeink kezébõl, s neked szolgálunk.

11. Akkor az Úr Jerubbaalt és Barakot, Jiftachot és Sámuelt küldte, és kiszabadított benneteket körülöttetek élõ ellenségeitek kezébõl, úgyhogy biztonságban élhettek.

12. Amikor aztán láttátok, hogy az ammoniták királya, Nachas kivonult ellenetek, akkor így szóltatok hozzám: Nem, király uralkodjék fölöttünk! - noha az Úr, a ti Istenetek a király.

13. Nos, itt a királyotok, akit választottatok magatoknak. Az Úr királyt rendelt fölétek.

14. Ha félitek az Urat, neki szolgáltok, hallgattok a szavára, s nem lázadoztok parancsai ellen, ha ti is, királyotok is, aki uralkodik fölöttetek, az Urat, a ti Isteneteket követitek, akkor minden rendben lesz.

15. De ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, lázadoztok parancsai ellen, akkor az Úr keze rátok s királyotokra nehezedik.

16. Álljatok elõ még egyszer, és lássátok meg azokat a nagy jeleket, amelyeket az Úr a szemetek láttára mutat.

17. Nemde, épp a búza aratásának ideje van? Nos, most az Úrhoz folyamodom, küldjön zivatart és esõt. Aztán majd meglátjátok és felfogjátok, mit vétettetek az Úr ellen, amikor királyt kívántatok magatoknak."

18. Sámuel az Úrhoz folyamodott, s az Úr zivatart és esõt küldött azon a napon, úgyhogy az egész népet nagy félelem fogta el az Úrtól és Sámueltõl.

19. Így szóltak Sámuelhez: "Imádkozz szolgáidért az Úrhoz, Istenedhez, nehogy mind meghaljunk, amiért bûneinket még azzal a gonoszsággal is megtetéztük, hogy királyt kívántunk magunknak."

20. De Sámuel ezt válaszolta a népnek: "Ne féljetek! Ezt a vétséget már elkövettétek. De mostantól ne forduljatok el az Úrtól, hanem szolgáljátok egész szívetekkel.

21. És ne pártoljatok semmire se való bálványokhoz, amelyek nem segítenek, s nem tudnak benneteket megmenteni, éppen mert semmik.

22. Mert fönséges nevéért az Úr nem taszítja el népét, hisz úgy tetszett az Úrnak, hogy a tulajdon népévé tegyen benneteket.

23. Távol legyen tõlem, hogy vétkezzem az Úr ellen: megszûnjem értetek imádkozni, s nektek a helyes és igaz utat mutatni.

24. Csak féljétek az Urat, szolgáljatok neki õszintén, szívbõl, hiszen látjátok, milyen nagy tetteket vitt végbe körötökben.

25. Ha azonban vétkeztek, akkor elvesztek, királyotokkal egyetemben.

1. (A karvezetõnek, húros hangszerre - Dávid tanítókölteménye.)

2. Figyelj imádságomra, Uram, ne zárkózz el könyörgésem elõl!

3. Fordulj felém és hallgass meg! A félelem hajszol,

4. az ellenség zaja és a gonoszok lármája megzavar. Mert bajt hoznak rám, bõszülten támadnak.

5. A szívem remeg bensõmben, és halálfélelem környékez.

6. Félelem, aggódás kerít hatalmába, és borzalom tölt el.

7. Így szólok: "Bárcsak szárnyam volna, mint a galambnak, akkor elrepülnék és megnyugodnék."

8. Igen, szeretnék elfutni messze innét, kedvem szerint a pusztában laknék.

9. Sietve kerestem vihartól, széltõl védett menedéket,

10. Uram, a rohanó ár és nyelvük zaklatása ellen. Hiszen a városban csak viszályt és erõszakot látok.

11. Nappal és éjjel körbejárnak a város falain, belül erõszak és gonoszság tanyázik.

12. Belsejében álnokság lakik, az utcákon nem szûnik a zsarolás és csalás.

13. Ha csak ellenségem gyalázna, azt még elviselném. Ha csak az fordulna ellenem, aki gyûlöl, elbújnék elõle.

14. De te voltál az, aki társam vagy, te lettél ellenségem, akiben megbíztam,

15. akivel az Isten házában bensõséges barátságra léptem. Eméssze meg õket a nyugtalanság,

16. lepje meg õket a halál! Élve kerüljenek a sírba, mert ahol õk vannak, ott van a gonoszság házaikban!

17. Én azonban Istenhez kiáltok, az Úr megment engem.

18. Panaszkodom és sóhajtozom színe elõtt este, reggel, délben, és meghallgatja szavam.

19. Békében menti meg lelkemet azoktól, akik bántanak. Mert sokan vannak ellenem.

20. Isten engem meghallgat, õket megalázza: õ, aki örökké uralkodik; mivel nem térnek meg, s nem ismerik az istenfélelmet.

21. Ki-ki barátja ellen emeli kezét, és megszegi adott szavát.

22. Arca olyan sima, mint a vaj, de szívében háborút forgat. Látszatra beszéde enyhítõ olaj, de a valóságban kivont éles kard.

23. Bízd gondjaidat az Úrra, õ majd megerõsít, nem hagyja, hogy az igaz meginogjon!

24. Te pedig, Istenem, taszítsd le õket mind az örvény kútjába. A vérengzõ és csaló emberek éveik felét sem érik meg. De én, Uram, tebenned bízom.