Mosaico decorativo

Biblia egy év alatt.

A kilencvenkilencedik napon a János 1-3 Krisztus megtestesülését, Keresztelő János bizonyságtételét és Jézus szolgálatának kezdetét mutatja be, feltárva megváltó küldetését. A Példabeszédek 5:1-6 az erkölcstelenség veszélyeire figyelmeztet, útmutatást kínálva a bölcs és becsületes élethez.

Fejezet 1

1. Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige,

2. õ volt kezdetben Istennél.

3. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.

4. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.

5. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.

6. Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve.

7. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.

8. Nem õ volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.

9. (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.

10. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ.

11. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.

12. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében,

13. akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentõl születtek.

14. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsõségét, az Atya Egyszülöttének dicsõségét, akit kegyelem és igazság tölt be.

15. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: "Ez az, akirõl hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert elõbb volt, mint én."

16. Mindannyian az õ teljességébõl részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

17. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.

18. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

19. János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálembõl, s megkérdeztették: "Ki vagy?"

20. Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: "Nem én vagyok a Messiás."

21. Ezért megkérdezték tõle: "Hát akkor? Talán Illés vagy?" "Nem vagyok" - felelte. "A próféta vagy?" - Erre is nemmel válaszolt.

22. Így tovább faggatták: "Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?"

23. Ezt felelte: "A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját", amint Izajás próféta mondta.

24. A küldöttek a farizeusoktól jöttek,

25. s tovább kérdezgették: "Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?"

26. János így válaszolt: "Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek,

27. aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani."

28. Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.

29. Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: "Nézzétek, az Isten Báránya! Õ veszi el a világ bûneit.

30. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert elõbb volt, mint én.

31. Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel."

32. Ezután János tanúsította: "Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennybõl, s rajta is maradt.

33. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni.

34. Láttam és tanúskodom róla, hogy õ az Isten Fia."

35. Másnap megint ott állt János két tanítványával,

36. s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: "Nézzétek, az Isten Báránya!"

37. E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegõdött.

38. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: "Mit akartok?" Így feleltek: "Rabbi - ami annyit jelent, mint Mester -, hol lakol?"

39. "Gyertek, nézzétek meg!" - mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott.

40. A kettõ közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére.

41. Reggel találkozott testvérével, Simonnal, s szólt neki: "Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet", s

42. elvitte Jézushoz. Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: "Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved."

43. Másnap Galilea felé tartva találkozott Fülöppel. Felszólította: "Gyere és kövess!"

44. Fülöp Betszaidából, András és Péter városából való volt.

45. Fülöp találkozott Natánaellel és elmondta neki: "Megtaláltuk, akirõl Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát."

46. "Jöhet valami jó Názáretbõl?" - kérdezte Natánael. "Gyere és gyõzõdjél meg róla!" - felelte Fülöp.

47. Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: "Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság."

48. Natánael megkérdezte tõle: "Honnét ismersz?" Jézus így válaszolt: "Mielõtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál."

49. Natánael erre felkiáltott: "Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!"

50. Jézus ezt felelte neki: "Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni." Majd hozzátette:

51. "Bizony, bizony mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött."

Fejezet 2

1. Harmadnap menyegzõt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt.

2. Jézust is meghívták a menyegzõre, tanítványaival együtt.

3. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: "Nincs több boruk."

4. Jézus azt felelte: "Asszony, a te gondod az én gondom. De még nem jött el az én órám."

5. Erre anyja szólt a szolgáknak: "Tegyetek meg mindent, amit csak mond!"

6. Volt ott hat kõkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérõs.

7. Jézus szólt nekik: "Töltsétek meg a korsókat vízzel!" Meg is töltötték azokat színültig.

8. Ekkor azt mondta nekik: "Most merítsetek belõle, és vigyétek oda a násznagynak." Odavitték.

9. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való - a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták -, hívatta a násznagy a võlegényt,

10. s szemére vetette: "Elõször mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort."

11. Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsõségét, s tanítványai hittek benne.

12. Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott.

13. A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe.

14. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le.

15. Kötélbõl ostort font, és mind kiûzte õket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta,

16. a galambárusoknak meg azt mondta: "Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!"

17. Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: "Emészt a házadért való buzgalom."

18. A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: "Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?"

19. Jézus azt válaszolta: "Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem."

20. A zsidók ellene vetették: "Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?"

21. De õ saját teste templomáról beszélt.

22. Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.

23. Akkor, amikor húsvét ünnepe alkalmával Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, sokan hittek benne, mert látták a csodákat,

24. amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat,

25. s nem szorult rá, hogy bárki is felvilágosítsa az emberrõl. Tudta, mi lakik az emberben.

Fejezet 3

1. Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevû ember, egy zsidó tanácsos.

2. Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: "Rabbi, tudjuk, hogy Istentõl jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten."

3. Jézus azt felelte neki: "Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát."

4. Nikodémus megkérdezte: "Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?"

5. Erre Jézus azt mondta: "Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízbõl és (Szent)lélekbõl születik, az nem megy be az Isten országába.

6. Ami a testbõl születik, az test, ami a Lélekbõl születik, az lélek.

7. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.

8. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekbõl született."

9. "Hogyan lehetséges ez?" - kérdezte Nikodémus.

10. Jézus így válaszolt: "Izrael tanítója vagy, és nem érted?

11. Bizony, bizony, mondom neked: arról beszélünk, amit tudunk, s arról tanúskodunk, amit láttunk, mégsem fogadjátok el tanúságtételünket.

12. Ha földi dolgokról beszélek, s azt sem hiszitek, hogy fogjátok hinni, ha majd a mennyei dolgokról beszélek?

13. Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennybõl: az Emberfia (aki a mennyben van).

14. Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is,

15. hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

16. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

17. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.

18. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában.

19. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak.

20. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyûlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei.

21. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe."

22. Jézus ezután Júdea földjére ment a tanítványaival, ott maradt velük és keresztelt.

23. János is keresztelt Ainonban, Szalim közelében, mert ott sok víz volt. Az emberek mentek és megkeresztelkedtek.

24. János akkor még nem volt börtönben.

25. János tanítványai és egy zsidó közt vita támadt a tisztulási szertartásról.

26. Elmentek Jánoshoz, és azt mondták: "Mester, aki a Jordánon túl nálad volt, s akirõl tanúságot tettél, az most szintén keresztel, s az emberek tódulnak hozzá."

27. János így válaszolt: "Az ember semmit sem vallhat a magáénak, hacsak nem a mennybõl kapta.

28. Magatok vagytok a tanúim, hogy megvallottam: Nem a Messiás vagyok, hanem csak az elõfutára.

29. A menyasszony a võlegényé. A võlegény barátja csak ott áll mellette, és szívbõl örül a võlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett.

30. Neki növekednie kell, nekem kisebbednem."

31. "Aki felülrõl jön, az mindenkinek fölötte van. Aki a földrõl való, az földies és a földi dolgokról beszél. Aki a mennybõl jött,

32. azt tanúsítja, amit látott és hallott, de tanúságát nem fogadja el senki.

33. Ám aki elfogadja tanúságát, bizonyítja, hogy Isten igazmondó.

34. Akit ugyanis az Isten küldött, az az Isten szavait közvetíti, mert hisz (Isten) nem méri szûken a Lelket, amikor adja.

35. Az Atya szereti a Fiút, s mindent a kezébe adott.

36. Aki hisz a Fiúban, az örökké él. Aki azonban nem hisz a Fiúban, az nem látja meg az életet, az Isten haragja száll rá."

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.

1. Figyelj, fiam, a bölcsességemre, és okosságomnak nyisd ki a füledet,

2. ne veszítsd el megfontoltságodat, és az ajkad õrizze meg a tudást. Ne vess ügyet romlott nõszemélyre!

3. Mert méztõl csepeg az idegen nõ ajka, és az olajnál is simább az ínye,

4. de végül keserû, akárcsak az üröm, és olyan éles, mint a kétélû kard.

5. Lába lefelé, a halálba viszi, szilárd léptekkel az alvilágba tart.

6. Útjai csapongók, nem törõdik vele, így aztán nem is jár az élet ösvényén.

Teljes olvasási terv

Töltsd le az útmutatót, amelyben minden olvasmány naponta rendezve található, és kövesd nyomon az éves haladásodat.






"De que vale perder-se em vãos temores?". São Padre Pio de Pietrelcina