Habacuc, 3

1. Oração do profeta Habacuc. Em tom de lamentação.

1. Habakuk próféta imája. A siralmak dallamára.

2. Senhor, eu ouvi a vossa mensagem e enchi-me de temor diante de vossa obra. Fazei-a reviver no decorrer das idades, no decorrer das idades tornai-a manifesta. Em vossa ira, lembrai-vos da misericórdia!

2. Uram, híred eljutott hozzám. Uram, tetteid megrendítettek; a mi idõnkben is vidd õket végbe, a mi idõnkben is add õket tudtul! Haragodban is gondolj az irgalomra!

3. Deus vem de Temã, o Santo vem do monte de Farã. Sua majestade cobre os céus, e a terra se enche de sua glória.*

3. Közeledik az Isten Támán felõl, és Fárán hegyérõl a Szent. (Szünet.) Dicsõsége elborítja az egeket, méltósága betölti a földet.

4. Seu esplendor é deslumbrante como a luz, de suas mãos brotam raios; ali está o véu de seu poder.

4. Ragyogása olyan, mint a napfény, kezébõl sugarak törnek elõ, abban van ereje.

5. A calamidade avança diante dele, a febre ardente lhe segue as pegadas.

5. Elõtte pestis jár, a nyomában láz halad.

6. Levantando-se, sacode ele a terra, olha e faz tremer as nações. Deslocam-se as montanhas eternas, desfazem-se as colinas antigas, e lhe abrem amplos caminhos!

6. Megrendíti a földet, ha feláll, megrémíti a népeket, ha körülnéz. Leomlanak az idõtlen hegyek, összedõlnek az örök halmok: az õ útjai õsidõktõl fogva.

7. Vejo em aflição as tendas da Etiópia, tremem os pavilhões de Madiã.

7. Láttam Kusán rémülettõl sújtott sátrait, és hogy mint remegtek Midián földjén a házak.

8. Porventura é contra os rios que se inflama o Senhor, é contra os rios que se desencadeia a vossa ira? Ou é contra o mar que se acende o vosso furor, quando montais em vossos cavalos e em vossos carros triunfais?

8. Uram, talán a folyamok ellen lángolt fel haragod? A tenger ellen indulatod? Ezért szállsz fel lovaidra, és diadalmas szekereidre?

9. Mostra-se desnudado o vosso arco, vossas flechas são as palavras que jurastes, fendeis a terra e dela saem torrentes.*

9. Íjadat felvontad, a tegzed tele van nyíllal. (Szünet.) Patakokkal szántod fel a földet,

10. À vossa vista tremem os montes, cai uma tromba-d’água, o abismo faz ouvir a sua voz, e levanta as mãos para o alto.

10. ha meglátnak a hegyek, megrémülnek. Kiáradnak az örvénylõ vizek, a mélység hallatja szavát, kezét magasra emeli.

11. O sol e a lua ficam em sua morada, ao verem a luz de vossas flechas que voam, e o brilho fulgurante de vossa lança.

11. Hajlékában marad a nap és a hold, elrejtõzik nyilaidnak csillogása, lándzsáidnak villogása elõl.

12. Vós calcais a terra em vosso furor, com a vossa cólera esmagais as nações.

12. Méltatlankodva tiprod a földet, haragodban elgázolod a népeket.

13. Partistes para a guerra, para a salvação do vosso povo, para a salvação do vosso Ungido. Derrubastes o teto da casa do ímpio, pusestes a nu os seus fundamentos até a base.*

13. Kivonulsz, hogy megszabadítsd népedet, hogy megszabadítsd fölkentedet. Romba döntöd a gonosznak házát, egészen a szikláig feltárod alapját. (Szünet.)

14. Transpassastes com vossas setas a cabeça dos príncipes que se precipitavam para nos dispersar, soltando gritos de alegria, como para devorar o infeliz em seu retiro.*

14. Dárdáiddal átszegezted harcosainak vezérét, akik örömujjongással körüljártak, hogy szétszórjanak minket. Mintha csak rejtekhelyükre mennének, hogy megegyék a szegényt!

15. Lançastes vossos cavalos através do mar no turbilhão das muitas águas.

15. Lovaddal összegázoltad a tengert, a nagy vizek iszapját.

16. Ao ouvir esse tumulto, minhas entranhas comoveram-se; ao seu ruído meus lábios tremeram; a cárie penetra nos meus ossos, e meus passos vacilam debaixo de mim. Esperarei em silêncio o dia da aflição, que se há de levantar sobre o povo que nos oprime,*

16. Meghallottam és megrendült a bensõm. Ajkaim remegtek hallatára, csontjaim elszuvasodtak, lépteim bizonytalanná váltak. Nyugodtan várom a szorongatás napját, amely felkél a minket nyomorgató népre.

17. porque então a figueira não brotará, nulo será o produto das vinhas, faltará o fruto da oliveira, e os campos não darão de comer. Não haverá mais ovelhas no aprisco, nem gado nos estábulos.

17. (Nem rügyezik ki többé a fügefa, a szõlõ nem hoz többé termést; az olajfa termése elpusztul, a szántóföld nem terem eledelt, a juh kivész az akolból, s ökör sem lesz az istállókban.)

18. Eu, porém, me regozijarei no Senhor. Encontrarei minha alegria no Deus de minha salvação.

18. Én azonban örülök az Úrban, ujjongok üdvözítõ Istenemben.

19. Javé, meu Senhor, é minha força; ele torna meus pés ágeis como os da corça, e me faz andar sobre os cimos.* Ao mestre do canto. Para instrumentos de corda.

19. Az én erõm az Úr, az Isten. A szarvaséhoz teszi hasonlóvá a lábam, felvisz a magasságokba. (Az énekmester szerint. Húros hangszerre.)