1 A 149. esztendõben Júdás és hívei megtudták, hogy Antiochusz Eupátor hatalmas sereggel Júdea felé tart,
2 s vele van gyámja is, Liziász, a birodalom ügyeinek intézõje, egy száztízezer gyalogosból, ötezer-háromszáz lovasból, huszonkét elefántból és háromszáz kaszával fölszerelt harci szekérbõl álló görög sereg élén.
3 Menelausz is szövetkezett velük, és képmutató módon biztatta Antiochuszt. Közben azonban mit sem törõdött a haza megmentésével, csak arra volt gondja, hogy visszakerüljön hivatalába.
4 Ám a Királyok Királya fölkeltette Antiochusz haragját a lázadó ellen. Amikor Liziász azzal vádolta, hogy minden bajnak Menelausz az oka, Antiochusz megparancsolta, vigyék Beröába, és az ottani szokás szerint végezzenek vele.
5 Ott ugyanis volt egy 50 könyök magas torony, tele izzó hamuval. Volt benne egy forgatható gépezet, amely minden irányból belesodorta (az embert) az izzó hamuba.
6 Oda vitték fel a templomgyalázókat és az egyéb nagy gonosztevõket, és a pusztulásba taszították õket.
7 Ez a halál lett az álnok Menelausznak is a sorsa.
8 Nem jutott neki sír a földben. Ez teljesen igazságos volt így! Mert sokat vétkezett az oltár ellen, amelyen szent a tûz és a hamu. Ezért lelte hamuban a halálát.
9 A király ádáz gyûlölettel közeledett; azt tervezte, hogy gonoszabbul bánik a zsidókkal, mint atyja.
10 Amikor Júdás errõl tudomást szerzett, arra intette a népet, hogy éjjel-nappal könyörögjön az Úrhoz, hogy - mint mindig - most is segítsen rajtuk, hisz az a veszedelem fenyegeti õket, hogy elveszítik a törvényt, a hazát és a szent templomot.
11 Ne engedje, hogy a nép, amely éppen csak föllélegzett egy kissé, az elvetemült pogány népek kezére kerüljön.
12 Meg is tették mindannyian. Három napig térdre borulva, könnyek közt böjtölve, szüntelenül könyörögtek az irgalmas Istenhez. Ezután Júdás bátorította õket, és megparancsolta, hogy legyenek készenlétben.
13 Maga a vénekkel azt határozta, hogy kivonul, és Isten segítségével dûlõre viszi az ügyet, mielõtt még a király serege benyomulna Júdeába és elfoglalná a várost.
14 Vállalkozása végsõ kimenetelét a mindenség Teremtõjére bízva, bátorította embereit, harcoljanak bátran egészen halálukig a törvényért, a szentélyért, a városért, a hazáért és a hagyományokért. Aztán Modin közelében tábort ütött.
15 Majd kiadta katonáinak a jelszót: "Istentõl a gyõzelem!" A legjava válogatott ifjakkal éjjel megtámadta a király sátorát, és megölt a táborban mintegy kétezer férfit. A legnagyobb elefántokat is leszúrta vezetõjükkel egyetemben.
16 Az egész táborban félelmet és rettenetet keltettek, aztán mire a nap fölvirradt, gyõztesen elvonultak.
17 Ezt vitték végbe azzal a segítséggel, amelyben Isten Júdást részesítette.
18 Amikor a király ízelítõt kapott a zsidók elszántságából, azon volt, hogy csellel hatalmába kerítse a megerõsített helyeket.
19 Kivonult Bet-Cur, az egyik erõs zsidó erõd ellen, de visszaverték. Újra támadott, de ismét legyõzték.
20 Júdás minden szükségessel ellátta az õrséget.
21 Ám a zsidó seregbõl az egyik katona, Rodokosz elárulta az ellenségnek a titkokat. Megkeresték, elfogták és kivégezték.
22 A király másodszor is tárgyalást kezdett Bet-Cur lakóival, és békét ajánlott nekik. Meg is tartotta és elvonult. De találkozott Júdás embereivel és vereséget szenvedett tõlük.
23 Akkor megtudta, hogy Antiochia helytartója, Fülöp pártot ütött. Ezen megrettenve jó szóval fordult a zsidókhoz, és esküt téve minden igazságos követelésüknek engedett. Az egyezség megkötése után áldozatot mutatott be - kifejezte tiszteletét a templom iránt és bõkezû volt a szent helyhez.
24 A Makkabeust is barátságosan fogadta, aztán megtette Hegemonideszt a Ptolemaisztól a geréniek földjéig terjedõ terület teljhatalmú helytartójává,
25 és elment Ptolemaiszba. Ám Ptolemaisz lakói nem voltak megelégedve az egyezséggel, méltatlankodtak a határozatok miatt, és meg akarták õket szegni.
26 Erre Liziász a szószékre lépett és a lehetõség szerint védekezett. Csitító szavaival meggyõzte õket, úgyhogy megbékéltek. Utána visszatért Antiochiába. Így zajlott le a király támadása és visszavonulása.
Versículos relacionados com Makkabeusok II. könyve, 13:
A 2 Maccabees 13. fejezete leírja a Judas Macabeu és az Antiochus Eupator hadsereg által vezetett zsidó erők közötti végső csatát. Ebben a csatában Júdás és emberei nagy győzelmet érnek el, és a fejezet kiemeli az ima és az áldozat fontosságát is, hogy Isten segítségét szerezzék az ellenségek elleni küzdelemben. Az alábbiakban öt vers található a 2 Maccabees 13 témájával kapcsolatban:
2 Krónikák 13:12: "Most Isten velünk van, és papai a trombitákkal, hogy megérintsék a riasztást. Ó, izraeliták, ne harcolj az Úr, az őseid istene ellen, mert nem lesznek sikeresek" - Ez a vers azt mutatja, hogy fontos az Istenben való bizalom és az isteni vezetés a csatákban, ahogy Júdás vezette népét az Antiochus Eupor elleni csatában.
Zsoltár 20:7: "Néhányan bíznak az autókban és mások a lovakban, de bízunk az Úr, a mi Istenünk nevében." Ez a vers kiemeli az Isten bizalmának fontosságát, ahelyett, hogy csak az emberi anyagi erőforrásokra vagy stratégiákra támaszkodna, amit Júdás és emberei tettek.
Ézsaiás 59:19: "Ez egy erőszakos torrentként fog jönni, amelyet az Úr széle ösztönöz." Ez a vers az isteni segítségről szól, amely szükségszerűség idején hatalmas erő lehet, csakúgy, mint Júdás és emberei isteni segítséget kaptak a csatában.
1 Sámuel 7:8: "Ne szüntesse meg az Úrnak a mi Istenünket, hogy mentes legyen a filiszteus kezétől." Ez a vers rávilágít az ima és az Isten iránti sírás fontosságára a csata és a nehézségek idején, amit Júdás és emberei tettek az ellenséges hadsereg elleni küzdelemben.
1 Királyok 8:44: "Amikor az embereid az ellenség elleni háborúba mennek, elküldtél neked, és imádkozni az Úrhoz, a választott városhoz fordult, és a templomhoz, amelyet a nevedre építettem." Ez a vers kiemeli az Isten temploma felé való imádkozás fontosságát, amit Júdás és emberei is a csata során tettek.
Kapitel: