Znaleziono 16 Wyniki dla: szolgáim

  • Mert hiszen az én szolgáim, akiket kihoztam Egyiptomból, nem szabad hát õket rabszolga módjára eladni. (Leviták könyve 25, 42)

  • Mert Izrael fiai az én szolgáim; az én szolgáim, mivel én hoztam ki õket Egyiptom földjérõl. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. (Leviták könyve 25, 55)

  • Tartsd szemmel a földet, amelyet learatnak és haladj a nyomukban. Megparancsoltam szolgáimnak, hogy ne háborgassanak. S ha megszomjazol, menj oda a korsóhoz és igyál abból, amit a szolgáim telemertek." (Rut könyve 2, 9)

  • Mégis, az Úr figyelmeztette Izraelt és Júdát a prófétái meg a látóemberek által. Azt mondta: "Térjetek meg gonosz útjaitokról, és tartsátok meg parancsaimat és törvényeimet, pontosan úgy, ahogy atyáitoknak meghagytam, és szolgáim, a próféták által rendeltem nektek." (Királyok II. könyve 17, 13)

  • Azonkívül küldjél nekem cédrus-, ciprus- és fenyõfát a Libanonról. Tudom ugyanis, hogy szolgáid ügyesen vágják a Libanon fáit. Aztán ott lesznek az én szolgáim is a te szolgáid mellett, (Krónikák II. könyve 2, 7)

  • Akkor katonáim kardja és szolgáim lándzsája átjárja testedet. A sebesültjeik sorában esel el, amikor majd Izrael ellen fordulok. (Judit könyve 6, 6)

  • Szolgáim most elvisznek a hegyvidékre, és otthagynak a hegyszoros egyik városa közelében. (Judit könyve 6, 7)

  • Kiragadtál a lázongó tömegbõl, és a népek fejévé tettél. A népek, amelyeket nem ismertem, szolgáim lettek, (Zsoltárok könyve 18, 44)

  • Magatok vagytok a tanúim - mondja az Úr, a szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy az emberek megtudják és higgyenek nekem, és megértsék, hogy én vagyok. Elõttem isten nem alkottatott, és utánam sem támad soha. (Izajás könyve 43, 10)

  • hanem új nemzedéket nevelek magamnak Jákobból és Júdából, ivadékot, mely majd örökli hegyeimet. Választottaim öröklik õket, s a szolgáim fogják lakni. (Izajás könyve 65, 9)

  • Ezért ezt mondja Isten, az Úr: Meglátjátok, szolgáim esznek, ti meg éhen maradtok. Meglátjátok, hogy szolgáim isznak, ti meg szomjazni fogtok. Meglátjátok, szolgáim örülnek majd, ti meg szégyent vallotok. (Izajás könyve 65, 13)

  • Igen, szolgáim énekelni fognak szívük örömében, ti meg ordítani szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgattok. (Izajás könyve 65, 14)


“Dirás tu o mais belo dos credos quando houver noite em redor de ti, na hora do sacrifício, na dor, no supremo esforço duma vontade inquebrantável para o bem. Este credo é como um relâmpago que rasga a escuridão de teu espírito e no seu brilho te eleva a Deus”. São Padre Pio de Pietrelcina