Znaleziono 29 Wyniki dla: Szentélyt

  • Elhoztad õket és elültetted, a hegyen, amely a te szent örökséged. Ezt a helyet, Uram, te tetted lakóhelyeddé, ezt a szentélyt, Uram, a te kezed készítette. (Kivonulás könyve 15, 17)

  • Készíts nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam. (Kivonulás könyve 25, 8)

  • A szentélyt ne hagyja el, nehogy megszentségtelenítse Istenének szentélyét, hiszen magán hordozza az olajjal való megszentelést, az Istentõl való fölkenést. Én vagyok az Úr. (Leviták könyve 21, 12)

  • Azután Kehát fiai indultak, akiknek a szentélyt kellett vinniük; mire megérkeztek, akkorra a hajlékot már felállították. (Számok könyve 10, 21)

  • Szõlõdbe ne ültess kétfélét, különben az egész a szentélyt illeti, az elvetett mag is, a szõlõ termése is. (Második Törvénykönyv 22, 9)

  • Micha szentélyt készített neki, majd efodot és terafimot csinált, és az egyik fiát megtette papjává. (Bírák könyve 17, 5)

  • Akkoriban épített Salamon Kamosnak, a moábiták istenének egy szentélyt arra a hegyre, amely Jeruzsálemmel szemközt emelkedik, aztán ugyanígy Milkomnak is, az ammoniták istenének. (Királyok I. könyve 11, 7)

  • Most tehát egész szívvel és lélekkel keressétek az Urat, a ti Isteneteket. Rajta, építsetek szentélyt Istennek, az Úrnak, hogy a szövetség ládáját és az Isten szent dolgait bevigyétek abba a házba, amelyet az Úr nevének építtek." (Krónikák I. könyve 22, 19)

  • Nos tehát, az Úr kiválasztott, hogy hajlékot, szentélyt építs neki. Légy állhatatos és készítsd el." (Krónikák I. könyve 28, 10)

  • Tehát egyszerre zengett a trombita- és az énekszó, úgyhogy csak egyetlen hang hallatszott, amint dicsõítették és magasztalták az Urat. Amikor fölcsendült a trombiták, a cintányérok és a többi zeneszerszám hangja, így dicsõítették az Urat: "Mert jó, mert irgalma örökkévaló!" a szentélyt, az Úr házát felhõ töltötte be. (Krónikák II. könyve 5, 13)

  • Õk le is telepedtek rajta, és szentélyt építettek nevednek azzal a szándékkal: (Krónikák II. könyve 20, 8)

  • Mint égi magaslatot, úgy építette a szentélyt, szilárddá tette, mint a földet, amelyet örökre megteremtett. (Zsoltárok könyve 78, 69)


“Resigna-te a ser neste momento uma pequena abelha. E enquanto esperas ser uma grande abelha, ágil, hábil, capaz de fabricar bom mel, humilha-te com muito amor perante Deus e os homens, pois Deus fala aos que se mantêm diante dele humildemente”. São Padre Pio de Pietrelcina