pronađen 917 Rezultati za: mondta

  • Ekkor Jézus azt mondta: "Már csak rövid ideig vagyok veletek, aztán visszatérek ahhoz, aki küldött. (János evangéliuma 7, 33)

  • Ezt a Lélekrõl mondta, amelyben a benne hívõk részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsõült meg Jézus. (János evangéliuma 7, 39)

  • Egyikük azonban, Nikodémus, aki egy alkalommal fölkereste (Jézust), azt mondta nekik: (János evangéliuma 7, 50)

  • De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: "Az vesse rá az elsõ követ, aki bûntelen közületek!" (János evangéliuma 8, 7)

  • "Senki, Uram" - felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: "Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!" (János evangéliuma 8, 11)

  • Erre megkérdezték tõle: "De hát ki vagy te?" "A kezdet, amint már mondtam nektek - mondta Jézus feleletül. - (János evangéliuma 8, 25)

  • Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, (János evangéliuma 9, 6)

  • Jézus pedig azt mondta: "Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek." (János evangéliuma 9, 39)

  • Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. (János evangéliuma 10, 6)

  • Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, (János evangéliuma 10, 35)

  • Ennek hallatára Jézus azt mondta: "Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsõségére lesz, hogy megdicsõüljön általa az Isten Fia." (János evangéliuma 11, 4)

  • "Tudom, hogy feltámad - mondta Márta -, majd a feltámadáskor, az utolsó napon." (János evangéliuma 11, 24)


“O amor e o temor devem sempre andar juntos. O temor sem amor torna-se covardia. São Padre Pio de Pietrelcina