Fundar 433 Resultados para: Miatt

  • Ezentúl ne csak vizet igyál, hanem gyomrod és gyakori gyengélkedésed miatt egy kevés bort is. (Timóteusnak írt I. levél 5, 23)

  • Hiszen egykor mi magunk is balgák, engedetlenek és tévelygõk voltunk, mindenféle szenvedély és gyönyör hatalmában tartott bennünket; gonoszságunk, irigységünk miatt utálatra méltók voltunk, és gyûlöltük egymást. (Titusznak írt levél 3, 3)

  • úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bûnét elvegye. Másodszor nem a bûn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak. (Zsidóknak írt levél 9, 28)

  • Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törõ nyomorúság miatt! (Szent Jakab levele 5, 1)

  • Ugyanakkor megmentette az igaz Lótot, aki ezeknek a gonoszoknak kicsapongó életmódja miatt annyira szenvedett. (Szent Péter II. levele 2, 7)

  • de igazságtalansága miatt kapott feddést: a néma teherhordó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét. (Szent Péter II. levele 2, 16)

  • Ezeket azok miatt írtam, akik félrevezetnek benneteket. (Szent János I. levele 2, 26)

  • jóllehet még Mihály fõangyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor Mózes holtteste miatt heves vitába szállt a sátánnal, csak ennyit mondott: "Büntessen meg az Úr!" (Szent Júdás levele 1, 9)

  • Ezek, akik zúgolódnak, siránkoznak a sorsuk miatt; szenvedélyeiktõl vezettetve élnek, nagyképû szavakkal dobálóznak, és hajbókolnak az embereknek, csak hogy hasznot húzzanak. (Szent Júdás levele 1, 16)

  • Én, János, a királyságban és a türelmes várásban testvéretek Jézusban, és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevû szigeten voltam, az Isten szava miatt, és Jézus tanúságtétele miatt. (Jelenések könyve 1, 9)

  • És láttam meg hallottam, hogy az ég magasában egy sas repült, hallottam, amint hangosan kiáltozott: "Jaj, jaj, jaj a föld lakóinak a többi három harsona miatt, amit az angyalok most készülnek megfújni." (Jelenések könyve 8, 13)

  • s káromolták az ég Istenét kínjuk és fekélyeik miatt, de tetteiket nem bánták meg. (Jelenések könyve 16, 11)


“Nossa Senhora recebeu pela inefável bondade de Jesus a força de suportar até o fim as provações do seu amor. Que você também possa encontrar a força de perseverar com o Senhor até o Calvário!” São Padre Pio de Pietrelcina