Found 108 Results for: Rosszat

  • Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat." (Teremtés könyve 3, 5)

  • Azután így szólt az Úristen: "Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!" (Teremtés könyve 3, 22)

  • Ne tégy nekünk rosszat, ahogy mi sem bántottunk, hanem csak jót tettünk veled, és engedtük, hogy békében elvonulj. Te az Úr kedveltje vagy!" (Teremtés könyve 26, 29)

  • Jákob családjának története a következõ: amikor József tizenhét esztendõs volt, bátyjaival együtt a juhokat õrizte. Mivel még fiatal volt, apja feleségeinek, Bilhának és Szilpának fiai mellé osztották be. József közölte apjával, ami rosszat azokról mondtak. (Teremtés könyve 37, 2)

  • József testvérei atyjuk halála után féltek, és így szóltak: "Mi lesz, ha József ellenségesen viselkedik velünk szemben és megtorolja mind a rosszat, amit tettünk vele?" (Teremtés könyve 50, 15)

  • hogy mondjátok Józsefnek: bocsásd meg testvéreid vétkét és bûnét, a rosszat, amit veled tettek. Tehát bocsásd meg atyád Istene szolgáinak vétkét." József sírt az üzenet hallatára. (Teremtés könyve 50, 17)

  • Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: életben tartson egy nagy népet. (Teremtés könyve 50, 20)

  • Nem lehet sem kicserélni, sem mással helyettesíteni, vagyis jót adni a rosszért vagy rosszat adni a jóért. Ha valamely állat helyett másikat adnak, mindkettõ szent dologgá válik. (Leviták könyve 27, 10)

  • Nem szabad kiválasztani a jót és a rosszat, s nem szabad cserélgetni. Ha megteszik, akkor az az állat is, és az is, amellyel kicserélték, szent dolog lesz, s nem lehet visszaváltani." (Leviták könyve 27, 33)

  • Ezután mindenféle rosszat mondtak Izrael fiainak arról az országról, amelyet kikémleltek: "Az az ország, amelyet bejártunk, hogy kifürkésszük, olyan ország, amely elemészti lakóit, s az emberek, akiket láttunk, mind hatalmasak. (Számok könyve 13, 32)

  • Azokat az embereket pedig, akiket Mózes elküldött, hogy az országot kikémleljék, s akik visszatérve az egész közösséget felizgatták azzal, hogy mindenféle rosszat mondtak az országról, (Számok könyve 14, 36)

  • Ha annyi ezüstöt meg aranyat ad is Balak, amennyi a házába befér, akkor sem hághatom át az Úr parancsát, hogy magamtól bármit tegyek is, akár jót, akár rosszat. Csak azt hirdethetem, amit az Úr mond. (Számok könyve 24, 13)


“Quando te encontrares diante de Deus, na oração considera-te banhado na luz da verdade, fala-lhe se puderes, deixa simplesmente que te veja e não tenhas preocupação alguma”. São Padre Pio de Pietrelcina