Gefunden 122 Ergebnisse für: tudjátok

  • Ti tudjátok, hogy egész erõmmel szolgáltam atyátoknak. (Teremtés könyve 31, 6)

  • Erre a te szolgád, az én atyám, azt mondta nekünk: Tudjátok, hogy feleségem csak két fiút szült. (Teremtés könyve 44, 27)

  • Az idegent ne nyomd el. Tudjátok milyen sorsa van az idegennek, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptomban. (Kivonulás könyve 23, 9)

  • nem, hanem egy egész hónapig, míg már a szagát sem tudjátok elviselni és meg nem csömörlötök tõle. Mégpedig azért, mert semmibe vettétek az Urat, aki közöttetek van, és így panaszkodtatok: Egyáltalán miért is jöttünk el Egyiptomból?" (Számok könyve 11, 20)

  • Ha ellenben az Úr valami rendkívülit mûvel, például, hogy megnyílik a föld, s elnyeli õket mindazzal egyetemben, ami az övék, s õk élve leszállnak az alvilágba, akkor tudjátok meg, hogy ezek az emberek káromolták az Urat!" (Számok könyve 16, 30)

  • Mint tudjátok, ezek a Jordánon túl vannak, a nyugat felé vivõ út mögött, a kánaániak országában, akik a Gilgallal szemközt a síkságon laknak, a Móre tölgyese közelében. (Második Törvénykönyv 11, 30)

  • Most hát tudjátok, hogyan éltünk Egyiptom földjén, s miként vonultunk át azok között a népek között, amelyek között át kellett vonulnotok. (Második Törvénykönyv 29, 15)

  • hogy tudjátok, melyik úton kell mennetek, mert még sohasem jártatok azon az úton. De köztetek és a láda között legyen mintegy 2000 könyöknyi távolság: Ne menjetek hozzá közel!" (Józsue könyve 3, 4)

  • Aztán így folytatta Józsue: "Errõl tudjátok meg, hogy élõ Isten van köztetek, s hogy biztosan elûzi elõletek a kánaániakat, hetitákat, hivvitákat, perizitákat, girgasitákat, amoritákat és jebuzitákat: (Józsue könyve 3, 10)

  • akkor tudjátok meg, hogy az Úr, a ti Istenetek nem ûzi el többé elõletek azokat a népeket. Inkább háló és csapda lesznek számotokra, tüske az oldalatokban és por a szemetekben, míg el nem tûntök errõl a jó földrõl, amelyet az Úr, a ti Istenetek adott nektek. (Józsue könyve 23, 13)

  • Sámson így szólt hozzájuk: "Találós kérdést szeretnék nektek föladni. Ha meg tudjátok fejteni a lakoma hét napja alatt, akkor harminc inget és harminc váltóruhát adok nektek. (Bírák könyve 14, 12)

  • Ha ellenben nem tudjátok megfejteni, akkor ti adtok nekem harminc inget és harminc váltóruhát." Azt válaszolták neki: "Add elõ találós kérdésedet, hadd halljuk." (Bírák könyve 14, 13)


“É necessário manter o coração aberto para o Céu e aguardar, de lá, o celeste orvalho.” São Padre Pio de Pietrelcina