Encontrados 14 resultados para: megkönyörült

  • Amikor az Úr bírákat támasztott nekik, az Úr a bíróval volt, és kiszabadította õket ellenségeik kezébõl, amíg csak élt a bíró. Az Úr ugyanis megkönyörült rajtuk, amikor siránkoztak elnyomóik igája alatt. (Bírák könyve 2, 18)

  • majd Benjamin földjén, Celában eltemették, Saulnak és fiának, Jonatánnak a csontjait, valamint a kivégzettek csontjait, Saul apjának, Kisnek a sírboltjában. Amikor eleget tettek Dávid rendelkezéseinek, az Isten megkönyörült az országon. (Sámuel II. könyve 21, 14)

  • Az Úr azonban jóságos volt hozzá, megkönyörült rajta, s Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségére való tekintettel felé fordult. Nem pusztította el és nem taszította el színe elõl. (Királyok II. könyve 13, 23)

  • Most azonban egy szempillantásra megkönyörült rajtunk az Úr, a mi Istenünk: Meghagyott egy maradékot, s menedéket adott nekünk szent helyén. Megengedte Istenünk, hogy fölcsillanjon a szemünk, és egy kissé föllélegezzünk szolgaságunkban. (Ezdrás könyve 9, 8)

  • Tobit elmondta nekik, hogy Isten megkönyörült rajta és megnyitotta a szemét. Amikor Tobit közel ért Sárához, fiának, Tóbiásnak a feleségéhez, áldást mondott rá, ezekkel a szavakkal: "Isten hozott, lányom! Legyen áldott atyád, legyen áldott az én Tóbiás fiam, s légy áldott te is lányom! Isten hozott otthonodba, (legyen részed) örömben és áldásban. Lépj be, lányom!" Azon a napon Ninivében minden zsidó ünnepelt, és unokatestvérei - Achikár és Nádáb - is eljöttek, hogy részt vegyenek Tobit örömében. (Tóbiás könyve 11, 17)

  • Csatarendben haladtak elõre, égi harcostársukkal, mivel megkönyörült rajtuk az Úr. (Makkabeusok II. könyve 11, 10)

  • Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, s nap sem égeti õket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli õket. (Izajás könyve 49, 10)

  • Mert a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én szeretetem nem hagy el soha, és veled kötött békeszövetségem nem inog meg. Az Úr mondja ezt, aki megkönyörült rajtad. (Izajás könyve 54, 10)

  • És az Úr megkönyörült. "Nem fog bekövetkezni" - mondja az Úr, az Isten. (Ámosz könyve 7, 3)

  • És az Úr megkönyörült. "Ez sem fog bekövetkezni" - mondja az Úr, az Isten. (Ámosz könyve 7, 6)

  • Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. (Máté evangéliuma 18, 27)

  • Jézus megkönyörült rajtuk, és megérintette szemüket. Azon nyomban visszakapták látásukat és követték õt. (Máté evangéliuma 20, 34)


“Lembre-se de que os santos foram sempre criticados pelas pessoas deste mundo, e puseram sob seus pés o mundo e as suas máximas .” São Padre Pio de Pietrelcina