Encontrados 31 resultados para: beszélek

  • Õ újra szólt: "Ne haragudj, Uram, ha beszélek, de lehet, hogy csak harmincan lesznek." Ezt válaszolta: "Ha harmincat találok, hát nem teszem meg." (Teremtés könyve 18, 30)

  • Ezután az Úr így szólt Mózeshez: "Sûrû felhõben jövök hozzád, hogy a nép hallja, amikor veled beszélek, s így mindenkor higgyen neked." Mózes elmondta az Úrnak a nép feleletét. (Kivonulás könyve 19, 9)

  • Akkor alászállok és majd beszélek veled; elveszek a rajtad levõ lélekbõl, s rájuk ruházom. Így majd veled együtt viselik a nép terhét, s nem kell többé egyedül viselned. (Számok könyve 11, 17)

  • Vele szemtõl szembe beszélek, nem pedig rejtélyesen. Igen, õ láthatja az Urat a maga valóságában. Hát hogy mertetek mégis szolgám, Mózes ellen szóbeszédet kezdeni?" (Számok könyve 12, 8)

  • Majd kimegyek, atyám mellé szegõdöm a táborban, ahol leszel, és beszélek atyámmal érdekedben. Aztán, ha megtudom, hogy áll a dolog, elmondom neked." (Sámuel I. könyve 19, 3)

  • Azért jöttem s mondtam el ezeket uramnak, királyomnak, mert az emberek megijesztettek. Azt mondta magában szolgálód: Beszélek én egyszer a királlyal. Hátha megteszi a király, amit szolgálója mond neki. (Sámuel II. könyve 14, 15)

  • Batseba azt felelte: "Jól van, magam beszélek érdekedben a királlyal." (Királyok I. könyve 2, 18)

  • Azt mondta magában: "Halálomat kívántam. Miért nem hívom hát fiamat, Tóbiást, és beszélek vele errõl a pénzrõl, mielõtt még meghalnék?" (Tóbiás könyve 4, 2)

  • Jogodban van elvenni. Hallgass rám, testvér! Beszélek majd a lányról apjával, hogy ma estétõl fogva mint menyasszonyodat õrizze neked. Ha aztán Rágesból visszatérünk, megtartjuk a lakodalmat. Biztosan tudom, hogy Ráguelnek nincs joga megtagadni tõled a lányát, sem másnak adni. Mózes törvénye értelmében halált érdemelne, ha így tenne, hiszen tudja, hogy a rokoni kapcsolat mindenki más elõtt téged jogosít fel arra, hogy a lányát feleségül vedd. Hallgass hát rám, testvér! Ma este beszélgetünk a lányról, és megkérjük a kezét. Aztán, ha visszatérünk Rágesból, hazavisszük magunkkal." (Tóbiás könyve 6, 13)

  • De õszintén beszélek veled, fiam: hétszer is megpróbáltam, hogy férjet szerezzek neki a rokonaink közül, de amint közeledtek hozzá, még azon az éjjel mind meghaltak. De most egyél és igyál, fiam, az Úr majd megajándékoz kegyelmével és békéjével benneteket." Tóbiás kijelentette: "Hallani sem akarok evésrõl-ivásról, amíg meg nem mondod kereken, mi a szándékod." Ráguel így felelt: "Nos, mivel Mózes törvénye szerint a tiéd, az ég is azt akarja, hogy a tiéd legyen. Rád bízom hát nõvéredet. Mostantól a bátyja vagy, õ meg a nõvéred. Mától kezdve örökre a tiéd. Az ég Ura legyen hozzátok irgalmas ma este, fiam, és árassza rátok kegyelmét és békéjét." (Tóbiás könyve 7, 11)

  • Ezért én sem türtõztetem számat: beszélek lelkem gyötrelmében, s elpanaszoltam lelkemnek keservét. (Jób könyve 7, 11)

  • Hisz ha beszélek is, nem szûnik fájdalmam, így, ha elhallgatok, mit veszítek akkor? (Jób könyve 16, 6)


“Combata vigorosamente, se está interessado em obter o prêmio destinado às almas fortes.” São Padre Pio de Pietrelcina