1. Joás hétesztendõs volt, amikor király lett.

2. Jehunak 7. esztendejében lett király, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Cibjának hívták és Beersebába való volt.

3. Joás azt tette, ami kedves az Úr szemében, egész életében, mert Jehojada pap látta el tanácsokkal.

4. De a magaslati helyeket nem rombolta le, a nép még mindig áldozott és tömjénezett a magaslatokon.

5. Joás megparancsolta a papoknak: "Minden pénzt, amit fogadalmi ajándékul az Úr templomába visznek, minden adóként kivetett pénzt s minden pénzt, amit valaki saját jószántából az Úr templomába visz,

6. a papok vegyék magukhoz, ki-ki a maga ismerõseitõl, s javíttassák ki rajta a templomot, ahol csak megsérül."

7. De Joás király 23. esztendejéig a papok még semmi javítást nem végeztettek el a templomon.

8. Ezért Joás király hívatta Jehojada papot és a (többi) papot és megkérdezte: "Miért nem javíttatjátok ki a templomon a hibákat? Mostantól nem fogadhattok el semmiféle pénzt ismerõseitektõl, hanem be kell szolgáltatnotok a templom javítására."

9. A papok egyetértettek azzal, hogy nem fogadhatnak el pénzt a néptõl, de a templomot sem javíttatták ki.

10. Jehojada pap ezért fogott egy ládát, a tetejére fúrt egy lyukat, és az Úr templomának bejáratától jobbra felállította a határkõ mellett. Ebbe kellett a küszöböt õrzõ papoknak minden pénzt beletenniük, amit az Úr templomába vittek.

11. Mihelyt észrevették, hogy sok pénz van a ládában, ment a király írnoka, aztán az összes pénzt, ami csak volt az Úr templomában, összeöntötték és megszámolták.

12. Aztán megszámolva átadták a pénzt az Úr temploma felügyeletét ellátó gondnokok kezébe, és ezek arra fordították, hogy az Úr templomán dolgozó ácsokat és építõket,

13. kõmûveseket és kõfaragókat megfizessék, hogy az Úr templomának kijavításához fát és faragott köveket szerezzenek be, s egyáltalán az Úr temploma javítása során fölmerült mindenféle költséget fedezzenek belõle.

14. Nem csináltattak az Úr templomába vitt pénzbõl ezüsttálakat, -késeket, -hintõket, -kürtöket, sem semmiféle arany vagy ezüst fölszerelési tárgyat az Úr temploma számára.

15. Ehelyett a munkásoknak adták, hogy javítsák ki érte az Úr templomát.

16. De azokat az embereket, akikre a pénzt bízták, hogy a munkásoknak adják, nem számoltatták el, csak a bizalomra és a hitre építettek.

17. Ugyanakkor a véres áldozatért és az engesztelõ áldozatért járó pénzt nem szolgáltatták be az Úr temploma számára, azt a papok kapták.

18. Akkoriban Arám királya, Hazael felvonult, megtámadta Gátot és el is foglalta. Amikor Hazael ezután azt tervezte, hogy Jeruzsálem ellen vonul,

19. Júda királya, Joás fogta az összes felajánlott adományt, amit Júda királyai, az õ elõdei, Jozafát, Jorám és Achaszja ajánlottak fel, továbbá a saját maga felajánlotta adományokat, valamint az összes aranyat, ami csak volt az Úr templomának és a királyi palotának a kincstárában, és elküldte Hazaelnek, Arám királyának. Erre az elvonult Jeruzsálem alól.

20. Joás történetének többi részét, amit végbevitt, mind följegyezték Júda királyai történetének könyvében.

21. Szolgái fölkeltek, összeesküvést szõttek ellene és leütötték Joást Bet-Millóban...

22. Szolgája Jozachar, Simat fia, és Jozabad, Somer fia ütötte le, és atyái mellé temették el, Dávid városában. A fia, Amacja lett helyette a király.



Livros sugeridos


“Quando ofendemos a justiça de Deus, apelamos à Sua misericórdia. Mas se ofendemos a Sua misericórdia, a quem podemos apelar? Ofender o Pai que nos ama e insultar quem nos auxilia é um pecado pelo qual seremos severamente julgados.” São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.