1. Baltazár király nagy lakomát rendezett fõembereinek - szám szerint ezren voltak -, és ezer ember elõtt itta a bort.

2. A bortól ittasan Baltazár megparancsolta, hogy hozzák elõ azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket apja, Nebukadnezár elhozott a jeruzsálemi templomból. Az volt a szándéka, hogy abból igyanak a király és a fõemberei, feleségei és mellékfeleségei.

3. Erre elõhozták az arany- és ezüstedényeket, amelyeket a jeruzsálemi templomból, az Isten házából hurcoltak el. Belõlük ittak a király és fõemberei, feleségei és mellékfeleségei.

4. Itták a bort és dicsérték arany-, ezüst-, réz-, vas-, fa- és kõisteneiket.

5. Ugyanabban az órában emberi kéz ujjai jelentek meg, és írni kezdtek a lámpással szemben a királyi palota falának mészfelületére. A király észrevette az író kéz ujjait.

6. Erre a királynak elváltozott az arca, s gondolatai megrémítették. Csípõjének ina elernyedt, és térdei egymáshoz verõdtek.

7. A király hangosan követelte, hogy vezessék eléje a varázslókat, káldeusokat és jósokat. Így szólt a király Bábel bölcseihez: "Aki elolvassa ezt az írást, és tudtomra adja értelmét, bárki lesz is az, bíbort ölt, aranyláncot kap a nyakába, és harmadikként uralkodik országomban."

8. A király bölcsei mind összesereglettek, de sem az írást nem tudták elolvasni, sem az értelmét nem tudták a királynak megmondani.

9. Erre Baltazár király annyira megijedt, hogy az arca belesápadt; de fõemberei is megrémültek.

10. Annak hírére, mi történt a király és fõemberei elõtt, a királyné azonnal besietett az ebédlõterembe és így szólt: "Király, örökké élj! Ne rémítsenek meg gondolataid, és ne halványuljon el arcod!

11. Van országodban egy férfiú, akiben a szent Isten lelke lakik. Már atyád napjaiban tudták, hogy kiváló szellem, értelem és isteni bölcsesség van benne. Azért atyád, Nebukadnezár a tudósok, varázslók, káldeusok és csillagjósok fejévé tette.

12. Ebben a Dánielben, akit a király Béltsacárnak nevezett el, kiváló szellem, tudomány és értelem található az álmok megfejtésére, a titkok megmagyarázására és a legnehezebb kérdések megoldására. Hívasd hát ide Dánielt, õ majd megadja a magyarázatot!"

13. Dánielt bevezették a király elé. A király így szólt hozzá: "Te vagy az a Dániel, az a júdeai fogoly, akit atyám, a király Júdából hozott ide?

14. Azt hallottam felõled, hogy Isten lelke van benned, kiváló szellem, értelem és bölcsesség található benned.

15. Az elõbb ide rendeltem a bölcseket és varázslókat, hogy olvassák el nekem ezt az írást, és adják meg a magyarázatát, de nem tudták megmondani a dolog értelmét.

16. De rólad azt hallottam, hogy te tudsz magyarázatot adni, sõt a legnehezebb kérdéseket is meg tudod oldani. Ha csakugyan el tudod olvasni ezt az írást, s meg tudod nekem fejteni az értelmét, akkor bíborba öltöztetlek, aranyláncot kapsz a nyakadba, és harmadikként uralkodhatsz országomban."

17. Dániel erre azt felelte a királynak: "Adományaidat tartsd meg magadnak, és ajándékaidat add másnak! De az írást elolvasom a királynak, és tudtodra adom az értelmét.

18. Ó király, a fölséges Isten királyságot és nagyságot, dicsõséget és méltóságot adott atyádnak, Nebukadnezárnak.

19. Nagysága miatt, amelyet adott neki, minden nép, nemzet és nyelv remegett és félt tõle. Megölhette, akit csak akart, életben hagyhatta, akit csak akart; felmagasztalhatta, akit csak akart, és megalázhatta, akit csak akart.

20. Amikor azonban szíve felfuvalkodott, és lelke kevélységében óriásnak érezte magát, lezuhant királyi trónjáról, és dicsõségét elvették tõle.

21. Kivetették az emberek közül, szíve olyan lett, mint a vadállatoké. Vadszamarak között tanyázott, füvet legelt, mint az ökrök, testét az ég harmata öntözte, míg be nem látta, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és azt emelheti föléje, akit akar.

22. S neked, Baltazárnak, az õ fiának szintén nem alázkodott meg a szíved, noha ezeket mind jól tudtad.

23. Sõt inkább felfuvalkodtál az ég Ura ellen, az õ házának edényei vannak elõtted, és azokból ittátok a bort, te és fõembereid, feleségeid és mellékfeleségeid. Dicsérted az ezüst-, arany-, réz-, vas-, fa- és kõisteneket, jóllehet azok nem látnak, nem hallanak, és semmit sem értenek. Azt az Istent ellenben, akinek kezében van az életed és egész sorsod, nem dicsõítetted.

24. Ezért küldte a kezet és ujjat, amely ezt az írást felrótta.

25. Az írás, amelyet felrótt: Mené, mené, tekél és parszin.

26. A szavaknak ez a jelentésük: Mené: Isten számba vette a királyságodat, és véget vetett neki.

27. Tekél: megmért a mérlegen és könnyûnek talált.

28. Parszin: feldarabolta országodat, aztán a médeknek és a perzsáknak adta."

29. Akkor Baltazár parancsára Dánielt bíborba öltöztették, aranyláncot tettek a nyakába és közhírré tették, hogy az országban õ a harmadik uralkodó.

30. Még ugyanazon az éjszakán megölték Baltazárt, a káldeusok királyát.



Livros sugeridos


“Jesus vê, conhece e pesa todas as suas ações.” São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.