1. Elsõ könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus

2. egészen addig a napig, amelyen azután, hogy útbaigazítást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, fölvétetett a mennybe.

3. Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról.

4. Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, "amelyrõl - úgymond - tõlem hallottatok:

5. Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni."

6. Az egybegyûltek erre megkérdezték: "Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?"

7. "Nem tartozik rátok - felelte -, hogy ismerjétek az idõpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.

8. De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sõt egészen a föld végsõ határáig."

9. Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhõ takarta el szemük elõl.

10. Amint merõn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve.

11. Ezt mondták nekik: "Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tõletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment."

12. Erre az Olajfákról elnevezett hegyrõl, amely Jeruzsálemtõl egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe.

13. Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás.

14. Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.

15. Ezekben a napokban a testvérek körében - mintegy százhúszan lehettek együtt - Péter szólásra emelkedett:

16. "Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetõjérõl jövendölt, akik elfogták Jézust.

17. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül.

18. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei.

19. Errõl Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az õ nevükön Hakeldamának, azaz vérmezõnek nevezték el.

20. Benne van ugyanis a zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más.

21. Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt,

22. kezdve János keresztségétõl egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról."

23. Kijelöltek hát kettõt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást.

24. Majd imádkoztak: "Uram, ki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettõ közül kire esik választásod,

25. hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hûtlenül elhagyott, hogy az õt megilletõ helyre jusson."

26. Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.



Livros sugeridos


“Que Nossa Senhora nos obtenha o amor à cruz, aos sofrimentos e às dores.” São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.