1. Néhányan, akik Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: "Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek."

2. Mivel emiatt zavar és nagy vita támadt Pál, Barnabás és közöttük, azt határozták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az apostolokhoz és a presbiterekhez.

3. Az egyház egy darabon elkísérte õket, aztán átszelték Föníciát és Szamariát, és elbeszélték a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömet szereztek minden testvérnek.

4. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, szívesen fogadta õket az egyház: az apostolok és a presbiterek. Beszámoltak róla, mi mindent tett közremûködésükkel az Isten.

5. Azok közül, akik a farizeusok felekezetébõl lettek hívõvé, néhányan felálltak és kijelentették: "Körül kell nekik metélkedni, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét."

6. Összegyûltek az apostolok és a presbiterek, hogy megvizsgálják ezt az ügyet.

7. Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: "Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettõl fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, és higgyenek.

8. S maga az Isten, aki ismeri a szívet, tanúsította, hogy nekik is megadta a Szentlelket, éppúgy, mint nekünk.

9. Nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket.

10. Mit teszitek hát próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni?

11. Az a hitünk, hogy Urunk Jézus kegyelmébõl üdvözülünk mi is, s ugyanígy õk is."

12. Erre az egész gyülekezet elhallgatott, és meghallgatták Pált meg Barnabást, hogy milyen csodákat tett általuk az Isten a pogányok között.

13. Amikor befejezték a beszámolót, Jakab vette át a szót: "Testvéreim, hallgassatok meg!

14. Simon elmondta, miként gondoskodott róla Isten elõször, hogy a pogányok soraiból népet szerezzen nevének.

15. Ezzel megegyeznek a próféták szavai, hiszen meg van írva:

16. Aztán visszatérek és újra fölverem Dávidnak bedõlt sátrát. Roncsait helyrehozom és a sátrat felállítom,

17. hogy a többi ember is keresse az Urat, minden nép, mely hívja nevemet. Az Úr mondja ezt, s meg is teszi,

18. amit öröktõl fogva kinyilvánított.

19. Ezért az a véleményem, hogy nem kell terhet rakni azokra, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez,

20. hanem csak azt írjuk elõ nekik, hogy tartózkodjanak a bálványoktól, nehogy tisztátalanná váljanak miattuk, továbbá a paráznaságtól, a fojtott állattól és a vértõl.

21. Mert Mózesnek õsi nemzedékek óta hirdetõi vannak a városokban, akik minden szombaton felolvassák a zsinagógákban."

22. Erre az apostolok, a presbiterek és az egész egyház jónak látták, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal és Barnabással elküldjék õket Antióchiába, mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezetõ szerepet vittek.

23. Ezt írták a kezük által: "Az apostolok és a presbiterek, a testvérek, üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élõ, pogányságból megtért testvéreiknek!

24. Hallottuk, hogy közülünk néhányan - megbízásunk nélkül tanítva - megzavartak titeket, feldúlták lelketeket.

25. Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük õket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal,

26. ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk, Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték.

27. Elküldtük hát Júdást és Szilást, õk majd élõszóval is elmondják nektek ezeket.

28. Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál,

29. hogy tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltõl, a vértõl, a fojtott állattól és a paráznaságtól. Ha ezektõl tartózkodtok, helyesen jártok el. Jó egészséget!"

30. Amint útnak indították õket, elmentek Antióchiába, összehívták a közösséget és átadták a levelet.

31. Azok örömmel olvasták a vigasztaló sorokat.

32. Júdás és Szilás szintén próféták voltak, beszédeikben vigasztalták és erõsítették a testvéreket.

33. Hosszabb ott-tartózkodás után a testvérek békét kívánva megváltak tõlük, hogy visszatérjenek megbízóikhoz.

34. .

35. De Pál és Barnabás Antióchiában maradtak, tanítottak, és hirdették az Úr szavát, sok más (társukkal) együtt.

36. Néhány nap elteltével Pál így szólt Barnabáshoz: "Menjünk s nézzük meg, hogy vannak a testvérek azokban a városokban, ahol hirdettük az Úr szavát."

37. Barnabás magával akarta vinni a Márknak nevezett Jánost is,

38. de Pál arra kérte, hogy ne vigyék magukkal, hisz Pamfíliában is otthagyta õket, nem ment velük dolgozni.

39. Így nézeteltérés támadt köztük, s elváltak egymástól. Barnabás magával vitte Márkot, és Ciprusba hajózott.

40. Pál Szilást választotta társul, és a testvérektõl az Úr kegyelmébe ajánlva útra kelt.

41. Bejárta Szíriát és Kilikiát, és megszilárdította az egyházakat.





“Tenhamos sempre horror ao pecado mortal e nunca deixemos de caminhar na estrada da santa eternidade.” São Padre Pio de Pietrelcina