Korintusiaknak írt II. levél, 7
1. Minthogy ilyen ígéreteink vannak, kedveseim, õrizkedjünk a test és lélek minden szennyétõl, így teljessé tesszük megszentelõdésünket Isten félelmében.
2. Értsétek meg! Senkinek kárára nem voltunk, senkit tönkre nem tettünk, senkit rá nem szedtünk.
3. Nem szemrehányásképpen említem, hiszen elõrebocsátottam, hogy szívembe vagytok zárva, együtt élünk-halunk.
4. Nagyon bízom bennetek és szívesen dicsekszem veletek. Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm.
5. Amikor Macedóniába érkeztünk, nem volt nyugalma testünknek, mert mindenfelõl zaklatásban volt részünk, kívül harcok, belül félelem.
6. De Isten a csüggedõk bátorítója, minket is megvigasztalt Titusz megérkezésével.
7. Nem csupán megérkezésével, hanem a vigasztalással is, amelyben neki nálatok része volt. Elbeszélte, mennyire vágyódtok utánam, hogy aggódtok s buzgólkodtok értem, mindez fokozta örömömet.
8. Ha levelemmel szomorúságot okoztam is nektek, nem sajnálom. Sajnálkoztam ugyan, amikor láttam, hogy az a levél, ha csak rövid idõre is, szomorúvá tett titeket,
9. most mégis örülök. Nem annak, hogy szomorúak lettetek, hanem, hogy a szomorúság megtérésetekre vezetett. Istennek tetszõ módon voltatok szomorúak, így miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt.
10. Az Istennek tetszõ szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz.
11. Lám, ebbõl a ti Istennek tetszõ szomorúságotokból mekkora buzgóság fakadt, sõt mentegetõzés, méltatlankodás, félelem, vágyakozás, buzgólkodás és a vétkezõ megbüntetése. Mindezzel igazoltátok, hogy az ügyben ártatlanok vagytok.
12. Ha tehát írtam is nektek, nem a sértõ és nem a sértett miatt tettem, hanem, hogy nyilvánvalóvá váljon értünk való buzgalmatok az Isten elõtt.
13. Ezért vigasztalódtunk meg. S vigaszul még Titusz öröme is megörvendeztetett bennünket, hogy lelkét mindnyájan földerítettétek.
14. Ha tehát régebben dicsekedtem veletek elõtte, most nem vallottam szégyent, mert amint nektek is mindent a valósághoz híven mondtunk, úgy a Titusz elõtti dicsekvésünk is igaznak bizonyult.
15. Õ pedig még jobb szívvel van irántatok, mert emlékszik mindnyájatok engedelmes lelkületére, hogy milyen félve-rettegve fogadtátok.
16. Örülök tehát, hogy minden tekintetben bízhatok bennetek.
