1. Azokban a napokban ismét nagy népsokaság vette körül. Nem volt mit enniük, ezért magához szólította tanítványait.

2. "Sajnálom a tömeget - mondta -, mivel már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük.

3. Ha étlen engedem el õket, kidõlnek az úton, hisz többen közülük messzirõl jöttek."

4. Tanítványai ezt válaszolták: "Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?"

5. Megkérdezte tõlük: "Hány kenyeretek van?" "Hét" - válaszolták.

6. Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt.

7. Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki.

8. Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett.

9. Lehettek vagy négyezren. Ezután hazaküldte õket,

10. maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment.

11. Farizeusok mentek hozzá, vitatkozni kezdtek vele, és égi jelet kértek tõle, hogy próbára tegyék.

12. Lelke mélyébõl felsóhajtott: "Miért akar jelet ez a nemzedék? - mondta. Bizony mondom, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet."

13. Otthagyta õket, ismét hajóba szállt és átkelt a túlsó partra.

14. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és a bárkában nem volt több kenyerük, csak egy.

15. Jézus a lelkükre kötötte: "Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!"

16. Egymás között arról beszélgettek, hogy nincs kenyerük.

17. Jézus észrevette és így szólt: "Mit tanakodtatok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek? Nem fogjátok fel? Még mindig érzéketlen a szívetek?

18. Van szemetek és nem láttok, van fületek és nem hallottok? Nem emlékeztek rá,

19. hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?" "Tizenkettõt" - felelték.

20. "S mikor a hetet a négyezernek, hány kosár lett tele a maradékkal, amit összeszedtetek?" "Hét" - mondták.

21. Erre újra kérdezte: "Még mindig nem értitek?"

22. Betszaidába értek. Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg.

23. Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tõle: "Látsz valamit?"

24. Az felnézett, s így szólt: "Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának."

25. Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent.

26. Erre hazaküldte, de elõbb figyelmeztette: "A faluba ne menj be!"

27. Ezután Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának környékére. Útközben megkérdezte tanítványait: "Kinek tartanak engem az emberek?"

28. Azok így válaszoltak: "Némelyek Keresztelõ Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának."

29. Erre megkérdezte tõlük: "Hát ti mit mondotok, ki vagyok?" Péter válaszolt: "A Messiás vagy."

30. A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek.

31. Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a fõpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad.

32. Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki.

33. De õ hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: "Távozz mögém sátán, mert nem az Isten dolgaival törõdsz, hanem az emberekével."

34. Összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: "Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.

35. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét.

36. Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja?

37. Mert mit adhat cserébe az, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért?

38. Aki ez elõtt a házasságtörõ, bûnös nemzedék elõtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsõségében a szent angyalokkal."





“O passado não conta mais para o Senhor. O que conta é o presente e estar atento e pronto para reparar o que foi feito.” São Padre Pio de Pietrelcina