Izajás könyve, 42

1. Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek.

2. Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon.

3. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hûségesen elviszi az igazságot,

4. nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az õ tanítására várnak a szigetek.

5. Ezt mondja az Isten, az Úr, aki megteremtette az egeket és kifeszítette, aki megszilárdította a földet s rajta kisarjasztotta a növényeket, aki éltetõ leheletet ad a földön lakó népnek, és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta:

6. Én, az Úr, hívtalak meg az igazságban, én fogtam meg a kezed, és én formáltalak. Megtettelek a népnek szövetségül, és a nemzeteknek világosságul,

7. hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönbõl a foglyokat és a tömlöcbõl azokat, akik a sötétségben ülnek.

8. Én vagyok az Úr, ez a nevem! Dicsõségemet nem engedem át másnak, sem tiszteletemet a bálványoknak.

9. Nézzétek: a régebbiek beteljesedtek, és új dolgokat hirdetek elõre, mielõtt megtörténnének, tudtotokra adom õket.

10. Énekeljetek az Úrnak új éneket! A föld határáig dicséretét! Dicsõítse a tenger, s ami benne él, a szigetek és minden lakójuk.

11. Ujjongjon a puszta és minden városa a falvakkal együtt, ahol Kedár lakik. Ujjongjanak a kõszirt lakói, harsogjanak a hegyek tetejérõl.

12. Adják meg az Úrnak a tiszteletet, és a szigetek hirdessék dicsõségét.

13. Az Úr kivonul, mint a hõs, haragja fellobban, mint a harcosé. Felrivall, csatakiáltást hallat, úgy vonul ki férfiként ellenségei ellen.

14. Sokáig hallgattam, csöndben voltam, szinte visszafogtam magam... De most nyögök, mint a vajúdó asszony, fújok és lihegek egyszerre.

15. A hegyeket-halmokat pusztává teszem, ellankasztok mindent, ami zöldell. A folyókat pocsolyává változtatom, a tavakat meg kiszárítom.

16. Elkísérem útjukon a vakokat, és vezetem õket ösvényükön; világosságra változtatom elõttük a sötétet, és a göröngyös utat elegyengetem. Ezt teszem majd velük, és nem hagyom el õket.

17. De akik a bálványokban bíznak: meghátrálnak és szégyent vallanak. Így járnak mind, akik így szólnak öntött szobraikhoz: ti vagytok a mi isteneink.

18. Süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek ide és lássatok!

19. Ki vak, ha nem a szolgám? És ki süket, ha nem a követem, akit küldök? [Ki olyan vak, mint a küldöttem, s ki olyan süket, mint az Úr szolgája?]

20. Sok mindent láttál, de nem figyeltél oda, a füled nyitva volt, mégse hallottál.

21. Igazságosságában az Úr magasztossá s dicsõvé akarta tenni a törvényt.

22. Ám ez egy kifosztott, kirabolt nép, bilincsbe van verve, tömlöcbe van zárva; prédává lettek, s nincs szabadítójuk, kifosztották õket, de senki se szól, hogy: "Add vissza!"

23. Ki hallja meg közületek, ki figyel föl rá és gondol a jövõvel?

24. Ki szolgáltatta ki Jákobot a fosztogatónak, és Izraelt a pusztítónak? Nemde az Úr? Bizony vétkeztünk ellene. Nem akartunk az útjain járni, és törvényének engedelmeskedni.

25. Ezért szabadította rá ádáz haragját és a háború borzalmait. Lángba borította, de hát nem vette szívére, felgyújtotta, de hát nem tért észre.