Bölcsesség könyve, 18

1. Szentjeidnek azonban ragyogó világosság támadt. Mikor azok hallották hangjukat, de alakjukat nem látták, boldognak magasztalták õket, hogy nem gyötrõdnek.

2. Hálálkodtak, hogy a bántalmazások ellenére sem ártottak nekik, és bocsánatot kértek az ellenségeskedés miatt.

3. Nekik meg tûzoszlopot adtál vezetõül az ismeretlen úton, ártalom nélküli napot a dicsõ vándorláshoz.

4. Azok persze megérdemelték, hogy a világosságtól megfosztva a sötétség rabjai legyenek, mivel fogva tartották fiaidat, akik által a törvény el nem múló világosságát kellett kapnia a világnak.

5. Mivel elhatározták, hogy a szentek gyermekeit megölik, úgyhogy közülük csak egy kitett gyermek menekült meg, büntetésül rengeteg gyermeküket elvetted tõlük, és mind elveszítetted õket a tengernyi vízben.

6. Atyáink elõre hírét vették ennek az éjnek, hogy jól ismerve esküidet, amelyeknek hittek, bátorságban legyenek.

7. Így hát néped várta az igazak megszabadulását és az ellenség vesztét.

8. Amivel ugyanis az ellenséget sújtottad, azzal minket felmagasztaltál, amikor hívtál bennünket.

9. Mert titokban áldoztak a dicsõ atyák buzgó fiai, és egy szívvel-lélekkel elkötelezték magukat az isteni törvényre, hogy a szentek egyformán osztoznak a közös javakban és a közös veszélyekben, s már elõre rázendítettek az atyák énekeire.

10. Az ellenség éktelen kiabálása válaszolt nekik, és közbe-közbevegyült azok jajveszékelése, akik gyermekeiket siratták.

11. Ugyanaz a büntetés sújtott szolgát, urat egyaránt, és a közönséges ember ugyanazt szenvedte, mint a király.

12. Egyazon halálnem által valamennyinek számtalan halottja volt, úgyhogy az élõk nem gyõzték temetni õket, mert legkiválóbb gyermekeik egy csapásra halálukat lelték.

13. Akik a varázslások miatt mindvégig hitetlenek maradtak, most, az elsõszülöttek pusztulásakor mégis elismerték, hogy ez a nép az Isten gyermeke.

14. Mert amikor mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietõs útja közepén tartott,

15. mindenható szava zord harcos módjára ott termett az égbõl, királyi trónjáról a pusztulásra szánt föld közepén. Visszavonhatatlan parancsát hordozta éles pallos gyanánt,

16. és ott állva mindent betöltött halállal; a földön járva elérte az eget.

17. Akkor hirtelen szörnyû álomképek rémítették õket, és váratlan félelem tört rájuk.

18. Az egyik itt esett össze félholtan, a másik amott, és tudtul adta, mi halálának az oka.

19. Mert az álmok, amelyek rémítgették õket, ezt elõre jelezték, nehogy úgy haljanak meg, hogy ne tudnák, miért szenvednek ily kegyetlenül.

20. Az igazakat is elérte ugyan a halál megpróbáltatása, és rengeteg elveszett a pusztában, de a harag nem tartott sokáig.

21. Mert hamarosan közbelépett elõharcos módjára egy feddhetetlen férfiú hivatása fegyverzetével: imával és engesztelõ tömjénnel. Szembeszállt a haraggal és véget vetett a csapásnak. Így megmutatta, hogy az õ szolgája volt.

22. Nem testi erõvel, nem is a fegyverek hatalmával gyõzte le a haragot, hanem egy szóval gyõzte meg a fenyítõt, amelyben az atyáknak tett esküre és szövetségre emlékeztetett.

23. Mert amikor már rakásszámra feküdtek egymáson a halottak, közbelépett, véget vetett a dúlásnak és elzárta útját az élõk felé.

24. Mert leomló ruháján ott volt az egész világ ábrázolása, az atyák magasztos neve a négy sor metszett kövön, és fejének díszén a te fönséged.

25. Ezek elõtt meghátrált az öldöklõ, visszahökkent tõlük mert a haragnak puszta próbája is elég volt.