1. Aztán odaért Jerikóba és végigment rajta.

2. Élt ott egy Zakeus nevû tehetõs ember, a vámosok feje.

3. Szerette volna látni Jézust szemtõl szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetû volt.

4. Így hát elõrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia.

5. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: "Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom."

6. Erre az gyorsan lemászott, és boldogan fogadta.

7. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték, hogy bûnös emberhez tér be megpihenni.

8. Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: "Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette."

9. Jézus ezt felelte neki: "Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen õ is Ábrahám fia.

10. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett."

11. Mivel már közel jártak Jeruzsálemhez, és azt hitték, hogy az Isten országa hamarosan megvalósul, egy másik példabeszédet is mondott hallgatóinak:

12. "Egy fõember - kezdte - messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, s aztán visszatérjen.

13. Magához hívatta tíz szolgáját, adott nekik tíz minát és így szólt hozzájuk: Kamatoztassátok, míg vissza nem térek.

14. Polgártársai gyûlölték, ezért követséget küldtek utána és tiltakoztak: Nem akarjuk, hogy királyunk legyen.

15. Mégis megszerezte a királyságot és visszatért. Hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan forgatta.

16. Jött az elsõ, s így szólt: Uram, minád tíz minát hozott.

17. Jól van, derék szolga! - felelte neki. - Mivel a kicsiben hû voltál, hatalmad lesz tíz város felett.

18. Jött a második is: Uram - mondta -, minád öt minát jövedelmezett.

19. Ennek ezt válaszolta: Téged öt város fölé rendellek.

20. Végül jött a harmadik és így beszélt: Uram, itt a minád! Kendõbe kötöttem és eldugtam,

21. féltem ugyanis tõled, mert szigorú ember vagy. Fölveszed, amit nem te tettél le, és learatod, amit nem te vetettél. -

22. A magad szájából ítéllek meg - mondta neki -, te mihaszna szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok. Fölveszem, amit nem én tettem le és learatom, amit nem én vetettem.

23. Miért nem adtad hát oda pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza?

24. Ezzel a körülállókhoz fordult: Vegyétek el tõle a minát, és adjátok oda annak, aki tíz minát kapott.

25. Azok megjegyezték: Uram, neki már tíz minája van. -

26. Mondom nektek, hogy akinek van, az kap, akinek meg nincs, attól azt is elveszik, amije van.

27. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyen, vezessétek ide, és öljétek meg a szemem láttára."

28. Azután, hogy ezt mondta, folytatta útját Jeruzsálem felé.

29. Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet az Olajfák-hegyének hívnak, elküldte két tanítványát

30. ezzel a megbízatással: "Menjetek el a szemközti faluba. Ahogy odaértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide.

31. Ha valaki megkérdezné tõletek: Miért oldjátok el? -, így feleljetek: Szüksége van rá az Úrnak."

32. A két tanítvány elment, s úgy talált mindent, ahogy mondta nekik.

33. Amikor eloldották a szamarat, gazdájuk megkérdezte: "Miért oldjátok el a szamarat?"

34. "Szüksége van rá az Úrnak" - válaszolták,

35. és elvezették Jézushoz. Aztán ráterítették ruhájukat a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust.

36. Amikor elvonult, ruhájukat az útra terítették elõtte.

37. Már közel jártak az Olajfák-hegyének lejtõjéhez. Egyszerre a nagy sereg tanítvány hangosan áldani kezdte örömében az Istent a sok csodáért, amelynek szemtanúja volt:

38. "Áldott az Úr nevében érkezõ király! - kiáltozták. Békesség a mennyben és dicsõség a magasságban!"

39. A tömegbõl néhány farizeus azt mondta neki: "Mester, hallgattasd el tanítványaidat!"

40. "Mondom nektek - felelte -, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni."

41. Amikor közelebb érve megpillantotta a várost, megsiratta.

42. "Bárcsak te is felismernéd - mondta - legalább ezen a napon, ami békességedre volna. De el van rejtve szemed elõl.

43. Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelõl ostromol.

44. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét."

45. Aztán bement a templomba és kiûzte onnan a kereskedõket.

46. "Írva van - mondta nekik -: házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek."

47. Ott tanított mindennap a templomban. A fõpapok és az írástudók az életére törtek,

48. de nem tudták, mit tegyenek vele. Mert az egész nép a szavain csüngött.





“Deus ama quem segue o caminho da virtude.” São Padre Pio de Pietrelcina