1. Ami a szentek javára való gyûjtést illeti, ti is úgy járjatok el, amint Galácia egyházainak meghagytam.

2. A hét elsõ napján mindegyiktek tegye félre és gyûjtse össze, ami tõle telik, hogy ne akkor kelljen gyûjteni, ha majd megérkezem.

3. Megérkezésem után azokat, akiket alkalmasnak találtok, ajánlólevéllel elküldöm, hogy adományotokat Jeruzsálembe vigyék.

4. Ha pedig megéri, hogy én is elutazzam, akkor velem jönnek.

5. Hozzátok akkor megyek, ha átjutok Macedónián. Macedónián ugyanis átutazom.

6. Nálatok azonban, ha lehetne, maradni szeretnék egy ideig, talán a telet is ott töltöm, azután elkísérhettek további utamra.

7. Mert nemcsak úgy átutazóban szeretnélek látni benneteket. Remélem ugyanis, hogy egy kis idõt nálatok tölthetek, ha az Úr megengedi.

8. Pünkösdig Efezusban maradok,

9. mert széles és sokat ígérõ kapu tárult fel elõttem, de sok az ellenfelem is.

10. Ha Timóteus megérkezik, tegyétek lehetõvé, hogy zavartalanul ott maradhasson, hiszen az Úr ügyében fárad, akárcsak én.

11. Senki ne becsülje le, inkább kísérjétek el békével, hogy hozzám eljusson. Mert várom a testvérekkel együtt.

12. Ami pedig Apolló testvért illeti, ismételten kértem, hogy menjen el hozzátok a testvérekkel, de semmiképpen sem akar most útra kelni. Mihelyt ideje engedi, azonnal megy.

13. Vigyázzatok, tartsatok ki állhatatosan a hitben, viselkedjetek bátran, legyetek erõsek.

14. Minden dolgotokat intézzétek szeretettel.

15. Még arra kérlek testvérek: Ismeritek Sztefanász háza népét. Õ Achája elsõ termése, aki a szentek szolgálatára adta magát.

16. Álljatok rendelkezésére az ilyennek, és mindenkinek, aki vele munkálkodik és fárad.

17. Örülök, hogy Sztefanász, Fortunátusz és Achaikusz megérkezett, mert távollétetekben pótolnak titeket,

18. s lelkileg felüdítettek engem is, benneteket is. Becsüljétek meg az ilyeneket.

19. Ázsia egyházai köszöntenek titeket, és sokszor üdvözölnek az Úrban Aquila és Priszka is, akik vendégül látnak a házukban összejövõ egész egyházzal egyetemben.

20. Minden testvér köszönt titeket. Köszöntsétek egymást szent csókkal!

21. Ez a sajátkezû üdvözletem: Pál.

22. Aki az Urat nem szereti, átkozott legyen! Marana tha!

23. Urunk, Jézus (Krisztus) kegyelme legyen veletek! Szeretettel vagyok mindnyájatok iránt, Krisztus Jézusban.





“Não nos preocupemos quando Deus põe à prova a nossa fidelidade. Confiemo-nos à Sua vontade; é o que podemos fazer. Deus nos libertará, consolará e enorajará.” São Padre Pio de Pietrelcina