Encontrados 8 resultados para: tanúsága

  • Az Úr törvénye tökéletes, enyhíti a lelket. Az Úr tanúsága megbízható, a balgát bölccsé teszi. (Zsoltárok könyve 19, 8)

  • Márpedig törvényetek is azt mondja, hogy két embernek a tanúsága érvényes. (János evangéliuma 8, 17)

  • Aki látta, az tett róla tanúságot és igaz a tanúsága. Tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. (János evangéliuma 19, 35)

  • Ez az a tanítvány, aki ezekrõl tanúságot tett és megírta ezeket. Tudjuk, hogy igaz a tanúsága. (János evangéliuma 21, 24)

  • Erre azt felelték: "Kornéliusz százados, aki az egész zsidó nép tanúsága szerint derék, istenfélõ férfi, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson el házába és hallgassa a tanításodat." (Apostolok Cselekedetei 10, 22)

  • Ha az emberek tanúságát is elfogadjuk, az Isten tanúsága többet jelent. Az Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett a Fia mellett. (Szent János I. levele 5, 9)

  • A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett. (Jelenések könyve 12, 17)

  • Lába elé borultam, hogy imádjam, de õ így szólt: "Vigyázz, ne tedd! Szolgatársad vagyok, neked és testvéreidnek, akik tanúságot tesznek Jézusról. Az Istent imádd!" Mert Jézus tanúsága a prófétaság lelke. (Jelenések könyve 19, 10)


“Subamos sem nos cansarmos, sob a celeste vista do Salvador. Distanciemo-nos das afeições terrenas. Despojemo-nos do homem velho e vistamo-nos do homem novo. Aspiremos à felicidade que nos está reservada.” São Padre Pio de Pietrelcina