Busca Bíblica
Encontrados 3031 registros para: mint
Izrael jobban szerette Józsefet, mint a többi fiát, mivel öreg korában született. Ezért egy ujjas köntöst csináltatott neki. (Teremtés könyve 37,3) |
Mikor bátyjai látták, hogy jobban szereti, mint összes többi fiát, meggyűlölték, és nem tudtak vele barátságos szót váltani. (Teremtés könyve 37,4) |
Ezután Júda így szólt menyéhez, Támárhoz: "Térj vissza atyád házába, özvegyként, amíg a fiam, Sela, fel nem nő." Arra gondolt ugyanis, hogy meghalhat az is, mint testvérei. Támár elköltözött és visszatért apja házába. (Teremtés könyve 38,11) |
Mintegy három hónappal később jelentették Júdának: "A menyed félrelépett és paráznaság miatt teherbe esett." Júda ezt mondta: "Vigyétek ki, meg kell égetni." (Teremtés könyve 38,24) |
Neki sincs ebben a házban nagyobb hatalma, mint nekem. Semmit sem vont meg tőlem, csak egyedül téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetnék el ilyen súlyos igazságtalanságot és hogyan vétkezhetnék Isten ellen?" (Teremtés könyve 39,9) |
Három nap múlva a fáraó fölemeli fejedet és visszahelyez hivatalodba. Úgy nyújtod majd a poharat a fáraónak, mint azelőtt, amikor pohárnoka voltál. (Teremtés könyve 40,13) |
A fősütőmester látta, hogy kedvező magyarázatot adott, ezért így szólt Józsefhez: "Álmomban olyan volt, mintha a fejemen három kosarat vittem volna finom süteménnyel. (Teremtés könyve 40,16) |
Két év múlva a fáraónak álma volt. Úgy tűnt neki, mintha a Nílusnál állna. (Teremtés könyve 41,1) |
Azután láttam, hogy utánuk más hét nyomorúságos, csúnya és sovány tehén jön fel. Egész Egyiptomban nem láttam olyan csúnyákat, mint ezek voltak. (Teremtés könyve 41,19) |
De amikor a gyomrukba értek, nem látszott, hogy a gyomrukba jutottak, mert alakjuk éppen olyan csúnya volt, mint azelőtt. Erre fölébredtem. (Teremtés könyve 41,21) |
Azután a fáraó így szólt Józsefhez: "Mivel Isten mindezt tudtodra adta, azért nincs senki, aki olyan okos és bölcs volna, mint te. (Teremtés könyve 41,39) |
József tehát felhalmozta a gabonát, mint a tenger fövényét, olyan tömegben, hogy le is mondott a megméréséről. Nem is lehetett megmérni. (Teremtés könyve 41,49) |
