Busca Bíblica

Encontrados 5961 registros para: fel



A többi halott csak akkor kelt életre, amikor eltelt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. (Jelenések könyve 20,5)

  

Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai, és ezer évig uralkodnak vele. (Jelenések könyve 20,6)

  

és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a népeket, Gógot és Magógot, és harcra toborozza őket. Számuk annyi, mint a tenger fövenye. (Jelenések könyve 20,8)

  

Felvonultak szerte az egész földön, bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost. És tűz szállt le az égből és elemésztette őket. (Jelenések könyve 20,9)

  

A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették - itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké. (Jelenések könyve 20,10)

  

Láttam, hogy trónja előtt állnak a halottak, kicsinyek és nagyok. Könyveket nyitottak ki. Kinyitottak egy másik könyvet is, az élet könyvét. A halottak fölött ítélkeztek, ahogy a könyvekben fel volt jegyezve, a tetteik szerint. (Jelenések könyve 20,12)

  

Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: "Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. (Jelenések könyve 21,3)

  

Akkor a trónon ülő megszólalt: "Íme, újjáteremtek mindent!" Majd hozzám fordult: "Írd fel: ezek a szavak hitelesek és igazak." (Jelenések könyve 21,5)

  

A város falainak alapjait mindenféle drágakő díszítette. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, (Jelenések könyve 21,19)